Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 10. Az Alsó-Tisza-vidék Csongrádtól az országhatárig
tős átmetszés. Mártély melletti a 86-os számú átmetszés, amely azonban a többi átmetszéstől eltérően jóval későbben, 1889-ben készült; Vásárhely magasságában a 87. sz. átvágás balra hagyja a Sarkadhajlat nevű dűlőt; Algyő alatt a 89. sz. átmetszés levágja a Nagyfa dűlőt; végül Szeged alatt, Mihálytelek és Röszke között van a 90. számú, mintegy 5 km hosszú átvágás. Csongrád és az országhatár közötti szabályozott Tisza-szakasz hossza 84 km, amelyben az átvágás 19 km-t tesz ki. Az a jelenség, amiről már ismételten szó volt, hogy az átvágások vezérárkainak bővítését a folyó nem tudta saját erejéből végrehajtani, különösen a Csongrád—Szeged közötti szakaszon volt szembeszökő. Miután a talaj a legtöbb helyen kemény agyag, az átvágások 80%-a még két évtized múlva sem mutatott fejlődést és az állami vízügyi műszaki szolgálat kénytelen volt a szükséges bővítést és medermélyítést úszókotrókkal végrehajtani. Talán helyénvaló lesz itt megemlíteni, hogy a vízügyi szolgálatnak saját kotrógépparkja és saját hajóparkja, nemkülönben saját kőbányái voltak és minden munkát — vállalatok közbejötté nélkül — házi kezelésben hajtottak végre. Általános volt a meggyőződés, hogy a házikezelésű munka jobb, olcsóbb és gyorsabb, mint a vállalati. Az alatt, hogy jobb, azt kell érteni, hogy szakszerűbb. Ennek magyarázata pedig az, hogy általában ugyanaz a mérnök, de legalább ugyanaz a műszaki hivatal volt a tervező és építő is. Érdekes, hogy Széchenyinek már a nagy tervezések és elképzelések idején az volt a véleménye, hogy a tervezőnek és kivitelezőnek ugyanannak kell lennie, mert „igaz ugyan, hogy a közmondás szerint több szem többet lát, de az is igaz, hogy a sok bába között elvész a gyerek.” A szóbanlevő Tisza-szakaszon kb. 6 km hosszú kisvízszabályozást végeztek. A hajózásnak kis vízállásoknál sincs akadálya. A 16—20 deciméteres vízmélység csak az egészen rendkívül alacsony vízállásnál kétséges. A meder állandósítására mintegy 25 km partbiztosítás készült, és még hozzávetőleg 40 km van hátra. A Maros szabályozása A Tisza legalsó bal parti mellékfolyója a Maros. Ha a vízhozamot vesszük mértékadóul, akkor azt mondhatjuk, hogy kétszer akkora nagyságrendű folyó, mint a Hármas- Körös. Szabályozásánál ugyanazok az elvek érvényesültek, mint amilyeneket korábban láttunk, azonban még a Tiszánál, vagy a Körösnél az átmetszések létesítése első sorban az esés növelését és ezzel a nagyvizek gyorsabb levonulását célozta, addig itt a hajózóút javítása volt az elsőrendű szempont. A Maros esésviszonyai ugyanis jóval nagyobbak, mint a Tiszáé, s annak négy- ötszörösét is kiteszi. A Maros átmetszésekkel való szabályozása már a 18. század derekán megkezdődött és a korszak legtökéletesebb folyami térképei is a Marosról készültek — 500 ölenkénti mederszelvényekkel. (Vertics József megyei mérnök munkája 1786-ból; lásd az I. részben).288-288a A folyó Magyarországot érintő 48,5 km hosszú szakaszából 27 km van teljesen magyar területen, 21,5 km pedig közös határ- szakasz Romániával. Az 1850—1860-as években a magyar szakaszon a rendkívül éles kanyarokat 13 átvágás létesítésével küszöbölték ki; ezek közül a legjelentősebb a torkolati átvágás, amely megszüntette azt a természetellenes helyzetet, hogy a Maros szemközti folyással torkollott a Tiszába. Az átvágások mind kifejlődtek és a szabályozás eredményeként a folyó középszakasz (kanyargó) jellegűvé vált. Kis mértékben, egy-két helyen készült partbiztosítás és kisvízi szabályozás is.289-289a Í0.Í.3 A Tisza bal parti területeinek ármentesítése és belvízrendezése Armentesítés A Maros felett a Tisza bal parton a korábbi kezdetleges kísérletezések után az első említésre méltó lépés 1856-ban volt amikor a „Bökény-Mindszenti" és a „Mindszent- Apátfalvi” ármentesítő társulat újraalakult. Az építkezések rendkívül vontatottan haladtak, pedig a kormányzat többször felszólította az érdekeltségeket a munka erélyesebb vitelére. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy minél jobban előrehalad a középső és felső tiszai ármentesítés, annál nagyobb ár- vízszintemelkedés várható a Csongrád—Szeged szakaszon. A kezdetleges és hiányos árvédelmi töltéseken 1861-ben Vásárhely közelében voltak töltésszakadások. 1881 tavaszán is kritikus volt az árvédelmi helyzet, és a Tisza bal part—Maros jobb part szöget az elöntéstől csak rendkívüli erőfeszítéssel, katonaság kirendelésével lehetett megmenteni. A törvényhozás még ebben az évben 2 millió forintot előlegezett a körös—tisza— marosi töltések megfelelő kiépítésére, és a munkák végrehajtására Kormánybizottságot állított fel Szentesen (1881 :LII. te.). A következő év végére a töltések az 1881. évi nagyvíz fölé 1,5 m-re, víz felől 1:3 mentett oldalon 1:2 arányú rézsűkkel, 6,0 m korona- szélességgel és 4,0 m széles padkával elkészültek. 1885-ben megalakult a Körös-Ti- sza-Marosi Ármentesítő és belvízszabályozó Társulat* és ezzel a 6 kis társulat helyett a * 264 ooo ha erdekeltségi területével az ország legnagyobb társulata volt.290 360
