Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 3. A Duna Budapesttől a déli országhatárig
ahol a szabályozás előtti Duna-meder különböző — 1825., 1780—1800. és 1870. évi — helyzetei láthatók. A Paks fölötti mederszakasz változásai az alatta fekvőkéhez képest elenyészőek. _ALj'égi feltöltődő jelleg maradványaként itt is vannak magányos szigetek a mederben. A harmadkor végén, amikor a Duna áttörte a visegrádi hegyszorulatot, DK-i irányban ferdén a Tisza felé folyt (mint ahogy azt a könyv Bevezetése leírja), éspedig több ágra szakadva, Szolnok—Csongrád irányába. Erről feltárt régi medrek tanúskodnak. A terep fokozatos emelkedése folytán ezek az ágak lassanként megszűntek és — a Boer-törvény értelmében — a jobb oldali löszfalnak nekiszoruló szélső ág lett az egyetlen Duna-meder. A római időkben a Duna már nagyjából a mai medrében folyt. Ennek bizonyítéka a Dunaújváros fölött a mederben talált római castrum romjai, de erre mutat a teljesen felderített Eszék—Mohács—Bátaszék— Paks—Dunaföldvár—Aquincum közötti római út is. Ugyanekkor, sőt még a honfoglalás előtti időben is a Dunának volt egy nagyobb kanyargós ága iST'mely felső részén a Soroksári Duna-ág helyén, lejjebb Dunapataj, Hajós mellett a mai Duna-völgyi főcsatorna vonalán haladt egész Bajáig. Később a X— XV. század között már föntebb, Harta— Dunapataj között torkollott vissza a főmederbe. A Csepel-sziget akkor idáig nyúlt és hozzá tartozott Szalkszentmárton, Duna- vecse, Apostag, Dunaegyháza, Solt és Harta községek területe is. A Soroksári Duna-ág akkoriban Bugyi, Ürbőpuszta és Kunszent- márton mellett folyt, majd a mai Fűz-völgy, Nagy-ér és Kékesi-ér futását követte. A nagy Csepel-szigeten kívül sok kisebb sziget található a Dunában, ilyenek'a Há- rös-sziget, Tökölnél az Urbanica, vele szemben a Kácsás-sziget, az ercsT szigetek, az adonyi sziget, a rácalmási Nagy-sziget, a Soroksári Duna-ág torkolatánál a Rózsássziget, Dunaújvárosnál a Szálki-sziget, majd az Apostagi-sziget, Dunaföldvárnál 5,5 km hosszú Solti-sziget, Bölcske fölött az Alsósziget és Csolnoki-sziget, a Dunapataji-szi- get, a Paksi-sziget, végül meg az átmeneti szakaszon több kisebb sziget. A Duna-szakasz szabályozásának története193-194,172 A Budapest—Paks közötti Duna-szakasz hírhedt volt jégtorlódásairól. A szigetek végénél levő elszélesedéseknél a sekély, zá- tonyos helyeken a jég könnyen megtorlódott és a vizet megduzzasztva elöntéseket okozott. Legtöbb bajtazl838-i jeges árvíz okozta, amikor a jég ezen a szakaszon is több helyütt összetorlódott. A legveszélyesebb torlaszképző pontokat a főváros környékén 1875-ig felszámolták, s így az 1876. évi árvíz itt már kár nélkül vonult le. De Ercsi felett a Kácsás-szigetnél ez alkalommal is torlasz keletkezett, ami közelsége miatt a fővárosra is veszedelmes lehetett volna. Ezenkívül aggasztónak találták, hogy a Soroksári Duna-ág teljes elzárása után a megmaradt promontori, vagy budafoki ágban az árvizek meg fognak duzzadni, mivel a nagy vízemésztésű Soroksári Duna-ágat az árvízszállításból kikapcsolták. Ezért 1778— 81 között hozzáfogtak a budafoki ág szabályozásához, a torlaszképződésre alkalmas zátonyokat kikotorták, majd mikor az 1881. évi L. te. a budapesti Duna-szakasz szabályozásának kiegészítésére 5 330 000 forintot engedélyezett, az előirányzott szabályozási munkákat 1881—85 között végrehajtották. A szabályozás a meder kiszélesedett és zátonyos, tehát jégtorlaszok keletkezésére hajlamos szakaszait párhuzamművekkel összeszorította és ha szükséges volt, kotrással egységes és elegendő mély medret állított elő. A szabályozás során a Kácsás-sziget felső csúcsát kőhányással kötötték a battai magasparthoz, Tétény és Érd, valamint Ercsi és Adony között pedig 120—150 m széles vezérárokkal kotrásokat végeztek. Az ercsii mellékágat felső végén párhuzamos elzárással, közepe táján pedig keresztgátakkal (1883—84-ben) elzárták, Adonynál a bal oldalon párhuzamművet építettek, a mellék ágat 1884—85-ben szintén elzárták. Rácalmás táján párhuzamművet építettek és vezérárkot kotortak. Ez az elszélesedett szakasz volt a legrosszabb gázlók egyike. A Dunaújváros fölött levő szigeten, mely valamikor sokkal nagyobb lehetett, a római időkből származó erőd (castrum) volt, melyet később klastromnak használtak. A körülötte levő szigetrészt az idők folyamán elmosta a Duna és a rom a meder közepére került. A szabályozás érdekében a romokat felrobbantották és a helyét kikotorták.* A romok eltakarítása után a párhuzamműveket kiépítették. Jégtorlaszképződés szempontjából a legrosszabb a Dunavecse—Apostag közötti szakasz volt, úgyhogy a budafoki ág után mindjárt ezt vették munkába. Itt mindkét ág nagyon zátonyos volt, úgyhogy kisvíznél az uszályokat megkönnyítve egyenként kellett átvontatni, a személyhajónak pedig meg kellett a szigetet kerülni, hogy Apos- tagon kiköthessen. A mellékágakat elzár* Ez alkalommal sok római téglát és középkori szobrot találtak, melyek a Nemzeti Múzeumba kerültek. 224
