Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)
A VÍZI MUNKÁLATOK ÉS AZ ORSZÁG GAZDASÁGI ÚJJÁSZERVEZÉSE A XVIII. SZÁZADBAN (1711—1825) 2. A vízhasználatok és a vízépítés sok évszázados múltja ellenére a török kor pusztításai, a fejlődés folyamatosságának megszakadása miatt, joggal számítják a magyar vízi munkálatok fejlődésének kezdetét általában a XVIII. sz. elejétől. A törökdúlás, majd a függetlenségi küzdelmek háborús pusztításai után az ország teljes újjáépítésére, társadalmi, gazdasági újjászervezésére volt szükség, ami — mint minden téren — a vízépítés terén is új korszak kezdetét jelentette: a megváltozott vízrajzi viszonyok között ekkor vált a vízépítés gazdasági fejlődésünk egyik alapvető tényezőjévé. Indokolja az éles választóvonalat és a mi korszakbeosztásunkat a vízépítés belső szakmai fejlődése is: az a tény ti. hogy a csillagászati földmérés és a korszerű térképészet kialakulásával és a vízépítés tudományos alapjainak megteremtésével a vízépítési munkálatok a XVIII. sz. folyamán emelkedtek korszerű, tudományos műszaki tevékenység színvonalára. A vízhasználatok és a velük kapcsolatos ősi (népi) vízépítési tevékenység korszakát ekkor váltotta fel a szakmailag egyre jobban differenciálódó és elmélyülő vízépítési tevékenység: a vízépítés (szak)ágazati korszaka. E fejlődés vezetett a század második felében az ország mérnöki karának kialakítását meggyorsítandó korszerű, egyetemi színvonalú Mérnökképző Intézet létrehozására és a központi vízügyi igazgatás szervezetének kialakítására is. 2.1 A török kor öröksége55-57 A török kor súlyos örökségét, az újjáépítés feladatainak nagyságát szemléletesen mutatja az a kép, amit a török hódoltság társadalmi, gazdasági sőt gazdaságföldrajzi hatásáról az előző fejezetben felvázoltunk. Az ország XVIII. század eleji helyzete azonban sok tekintetben még ennél is kedvezőtlenebb volt: az újjáépítés feladatait a Rá- kóczi-felkelés leverése súlyosbította .. . A felszabadító háborúk hosszú időre állandósították az országban a hadiállapotot. A császári seregek a „felszabadított” országot felvonulási területnek, hadtápterületnek tekintették: rablásaik, pusztításaik, sőt kegyetlenkedéseik sokáig lehetetlenné tették a békés termelőmunka és az újjáépítés megindulását, gátolták az ország felemelkedését. A lakosság olykor a török—tatár pusztítások idejénél is jobban rászorult a vízi világ védelmére. Ez az állapot továbbra is fenntartotta a mocsarak közé menekült lakosság halász-pákász életformáját és megszilárdította a rideg pásztorkodás vezető szerepét. A lassú konszolidáció, az alkalomszerűen fosztogató seregeket követő kamarai szervek szervezett, civilizált adóbehajtási módszere és egész gazdasági tevékenysége azonban nem egy vonatkozásban csak a formákat változtatta meg. így például a talajvízháztartás egyensúlyának fenntartásában nagy szerepet játszó erdők szempontjából a török kor és a háborús pusztítások betetőzését jelentette a kamara erdőirtó tevékenysége (főleg a hamuzsírtermelés végett), mely az osztrák textilipar érdekében az Alföldet erdőinek maradványaitól fosztotta meg s a peremvidékeken is nagy pusztítást okozott. A császári seregek kegyetlenkedései, az adószedők zaklatásai, az udvar gazdaságpolitikája és gyarmatosító törekvései (a telepítések, birtokadományozások stb.) együttesen hívták ki a korábbi elszigetelt megmozdulásokból, Rákóczi vezetése alatt, nemzeti szabadságharccá szélesedő kuruc felkelést. Az elkeseredett küzdelem azonban csak újabb gazdasági javak megsemmisülésével járt: a nemzet újabb vérvesztesége, gazdasági elerőtlenedése még távolabbi és még bizonytalanabb jövőre halasztotta a társadalmi-gazdasági felemelkedés, politikai önállósulás lehetőségeit. (Természetes, hogy ilyen körülmények között hosszú ideig nem 46
