Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 4. A Balaton és vízrendszere
A Kapós szabályozási tervét 1818-19- ben Beszédes József, Herman János és Obersteiner Antal, az Eszterházy uradalom mérnökei készítették. Ez a terv szárító csatorna és a malmokat és mellékvizeket magában foglaló oldalcsatorna építését irányozta elő. A munkát Beszédes József vezetésével Tolna megyében 1825—28 között, ezt követőleg Somogy megyében 1829—35 között végezték el. A kivitel során a Kapós 6 malomgátját elbontották, de csak a Kapós medrét ásták ki és a mellékvizek medrét rendezték, az oldalcsatornát elhagyták. A Sió Simontornya alatti szakaszának szabályozási költségeit felerészben a Kapos- vizi Társulat viselte. A szabályozás beruházási költsége a földek értékének 50(l/o-ába került, de utána a földek értéke megháromszorozódott. A Kapós szabályozásáról, melyet Beszédes egyik legsikerültebb munkájának tartanak, ő maga így ír 1843-ban: „A Kaposvizi főcsatorna irtóztató akadályok közt volt ásható híg sárban, mivel természeti vízágy nem lévén a völgyben, a Kaposvíz egész tömegét minden nyáron a munka alatt tizenegy helyen, húsz hétig az egész völgynek költséges áttöltésével nagy tavakban fel kellett tartóztatni. Ez a munka mégis nagy erőlködéssel 1821—35 évig biztos foganattal elkészült." A kiásott meder azonban szűk volt, a meredek domboldalakon lerohanó vizek levezetésére, és az árvíz majdnem minden évben végigöntötte a völgyet. Ez eleinte a völgy rétjeiben nem sok kárt okozott, de később a dombokról hordott sok hordalék fokozatosan feliszapolta a medret, úgy hogy az már a közepes áradásokat sem tudta levezetni és évente többször is kiöntött. 94 évig a Kapós szabályozására lényegesebb munka nem volt, csak helyi jellegű tisztogatásokat végeztek. 1929-ben végre megindították a mederbővítési munkákat: Dombóvár alatt kotrógépekkel vállalati munkával, Dombóvár és a keceli gát között pedig kézi erővel. A mederből kikerült földből csak később, 1935—44 között épített a társulat szabályos töltéseket, ott, ahol annak szüksége mutatkozott. A Kapós mellékvizeinek szabályozása172 A Kapós jelentősebb mellékvizei között a Baranyai víz (mai nevén Baranyai csatorna) Dombóvár fölött a jobb parton torkollik a Kapósba. Mielőtt itt a szabályozási munka megindult volna, ez a völgy a torkolatától — a vízfolyás szerint — föl Oroszlóig mocsárvilág volt, aminek előidézői a malmok voltak. Még 1760—80 táján is 6—7 malom duzzasztó gátja tartotta víz alatt a mintegy 460 ha területet. A mocsarakon keresztül kocsival kizárólag a Szekcső és Töttös, valamint a Sásd és Hörnyék között töltéseken lehetett rendszeresen közlekedni. A mai Baranyai csatorna alsó torkolati szakaszát még a Kapós első szabályozása során 1833-ban ásták ki 3000 öl (5690 m) hosszúságban, és csak 1892-ben készült terv a torkolattól felfelé 26,5 km hosszban. Magyarszék község határáig terjedő meder kiásására. Ennek alapján 1900-ig el is készült a Baranyai csatorna szóban forgó szakasza, sőt 1906-ban azt még felfelé a mánfai hídig meg is hosszabbították; így a csatorna hossza 31,3 km-re nőtt. A völgy mocsárvilága egyidejűleg megszűnt és helyét bőven termő rétek foglalták el. 1954-ben Csikóstöttös község belsőségének védelme érdekében a Baranyai csatorna torkolati szakaszán mindkét parton 3200 m hosszban töltés épült. A Kapós legnagyobb mellékága Regöly határában, a bal parton betorkolló Koppány- patak. Szent István 1009-ben kelt és a pécsi egyházmegye határait kijelölő okirata „Cupa aqua" néven említi, és csak később tűnik fel a „Kupa fluvius" elnevezés. Völgye a malomgátak miatt a torkolattól fel egészen Koppányszántóig még az 1760— 1800 közötti években is mocsár volt. Szélességére jellemző, hogy a torkolat fölötti szakaszon Regöly határában két sziget is keletkezett benne: a Töttösi és az öreg sziget. A mocsaras bozót kiterjedése a torkolat és Koppányszántó között 15 620 ha volt. A Koppány-patakot már 1771-ben felmérték, s 1838-ban ki is ásák a medrét. Elkészültével a mocsaras területek jó minőségű rétekké alakultak át. A meder azonban szűk volt, s idővel annyira feliszapoló- dott, hogy a völgy a torkolattól Török- koppány határáig ismét mocsárrá vált, melyben a medernek csak helyenként volt nyoma. Az elmocsarasodás egyik okozója a Póri községbeli vízmosás volt, melyet később megkötöttek. Az újbóli tisztogatására csak 1928 után került sor, amikor az érdekeltek a „Tolnamegyei Nagykoppány patak Társulatiba tömörültek és 1930—33 években jó karba helyezték a medret. Ezután a mocsaras terület újra mezőgazda- sági művelés alá volt vehető. 267
