Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 3. A Duna Budapesttől a déli országhatárig
Ekkor zárták el a tolnai Duna-ág felső és a faddi holtmeder alsó végét is. Így a Duna mentén 32,3 km összefüggő töltés épült ki, ehhez járult a bogyiszlói holt kanyarban 13 km, a Sió mentén pedig 27 km hosszúságban kiépített töltés. 1896-ban további 16 km-en erősítették meg a töltést, azóta, 50 éven át nem volt töltésszakadás.172 Belvízprobléma ezen a vidéken nem sok volt. A hatalmas holt Duna-ágak jó tározóul szolgáltak. A társulat 1895-ben összekötő csatornát épített a faddi és tolnai holtágak között, torkolatához pedig 1898- ban épített zsilipet. Belvízárterét is kifejlesztette, megásatta a paks—faddi főcsatornát és több mellékcsatornát. A vidék megpróbáltatásai 1945-ig szüneteltek, a Duna jobb partján épült árvédelmi töltések ellenálltak az árvizeknek. 1945- ben a jeges árvíz újból két helyen átszaki- totta a töltést, víz alá került a bogyiszlói öblözet és Fadd, Tolna, Bogyiszló határában kb. 15 000 kát. holdat öntött el a víz. 1947-ben ismét veszedelmes jeges árvíz tette próbára a töltést, és bár csak a bal parton keletkezett szakadás, az 50-es években az új vízszinnek megfelelően megerősítették a töltést. A mindent meghaladó 1956. évi pusztító árvíz alkalmával a Domborinál keletkezett hatalmas jégtorlasz által megduzzasztott víz Doromlásnál áttörte a töltést és megtöltötte a bogyiszlói öblözetet. Majd a du- naföldvári torlasz eltávozásával keletkezett árhullám tetézte a katasztrófát és a víz lökéshulláma a bogyiszlói öblözet másik végén, a Sió partján is több helyen hátulról is elszakította a töltést. Az árteret teljesen elborította a víz és sokat szenvedett Bogyiszló község.168 A nagy árvíz olyan sokkal és olyan hosz- szú szakaszon haladta meg az eddigieket, hogy a pusztitások helyreállítása és a legszükségesebb töltésmagasítások teljesen igénybe vették az ország erre fordítható anyagi erejét. A teljes árvízi biztonságra való kiépítés még a jövő feladata, de remélhető, hogy a folyamszabályozási munkákkal és a jégtörő hajóraj segítségével a veszedelmes jégtorlaszok és hatásuk csökkenni fog. A Duna jobb parti területeken az 1879- ben alakult kultúrmérnöki hivatal néhány sikeres vízlevezetést is végzett. 1881-ben Tolnán 471 ha terület vizét vezették le 12 800 m:i földmunkával. 1887-ben 236 ha vizeinek levezetésére alakult a Cseresnyés és Báritó vízlecsapoló társulat Paks székhellyel, 1891-ben pedig Tolnán épült Duna- töltés és mögötte lecsapolás készült. A vízi munkálatok megváltoztatták a vidék képét. A Dunaszentgyörgy, Fadd, Tolna és Bogyiszló közötti mocsaras területek rendszeres mezőgazdasági művelés alá kerültek, de főleg a bogyiszlói szigeten feltűnő az átalakulás, ahol a túlnyomórészben erdős és vízjárta területek elsőrendű szántókká és rétekké változtak át. 3.3.3. A Sió-torok—Mohács közötti Duna jobb parti terület ármentesítése és beloízlevezetése A Sió betorkollásától lefelé a Dunától a dombok lábáig 18 km-re kiszélesedő síkság terül el, mely Bátánál ér véget, majd Duna- szekcsőnél a Duna ismét a hegy lábához simul. Ez a Szekszárd—bátai öblözet. Mohácsnál újból kiszélesedik a lapály és a Duna hatalmas régi kanyarulatai, holt ágai hálózzák be (1. VII. és VIII. térképpár). A Szekszárd—bátai öblözet vízszabályozásam’ 172 A Sió szabályozás előtt nem a mai helyén torkollott a Dunába, hanem a dombok lábánál kanyargóit dél felé és 50 km-rel lej.- jebb, Bátánál volt a torkolata. A Sió és a Duna között vízmentes szigetek voltak, kb. 550—600 ha összterülettel. A hegyekből több patak rohant le a lapályra, köztük legnagyobb a Lajvér, majd a szekszárdi Séd, Parásztai, Csötönyj, Tóvölgyi és Kö- vesdi árkok, valamint több torrens vízfo- lyás. A lap'STy át- meg át van szőve holtmedrekkel. Ez a tulajdonképpeni Sárköz. Területén már a középkorban virágzó állattenyésztés folyt és a törökdúlás előtt az ország egyik legfejlettebb vidéke volt. A mai 9 községen kívül még 7, azóta elpusztult községről tudunk, melyek emlékét ma már csak a dűlőnevek őrzik. Áradáskor a Duna megöntözte a legelőket, ilyenkor a hegyoldalakra, szigetekre hajtották az állatokat. A tervezett Duna-szabályozással kapcsolatban 1770 körül merült fel a töltésezés gondolata. Ez ellen a lakosság élénken tiltakozott, most ha a Duna nem önti el a területet, nem lesz legelő, és a holt medrekben nem lehet halászni, pákászni, az pedig többet ér mint a szántó. 1773-ban a Helytartótanács Böhm Ferenc mérnökkel készíttetett terveket a Duna szabályozására és a Sárköz ármentesítésére. A terv végrehajtását 1775-ben indította meg Tolna vármegye, részben az érdekelt földesurak, részben a megye költségén. A töltésépítés azonban 1777-ben abbamaradt. 1817-ben már kérte az érdekeltség a töltést. Podolay János mérnök tervei szerint 16* 243
