Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 7. A Felső-Tisza-vidék Tiszabecstől Tokajig
keltjei nehezen szánták rá magukat Társulat alakítására; annál inkább, mert ez a vidék a kiöntések, mocsarak, sártengerek, úttalan utak, malária és tiphus hazája volt. A gazdaságilag elmaradt vidék az ármentesítés és belvízrendezés után, az 1930-as évektől kezdett fejlődni, amit azután megakasztott a második világháború és így érthető, hogy az ország többi vidékeihez képest a lemaradás még ma is több vonatkozásban fennáll. Említettük, hogy a Társulat a tényleges építést csak 1926-ban kezdte el, de akkor olyan nagy erővel, hogy 3 év alatt mind a töltésépítések, mind a belvízi csatorna és a műtárgyépítések elkészültek. Ennek az a magyarázata, hogy az állam 5 millió pengő kölcsönt bocsájtott rendelkezésre. A munka egy nagyteljesítményű, vágányokon járó vedersoros kotróval és egy amerikai vonóköteles, terepjáró kotróval folyt jelentékeny számú kordés és kubikus munkája mellett. A belvízrendezésre váró területet a szabályozott Túr folyó két részre osztotta. A kisebb északkeleti belvízártéren 67 km2 területről a 22 km hosszú Palád-Csécsei-főcsa- torna Tiszakóródnál viszi a vizet a Tiszába 2,0 m átmérőjű zsilipen át, míg a további 43 km2 területről az Öreg-Túr, mint belvízi főcsatorna szállítja el a belvizeket 0,75 m átmérőjű csőzsilipen át a szabályozott Túr medrébe. A tárgyalt keleti belvízöblözet mellékcsatornáinak hossza 83 km. A nyugati belvízártér vizeinek túlnyomó részét a régi Túr meder helyén futó Túr-belvízfőcsa- torna szedi össze és viszi a tiszai töltésbe épített 6x2 m nyílású vasbeton zsilipen át gravitációsan a Tiszába. A főcsatorna hosz- sza 64 km és a szállított maximális vízmennyiség 37 m:i/s. A belé torkolló főcsatornák közül a lényegesebbek: a Vármegyei főcsatorna (13 km), a Gőgő—Szenke- főcsatorna (33 km), a Csomata-főcsatorna (36 km), és a Tapolnok (27 km). A felsoroltakon kívül még 319 km hosszú mellék- csatorna-hálózat tartozik ide. A nyugati belvízártér keleti csücskének vizeit az 1940 —44 közötti időben épült és Kishódos alatt nyíltan a Túrba torkolló Sáréger-fő- csatorna gyűjti össze. A kiépült csatornahálózat fajlagos sűrűsége 1 km/km2, ami hazai viszonylatban is igen magas érték és így bátran el lehet mondani, hogy a vidék vízrendezése a legfiatalabbak közé tartozik, de ugyanakkor a legkorszerűbb is. A bemutatott két térképen látható állapotot összehasonlítva megállapítható, hogy az erdők eltűnése és a vizek rendezése következtében a tárgyalt területeken a szántóföldi és kerti művelés alatt álló terület részaránya 20%- ról 66%-ra növekedett. Míg a XVIII. század végén a lakosság száma 19 000 fő volt, ma 52 000 körül van. 7.Í.6 A Kraszna szabályozása és az Ecsedi-láp lecsapolása251 Már a „Szamos szabályozása" c. fejezetben rámutattunk a folyók árvízi kiöntései elleni védelmet nyújtó árvédelmi töltések építése, és a töltések mögötti területek belvízvédelmének kiépítése közötti szoros kapcsolatra. Ezt példázza az Ecsedi-láp lecsapolása, a Kraszna szabályozása és a Szamos bal parti töltésének létesítése közötti összefüggés is. Hiába kísérleteztek már a XVIII. század végén az Ecsedi-láp lecsapolásával, mint önálló feladattal, hiába alakult 1880- ban külön Ecsedi-láp Lecsapoló Társulat és külön Szamosbalparti Töltésépítő Érdekeltség, eredményes munka csak 1894 után indult meg, amikor megalakult az Ecsedi-láp Lecsapoló es Szamosbalparti Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat. Az átfogó műszaki terveket a Vásárosnaményben székelő Folyammérnöki Hivatal készítette és a munkák ennek alapulvételével indultak meg. Az 56. ábrán feltüntettük a szabályozás előtti és a szabályozás utáni vízrajzi helyzetet. Ezt a térképvázlatot szemlélve, könnyen érthetővé válnak azok a szabályozási célkitűzések, amelyek azután meg is valósulnak. Az említett átfogó terv a tennivalókat 3 csoportra osztotta: 1. gondoskodni kell arról, hogy a Lápot tápláló külvizek kiöntés nélkül levezetést nyerjenek a szabályozott Krasznával a Tiszába. 2. A Lápra hulló csapadék, vagyis a belvizek, megfelelő csatornahálózattal levezetést nyerjenek a Szamosba, illetve a Krasz- nába és 3. a Kraszna jobb partján és a Szamos bal partján olyan árvédelmi töltések épüljenek, amelyek megakadályozzák az árvízi elöntéseket, amelyek ugyancsak a Lápot növelték. Alább leírjuk a szabályozási munkák menetét a fenti három csoportosítás szerint, előbb azonban vessünk rövid pillantást a Láp szabályozás előtti állapotára, ami a XII. számú térképen látható. A szabályozási munkák közül első a külvizek kizárását célzó munka. 1895—98 között megépült a Homoród—Balkány övcsatorna, amely Erdődnél a Sós-patakból kiindulva keresztezi a Homoród és Balkány nevű vízfolyásokat és Szatmárnémetinél a Szamosba torkollik. Ez az övcsatorna fogja fel a három felsorolt vízfolyás felső szakaszairól leérkező vizeket és így lényegesen csökkenti a Kraszna, illetve a Láp felé igyekvő Homoród vizhozamát. Ezzel egy- időben folyt a Kraszna szabályozása is, amelynek célja a délről és nyugatról érkező külvizek felfogása és biztonságos levezetése volt. A szabályozás lényege, hogy Kis- majténytól kezdve a torkolatig teljesen új nyomon, új Kraszna meder épült a térkép- vázlaton feltüntetett vonalazással úgy, hogy 299
