Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)

Ma már kétségtelen, hogy ez az „alapí­tás" csupán az 1753 óta fokozatos fejlődés során kialakult mérnökképzés szervezeté­nek, módszereinek legfelsőbb jóváhagyása, megerősítése volt a II. József-féle művelő­déspolitikai elgondolások szellemében. Eredményes munkáját azzal is biztosítot­ták, hogy a megszűnt Theresianum legkivá­lóbb tanárait is ide helyezték át. Nemcsak az intézmény kiváltságos szerepére utal, hanem a korábbi mérnökképzési formák meglétét is bizonyítja az a rendelkezés — az első mérnöki rendtartás —, mely szerint az állami és megyei mérnöki hivatalok el­látására ezentúl csak az Institutum Geo­metricum mérnöki oklevele képesít, és a másutt tanult, vagy a gyakorlatban már mű­ködő mérnökök is kötelesek az intézet szi­gorú vizsgáihoz (szigorlatokhoz) kötött ok­levelét megszerezni. Az intézkedések értelmében az Institu­tum Geometricum volt az első egyetemi színvonalú mérnökképző intézet (az egész világon), mely jogot kapott arra, hogy a felsőbb egyetemi karok — a jogi, orvosi, teológiai karok — doktori diplomájához ha­sonló, azokkal külsőségeiben is megegyező mérnöki okleveleket adjon ki (1786—1850). Az intézetnek a filozófiai tanfolyamhoz képest jelentősen kibővített hároméves el­méleti oktatása és előbb két-, (később csak egy-) éves gyakorlata kétségtelenül nem­zetközi viszonylatban is korszerű és ma­gasszínvonalú mérnökképzést biztosított. Erről tanúskodnak az intézet eredményei is. Fennállásának háromnegyed évszázada alatt közel 1300 mérnöki oklevelet adott ki, s különösen a magyar vízimérnökök képzésével játszott felbecsülhetetlen szere­pet az ország műszaki fejlődésében. Tanítványai közül kerültek ki mindazok a magyar vízimérnökök, akiknek a XIX. századi korszakalkotó vízi munkálatok prog­ramját és terveit (Vedres, Beszédes, Huszár, Vásárhelyi), a munka gyakorlati előkészíté­sét jelentő felméréseket (Huszár, Vásár­helyi, Lányi stb.), valamint a tervek kivite­lét, a munka lebonyolítását (Keczkés, Her- rich stb.) köszönhetjük. Az intézmény megszervezésének oka és célja is elsősorban a vízépítő mérnökök képzése volt. mint azt az alapító királyi rendelet világosan megfogalmazta: „Általában mivel igen nagy szükség van a földmérő, vízépítő és mechanikai tudo­mányokra, különösen Magyarországon és csatolt tartományaiban, ahol ugyanis az előbbi századok háborúi és viszontagságai miatt a területi viszonyok rendezetlenek, s egész vidékek víz alatt és mocsarakban fekszenek, ahol a malomgátak legtöbb he­lyen igen rosszul vannak megszerkesztve. ahol a közutak szinte mindenütt el van­nak hanyagolva: nyilvánvaló ezen tudomá­nyok különös művelésének szükségessé­ge . . Az Intézet működésének első fénykora az alapítást követő időszak, a II. József- féle felvilágosítás ideje volt, amikor euró­pai színvonalú tanárok munkája, korszerű — részben külföldön is használt — tan­könyvei szolgáltak az előadások vezérfona­lául (21. ábra). A XIX. század elején, rész­ben a tanulmányi idő leszállítása miatt (1806) bizonyos vonatkozásban némi ha­nyatlás, ill. lemaradás tapasztalható az In­tézet munkájában, a földmérő és vízépítő­mérnöki tárgyak oktatása azonban tovább­ra is megfelelt a kor szükségleteinek és színvonalának. Bizonyítéka ennek, hogy a legkiválóbb mérnökök zöme éppen ebben az időben szerzett oklevelet: Huszár Mátyás 1801-ben, Gáthy István 1807-ben, Beszédes József 1813-ban, Vásárhelyi Pál 1816-ban, Györy Sándor 1821-ben, Lányi Sámuel pe­dig 1823-ban. A tanulmányi idő csökkené­sét a gyakorlati képzés előtérbe állítása, az új hazai tankönyvek hiányát pedig korszerű külföldi kézikönyvek fokozottabb haszná­lata ellensúlyozta. A Mérnöki Intézet tehát a mostoha kö­rülmények között is teljesítette feladatát, s amikor a gazdasági fejlődés ezt időszerűvé tette, kellő felkészültségű és számú vízi­mérnöki kar állt az ország rendelkezésére, hogy a közben kialakult munkaszervezetbe tömörítve, a magyar mérnökök legjobbjai­nak irányításával megindulhasson a „má­sodik magyar honfoglalás" vezetésére, a vi­zek birodalmának meghódítására. 2.5 A magyar vízimérnöki kar kialaku­lása a XVIII. században* A vízrendezés feladatainak felismerése ellenére a XVIII. század elején a felmerült elgondolások, javaslatok nemcsak gazda­sági, de műszaki okokból is megvalósítha­tatlanok voltak. A tervezés számára nem álltak rendelkezésre megbízható térképek s hiányzott a kor színvonalán álló képzett­séggel s kellő tapasztalattal rendelkező ter­vezőmérnöki kar. Az országban — bele­értve az egész Habsburg birodalmat — alig volt a munkálatok végrehajtására alkalmas szakember: vízimérnök. A mérnökhiánnyal küzdő katonai és kamarai igazgatás is kü­lönösen vízügyi téren szorult külföldi — holland és olasz — szakemberek segítségére. A század elejéről csak két jelentős ma­gyar hadmérnök-térképész nevét ismerjük: * Wartha V.: Rektori beszámoló és tanévnyitó beszéd a m. kir. József Műegyetem 1897/98-ik tanévének megnyitá­sakor. Budapest, 1897, 46. p. * Saját gyűjtés alapján. 76

Next

/
Thumbnails
Contents