Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)
lényegesen mostohább természeti feltételek között kellett megkezdeni, hanem a társadalmi-politikai viszonyok is kedvezőtlenebbek voltak. A gazdasági-műszaki szervező- munka irányítása lényegében egy idegen uralom, idegen, sőt gyakran ellenséges, köz- igazgatási apparátusának kezébe került, ez pedig — a Rákóczi szabadságharc leverése után — még a pozitív intézkedésekkel szemben is érthető bizalmatlanságot, sőt ellenállást váltott ki. A rendek — a nemesi vármegye és az országgyűlés — ezekkel szemben, nemcsak anyagi gyengeségük, hanem maradiságuk miatt is ritkán voltak képesek pozitív kezdeményezésekre. Tevékenységük gyakran a központi hatalom intézkedéseinek szabotálásában merült ki, mert ebben látták a nemzeti érdekké előléptetett rendi kiváltságok védelmének egyetlen lehetőségét. Az ellentétes érdekek ilyen állandó összeütközése minden gazdasági-műszaki tevékenység számára, így a vízi munkálatok számára is, igen kedvezőtlen körülményeket teremtett. Jelentősebb eredmények így sokáig csak az érdekellentétek szféráin kívül születhettek: a katonai határőrvidékeken és a kamarai birtokok területén (főleg a Bánságban és a Selmeci kamaragrófság területén), valamint a nagyobb főúri uradalmakban, pl. az Esterházyak birtokain. 2.2 Vízi munkálatok Magyarországon a XVII. században és a századfordulón A vázolt gazdasági körülmények között a kor kibontakozó vízépítési tevékenységét: a különböző csatornaterveket, a kisebb folyószabályozási és vízrendezési munkálatokat is elismerésre méltónak tekinthetjük.* A megváltozott vízrajzi viszonyok korán nyilvánvalóvá tették, hogy az ország újjáépítésének, gazdasági újjászervezésének munkájában milyen nagy feladatok várnak a vízépítésre. Nagyobb munkálatok megindításához azonban még a központi kormányzat anyagi ereje sem volt elégséges. Gazdasági életünk csak a vízi világ lépésről lépésre való visszaszorításával, kisebb helyi jelentőségű munkálatokkal tudott erőt gyűjteni az egyre nagyobb méretű munkákhoz, melyek aztán gyökeresebb javítást, újabb előrehaladást tettek lehetővé. A hajózáshoz fűződő hadászati és kincstári érdekek miatt az egyes vízügyi szakágazatok közül a folyószabályozás és a vízi utak fejlesztésének kérdései kerültek először napirendre. A probléma az uralkodót, a törvényhozást és a helyi igazgatást egyaránt foglalkoztatta s ismételten felbukkan* Babos Z.-Mayer L. 9. sz. i. m. 44-50. p. tak külföldi mérnököktől eredő javaslatok is. Ezzel kapcsolatban készült el már a XVII/XVIII. sz. fordulóján Marsigli (olasz származású hadmérnök) Duna-térképe* és a törvényhozás több ízben is foglalkozott a vízi utak feljesztésének kérdésével. Az 1715. évi országgyűlés által kiküldött rendszeres bizottság javaslatai alapján az 1723. évi XV. és CXXII. te. utasította a helytartótanácsot, hogy dolgoztasson ki terveket a folyók hajózhatóvá tételére és csatornák építésére — a közlekedés fejlesztése és az ország gazdasági helyzetének javítása érdekében. Ugyanebben az időben, s részben már a fenti rendelkezések alapján, láttak napvilágot a Duna—Tisza-csatornára vonatkozó első javaslatok és „tervek" is, melyek éles szemmel ismerték fel a két egymástól elválasztott víziút-rendszer, a Tisza- és a Du- na-völgy vizei közötti összeköttetés megteremtésének gazdasági jelentőségét. Az első, pest—szolnoki vonalvezetésű javaslat Dill- her bárótól, Szolnok katonai parancsnokától ered (1715), a másodikat — több változatban — III. Károly készíttette külföldi mérnökökkel (1723). Korán, már 1727-ben, felmerült egy tiszántúli hajózó-csatorna terve is. E csatornatervek felvetésének csak egyik indítéka volt a sajátos hazai viszonyok és a vízszabályozások ebből adódó szükségességének felismerése — elsősorban a kor merkantilista gazdaságpolitikája, a nagy lendülettel megindult és nagy eredményeket hozó nyugati csatornaépítések példája sugallta őket. De amíg ezek már gazdaságilag fejlett területek termékcseréjének fokozását szolgálták, nálunk a termelés és a termékcsere kialakulásának feltételeit kellett volna biztosítaniuk. Ez pedig olyan méretű anyagi és emberi erőforrások mozgósítását tette volna szükségessé, melyek az adott körülmények között nem álltak rendelkezésre. A csatornák építése kétségtelenül nagy lendületet adott volna az ország gazdasági fejlődésének, azonban nemcsak a munka előfeltételei hiányoztak, hanem jóidéig nem is volt feltétlenül szükség nagyobb méretű vízszabályozási munkálatok megkezdésére. A mezőgazdasági termékek kivitele csak a század végén és a századfordulón vált jelentősebbé. Az Alföld nagy részén a vezető termelési ág a XIX. sz. első feléig a rideg állattartás maradt, s így a XVIII. sz. folyamán a legtöbb helyen még elegendő tér kínálkozott a vízzel nem borított területek benépesítésére, visszahódítá- sára a mezőgazdaság számára. Csak később a népesség növekedésének és a szántóföldi termelés térhódításának hatására vált — * Marsigli, A. F.: Danubius Pannonico-Mysicus. VI. Tóm. 1726. 18 térképmelléklet. 48
