Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)
sével igyekeztek is a bajokat csökkenteni — az ellentétes érdekek összeütközéséből eredő huzavona megakadályozott minden jelentősebb előrehaladást a folyók szabályozásában és az árvédelmi töltések építésében (Ld. 2.2.3). Ármentesítések és folyószabályozások a Tisza völgyében A Tisza völgyében végzett XVIII. századi ármentesítési és folyószabályozási munkák története eddigi vízügyi irodalmunk egyik legmostohább fejezete. Pedig a kutatás máris sok meglepetést hozott e téren, s még továbbiakra számíthatunk a kor munkálatainak teljes feltárása során. Az események felderítésében egyaránt figyelmet érdemel a megyék ármentesítési és lecsapolással kapcsolatos folyószabályozási tevékenysége, a kamaráknak a hajózás érdekeit szolgáló munkája: a sószállítás és tutajozás ill. faértékesítés céljait szolgáló folyószabályozási és medertisztításai, és különösen a kiküldött királyi biztosok működése.11, 03-04/3 Bár pl. Bereg megye már az 1730-as és 1735-ös évi jelentéseiben említ bizonyos gátépítési, helyreállítási és csatornaépítési munkákat, minden ilyen tevékenység sokáig szükségszerűen csak helyi jellegű és hatású maradt. Az egyes birtokosok, községek vagy megyék csupán saját védelmük érdekében végeztek kisebb-nagyobb munkálatokat — olykor éppen a szomszédos, vagy átellenes területek rovására. Orczy jelentései szerint pl. Zemplén megye összefüggő töltésszakaszt épített ki a Latorca mellett Abarától egészen Zemplénig. Ez azonban nem nyújtott kellő védelmet s a nagyobb árvizek rendszeresen átszakították a töltést, mely apadáskor csak akadályozta a víz visszajutását a mederbe. Másutt ugyancsak a zempléniek ármentesítése miatt a Laboré a túlsó parton fekvő Ung megyéből öntött el egyre nagyobb területeket. Sok panaszra adott okot a dombrádiak cigándi tiszai kanyarátmetszése (1740), mely távolabb vitte ugyan a falut elmosással fenyegető Tisza-medret, azonban az árvizek levonulásának meggyorsulása és az alsóbb szakaszon való szétterülése, a karádiak folyamodványa szerint, Karád határát fenyegette elöntéssel.'0 Az igazi veszélyt természetesen nem az ilyen ötletszerűen végzett helyi jellegű védelmi munkálatok jelentették, hanem a különböző vízhasználatok. Ijesztő méreteket öltött a mederben épített malomgátak és a halászati célú „rekesztések", tógazdaságok elmocsarasító hatása. Szatmár megye 1771. évi jelentése szerint a Szamoson, csak a megye területén, több mint hatvan vízimalom állott.64 A vízszabályozás ügyét Szatmár megye már 1751-ben az országgyűlés elé vitte, majd a környező megyék: Bereg, Ung, Szabolcs Zemplén és Ugocsa is csatlakoztak a panaszosokhoz. A malmok megrendszabá- lyozása és a vízszabályozás összhangjának biztosítása érdekében kir. biztos kiküldését kérték gr. Károlyi Ferenc személyében. Erre azonban ekkor még nem került sor. Az országgyűlés csupán az 1751 :XIV. te. törvénybe iktatásával nyújtott segítséget a vízsza- bályozások megkezdéséhez.04-6413 Ezután azonban csak az 1770-es években került ismét napirendre a felső-tiszai mellékfolyók szabályozásának kérdése. Ekkor Kvassay József kir. biztos rövid szereplése után az uralkodó 1774. szept. 12-én Orczy Lőrincz báró tábornagyot, Abaúj megye főispánját — az irodalomtörténetből jólismert „testőrírók" egyikét — küldte ki a Bodrog, Ung, Latorcza és Laborcza szabályozására.03 Az idős, hatvan éven felüli konzervatív főúr nem nagy lelkesedéssel fogott a számára idegen munkához, mely — megfelelő anyagi és műszaki segítség nélkül — nem sok sikerrel kecsegtetett: „. . . szükséges egy embert találni. Ki tud szenvedéssel Országot czirkálni: Küldjük Ortzit, majd ő meg fogja vizsgálni. Lehet-e pénz nélkül nagy dolgot tsinálni . . Növelte bizalmatlanságát, hogy a kirendelt kamarai mérnök, Groschmidt József egyszeri szakvélemény-adással vélte teljesíthetőnek megbízását. A feladat nagyszerűsége azonban hamarosan magával ragadta, s a helyzet gondos felmérése után, maga terjesztett elő egy részletes javaslatot a Helytartótanácshoz és a kamarához — az egész Felső-Tisza-völgy vizeinek rendezésére (1775. máj. 21.). Közben sikerült rábírnia az érdekelt megyéket — Zemplént, Bereget, Ungot és Sza- bolcsot is — a veszélyes malmok lerombolására vagy kiigazítására, a folyók felvételeinek elkészíttetésére — a megyei mérnökök által —, az átvágandó kanyarok kijelölésére és a folyóparti fák kivágatására (1775. tavaszától). A megyei mérnökök munkájának egységes irányítására azonban nem kapott segítséget. A Helytartótanács hiába rendelte ki mellé Huberth Zsigmondi tanácsost, a kamara a kért segítséget elutasította, sőt Walcher József hajózási igazgató is csak * Orczy Lőrinc: Megint panasz. — Két nagyságos elmének költeményes szüleményei. Pozsony. 1789. 213-214. p. 54