Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 4. A Balaton és vízrendszere
4. A BALATON ÉS VÍZRENDSZERE 4.1 Balaton és a Sió—Sárvíz—Kapós szabályozása 4AA Balaton vidék ősállapota és rövid történelmi áttekintése A Balaton-vidék ősállapota217 A Balaton és a Sió vízvidéke a Dunántúl legnagyobb hidrológiai egysége. Önálló egységként tekinthető, mely más nagyobb vízfolyással nem áll kapcsolatban (41. ábra). Geológiai kialakulását tekintve aránylag nem régi. A harmadkor végén hazánk úgyszólván egész területét — a hegyvidékek kivételével — édesvízű tó, az ún. Pannontenger borította. Ebből szigetként emelkedett ki a hullámos Veszprémi fennsík és a Bakony-hegység. A tenger nagyon hosszú ideig borította hazánkat. Csak a pliocén korszak elején vonult el és ekkor szárazra került a Dunántúl és az Alföld is. Ezután az éghajlat sivatagossá vált. Ebben az időben vulkánok törtek ki a mai Balaton nyugati felén és Tihany területén. Ekkor keletkeztek a Balaton-felvidék jellegzetes bazalt kúpjai. A sivatagos éghajlat alatt a szél nagy pusztító munkát végzett és elhordta a pannóniai rétegek nagy részét. Csak a lávatakaró és Somogy megye területén a homokkőképződés nyújtott védelmet a szél deflációja ellen. A mai Somogy megye területén a földkéreg mozgásai következtében észak—déli irányú hasadások keletkeztek és ezek mentén a szél hosszú barázdákat fújt ki a somogyi fennsíkon. Ekkor a jelenlegi Balaton északi partjával párhuzamosan két hasadás szelte végig a földkérget. Az egyik a veszprémi fennsík lábánál, a másik a déli parton. A két hasadás között mintegy 50 m mély árokszerű besüllyedés keletkezett. A Balaton medencéjének a keletkezése valószínűleg közel egyidőben ment végbe a vulkánossággal. A beszakadás fokozatosan történt és a harmadkorban Tihany—Szántód között még hátság választotta el a Balaton nyugati medencéjét a keletitől. A Balaton korát illetőleg nagyon megoszlóak a vélemények. Üjabban 20—30 000 évre becsülik. A jégkorszakban a tónak a mainál 6—8 m-rel magasabb szintje lehetett a Somogybán talált túrzások tanúsága szerint. Ekkor a Balatonnak lényegesen nagyobb volt a területe, a vízfelület kiterjedt a somogyi berkekre, víz alatt állt a Kis-Balaton körüli nagy terület az alsó Zala-völggyel együtt és a Tapolcai-medence is. Hogy a Balaton körül hosszú időn át nagy kiterjedésű mocsarak voltak, azt a hatalmas tőzeges területek bizonyítják (42. ábra). A Kis-Balatonon 60 km2 tőzeg van, a Hanság és az Ecsedi-láp után az ország harmadik legnagyobb lápja volt a Balatoni Nagy-berek 134 km2, az Órdascsehi-berek 92 km2, a Tapolcai-medence 13 km2 tőzeges területtel, de a Balaton körül és a Sió felső részén is mindenütt voltak kisebb lápok (IX. térképpár). A Balaton medencéjére közel merőlegesen észak—déli irányban húzódik a Sárvíz völgye, melybe nyugat felől torkollik a Kapós, északról pedig csatlakozik a Balatont lecsapoló felső Sió-völgy. A Sárvíz vízrendszere tehát a Balatont keletről öleli körül. Vizeit északról a Bakonyból, Vértesből, délről a Mecsek hegységből, nyugatról pedig a Somogyi-dombvidékről gyűjti össze. A Sárvíz széles völgyében a betorkolló folyók és patakok vize szétterült és hatalmas mocsarakban kóválygott. A vizeknek rendes, koncentrált lefolyása nem volt, éppen ezért nagy területeket állandóan víz borított, amit a nagy tőzegesedés is jelez. A felső Sárvíz-völgyben, a kelet—nyugati irányban húzódó Sárréten (43. ábra), mely a Velencei-tóval együtt a balatoni süllyedés vonalába esik, 28 km2 tőzeges láp volt Székesfehérvár, Sárszentmihály, Kiskeszi, Nádasladány, Csór és Inota, továbbá ősi és Várpalota határában 19 km hosszúságban (X. térképpár). Egyetlen láp volt a Kapós völgye is 106 km hosszban, benne két nagyobb berek Kaposszekcső és Csikóstöttös határában. Dombóvár—Pincehely között 50 km2 tőze249
