Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 1. A vízi munkálatok kezdetei a Kárpát-medencében és szerepük Magyarország gazdasági életében a XVII. század végéig
pék — a társadalmi fejlődés sematizált, tipikus lépcsőinek mércéjén mérve — a termelés technikája tekintetében már valamivel magasabb szintre emelkedtek, mint az (eggyel „alacsonyabb fokúnak" tekintett) állattenyésztő szintből ekkor kiemelkedőiéiben levő, s „lovasnomádnak" már alig — legfeljebb „félnomádnak" — tekinthető honfoglaló magyarság. Azonban az utóbbi, évezredes vándorlásai során a legkülönbözőbb tájak gazdasági kultúrájának elemeit, eredményeit átvéve, nemcsak az ittenitől eltérő, hanem annál differenciáltabb: változatosabb és sokoldalúbb gazdasági tevékenység elemeit hozta magával az új hazába, e tevékenység kifejlesztésére, kibontakoztatására való képességgel, s a társadalmi-politikai (katonai) szervezet és szervezőkészség magas fokával együtt. Ez a magával hozott gazdasági-műszaki kultúra tette képessé arra, hogy itt, a helyi eredményeket beolvasztva, rövid idő alatt a korábbinál fejlettebb és differenciáltabb gazdasági életet alakítson ki, mely — egyes műszaki elemek hiánya ellenére is — lényegében a római kori színvonalat is felülmúlta. Az őstörténeti kutatások nyomán ma már többé-kevésbé megrajzolható a finnugor eredetű magyar ősnép évezredes vándorújának, társadalmi-gazdasági fejlődésének és etnikai átalakulásának fejlődési vona- 1 a.22-2:1 Az Uraitól nyugatra elterülő finnugor őshaza súlypontja a fenyőerdő övezet és a füvespuszta közötti lomboserdő-ligeterdő övezetben feküdt. E vízben gazdag terület délkeleti részén élő „előmagyar" nép főfoglalkozása a három ősfoglalkozás közül kezdetben valószínűleg a halászat volt, mely mellett azonban hamarosan az állattenyésztés, sőt a növénytermesztés különböző formái is megjelentek. Utjának további állomásai az ogur-törökökkel, majd a kazárokkal való együttélés során, ismét csak a ligeterdő övezet déli részébe estek. Gazdasági fejlődésének jellemzője itt az állattenyésztés előrehaladó differenciálódása, s a szomszédos, fejlettebb földművelő, sőt a kertművelést, öntözést, szőlő- és gyümölcstermesztést is űző népek, a korábban ismertektől erősen eltérő termékeinek és kultúrájának átvétele. A régészet a termelő- eszközök alapján az ogur-törökökkel való együttélés korát réz- és bronzkorként, a kazár kort pedig a vaskorra való átmenetként tartja számon. Gazdasági és társadalmi szempontból az utóbbi kor az állattenyésztés földműveléssel való kiegészülésének, valamint a nemzetségi szervezetről a törzsi szervezetre való átmenetnek felel meg. Jellemzője még a magántulajdon és a félállandó telephelyek kialakulása is. Szempontunkból — a vízhasználatok és a vízépítés története szempontjából — a fent felvázolt és sok részletében még vitatott fejlődést és útvonalat illetően, egy a fontos, az ti., hogy az uralkodó gazdasági tevékenység az állattenyésztés és az azt kiegészítő (főleg téli) halászat, valamint a fokozódó szerepet játszó földművelés egyaránt a folyók partjához, a ligeterdő övezethez kötötte a „félnomád" magyarságot, mint arról a korabeli és közismert arab-perzsa történeti források tanúskodnak: „A magyarok országa bővelkedik fában és vizekben. Talaja nedves. Sok vetésük van ..„A fűvel és termékenységgel együtt vándorolnak . . . télvíz idején pedig a folyókhoz húzódnak, a telet partjain töltik halászva . . ,"25 Őstörténetünk e fenti igen vázlatos áttekintése feltétlenül szükséges — és talán elégséges is — annak bemutatására, hogy a honfoglaló magyar nép termeléstechnikai tapasztalatai, változatos gazdasági tevékenysége (összefüggésben népünk etnikai összetettségével) és haditechnikája (alátámasztva a relatíve homogénné vált törzsek számszerű tömegével) kellő képességet nyújtottak az új körülményekhez való alkalmazkodásra, egy új társadalmi-gazdasági rend viszonylag gyors kialakítására és fenntartására. A honfoglaló magyarság az új hazában is a korábban megszokott, jólismert és gazdaságilag legjobban hasznosítható tájalakulatot választotta telephelyül: a peremvidékek és folyóvölgyek ligeterdő övezetét, mely állandó és fél-állandó szállások létesítésére, állattenyésztésre, halászatra és földművelésre egyaránt alkalmas volt. Bár az állattenyésztés szempontjából a keleti pusztákhoz viszonyítva csapadékosabb magyar medencében nem lett volna feltétlenül szükség a vízben gazdagabb területek kiválasztására, a halászat kiemelkedő gazdasági jelentősége (mely a haléletre rendkívül kedvező „pannon klíma" viszonyai között talán még fokozódott is) a korábbinál differenciáltabbá és jelentősebbé vált mezőgazdasági termelés, valamint a stratégiai megfontolások egyaránt ebbe az irányba hatottak. Rendkívül jellemző az ősi nemzetségi, törzsi telephelyek kiválasztására az is, hogy az avar telepekhez hasonlóan — általában „kétpartiakA folyó, amelyet halásztak és amelyet hajóztak nem elválasztott, hanem összekötött. Hadászati megfontolásokból pedig e telephelyek állandó központjául éppen olyan szívesen választották a folyók, lápterületek szigeteit, a „mocsárvárakat", mint az avarok.26-26/a A települési viszonyoknak a vízrajzi és erdészettörténeti adatokkal való egybeve28
