Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
Befejezés: A vízszabályozás fejlődésének iránya 1945 után
zott vízkészlete olyan természeti kincs — ipari nyersanyag, növénytermelési tényező stb. — melyet óvni kell, s mellyel tervszerűen és takarékosan kell gazdálkodni, az ország alkotmányában is helyet kapott: megfogalmazása szerint a vizek az egész nép vagyonaként az állam tulajdonát képezik. A háborús károk helyreállítása, az újjáépítés feladatainak megoldása és az országépítő munkában való részvétel lehetőségeinek és feladatainak fokozódása egyre szélesebb távlatokat nyitott a vízgazdálkodás fejlődése előtt is. A vízgazdálkodás növekvő szerepe és megváltozott népgazdasági helyzete tehát a vízügyek egészének belső fejlődésében is alapvető átalakulásokat hozott. Ezt az átalakulást összefoglalóan a következő szavakkal jellemezhetjük: Az 1945 utáni fejlődés első 15—20 éve, a vízépítés korábbi korszakával szemben, a tervszerű vízgazdálkodási tevékenységre való áttérés korszakának tekinthető. A víz- szabályozási tevékenység korábbi „klasszikus" területei: a folyószabályozás és ármentesítés, a belvízlevezetés és lecsapolás az egyéb kultúrmérnöki munkákkal együtt (a vízgazdálkodás egészén belül) egyre inkább az átfogó területi vízrendezési feladatok részeivé válnak: e vízrendezések keretében és szolgálatában kerül sor a korábbi szabályozási, ill. vízkárelhárítási munkálatok fejlesztésére és korszerűsítésére; mégpedig — az új komplex feladatoknak, és szemléletnek megfelelően — új, komplex eszközökkel és módszerekkel.298-300 A vízgazdálkodási szemlélet kialakításának előkészítésében Széchenyi István és a magyar vízmérnökök nemzetközi viszonylatban is úttörő munkát végeztek, sőt a vízgazdálkodási tervezés gondolatát Bogdánfy Ödön (1919) és Sajó Elemér (1929—30) már korábban is felvetették. E szemlélet megszilárdulásához, általánossá válásához és gyakorlati érvényesítéséhez szükséges feltételeket azonban csak a szocialista társadalom tervszerű gazdasági tevékenysége: a tervgazdálkodás biztosította. A vízgazdálkodás kialakulásában szerepet játszó társadalmi és gazdasági tényezők sorában, az előbbiek közül, a legfontosabbnak a népesség szaporodása, valamint az élet- színvonal emelésével kapcsolatos igények tekinthetők; a gazdasági mozzanatok közül pedig első helyen áll a mezőgazdasági termelés biztonságának és hozamának növelésére irányuló törekvés, valamint az ipar fejlődésével párhuzamosan növekvő vízigények kielégítésének és a vizek minőségi védelmének problémája. Szoros összefüggés mutatható ki a vízgazdálkodás kialakulása és a műszaki fejlődés között is. Itt első helyen említendő a termelés bővülése, műszaki színvonalának emelkedése általában, és a vízépítés-mélyépítés, illetve az építőgépek és a vízgépészet fejlődése különösen. Az utóbbi tekintetében a vízépítő ipar mintegy 90%-os gépesítettsége mellett elég csak a duzzasztóművek építése terén tapasztalható sokoldalú műszaki fejlődésre utalni, mely egyre nagyobb méretű feladatok mind gazdaságosabb megoldását, egyre korszerűbb komplex vízépítési nagylétesítmények építését teszi lehetővé. A továbbiakban röviden csak annak bemutatására szorítkozhatunk, hogy az utóbbi két évtized vízügyi eredményei a vízszabá- lyozások terén is méltó folytatását jelentik a XIX. század nagy vízmérnöki alkotásainak. Amikor most röviden áttekintjük a hagyományos vízszabályozási szakágazatok terén az említett átmeneti korszakban, lényegében már az új körülmények között és az új szemlélet alapján elért eredményeket, hangsúlyoznunk kell, hogy adataink hagyományos csoportosításában nem elvi, hanem csupán gyakorlati: áttekinthetőségi szempontok vezetnek. Bár kétségtelen az is, hogy ebben az átmeneti korszakban még erősen indokolt e szakágazatok különálló tárgyalása, mert csak így mutatható be azok kapcsolatainak erősödése: egymásbafonódása és egységessé válása, szemléletének átalakulása. a) Az ármentesítés és árvédelem „negyedik korszaka" (1946—1965) az árvédelmi berendezések fejlesztésének és korszerűsítésének ideje egy alapvető szervezeti intézkedéssel : az ár mentesítő társulatok államosításával kezdődött.297-300 Korábban, mint láttuk, az ármentesítés az érdekeltek önkéntes, vagy olykor kényszerű társulásának feladata volt; munkájukhoz a kormány csupán szükség esetén adott támogatást és azt is inkább csak kölcsönök formájában. Országunk 1945 utáni államvezetése ismerte fel először, hogy az árvizektől elhódított termőterületek biztonsága országos gazdasági érdek, tehát az árvédelem biztosítását az államnak kell magára vállalnia. Ezt a felismerést az 1947. évi felső-tiszai árvíz készítette elő, amely a korábbi maximumot meghaladva mindkét parton töltés- szakadást és 30 000 ha elárasztásával összesen 41,6 millió Ft, azaz fajlagosan 1 380 Ft/ha kárt okozott. A vízügyi szolgálat ekkor ismét felmérte a teendőket az árvédelmi berendezések szükséges fejlesztése terén,306 azonban az ország anyagi eszközei — elsősorban a feszített iparosítási program miatt — sokáig nem tették lehetővé a fennálló hiányok megszüntetését, így történhetett, hogy az 1950-es években 374
