Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 2. A Duna a nyugati országhatártól Budapestig
Itt kell megemlítenünk, hogy már a társulat megalakulása előtt egyes érdekeltségek a Rába mentén töltéseket építettek, tartottak fenn, s védték azokat az árvizek ellen. Győr és Sopron megyékben 16 ilyen érdekeltség működött. 1864-ben a Helytartótanács a Rába-völgy és az attól elválasztható Marcal-völgy szabályozását elkerülhetetlenül szükségesnek mondotta ki és két külön királyi biztost is rendelt ki, majd pedig a rába-völgyi kir. biztos, gr. Batthyány Géza elnökletével választmányt küldött ki a Rábaszabályozó Társulat megalakítására. A vízrendszer másik felének, a Rábca— Hanság vidékének rendezésére is történtek kísérletek. (Ezeket a 2.2.5 fejezet ismerteti.) A kiegyezés után 1868. aug. 3-án Győr vármegye közgyűlése felterjesztéssel fordult a közmunka- és közlekedésügyi miniszterhez, melyben hangsúlyozta, hogy a törvényhatóságok régi törekvése a Rába és mellékfolyóinak szabályozása. De mert a nagy költségek és egyéb akadályok (főleg a malmok) miatt egyelőre nem remélhető a Rába-szabályozás megvalósulása, viszont a Rábca völgye könnyebben volna rendezhető, javasolta a Rábca-kérdés megvizsgálására kormánybiztos kiküldését. Ekkor nevezték ki Ürményi Józsefet kormánybiztossá. Egyidejűleg a Fertő-menti birtokosok is mozgalmat indítottak a tófenék vízmentesítése érdekében, hogy azt mezőgazdaságilag hasznosítsák. A tó ugyanis — mint a 2.2.1 fejezetben említettük — 1865—68 között teljesen kiszáradt. A kérdés kivizsgálására kiküldött szakértők (Herrich Károly és Képessy József) a Rába-szabályozás és Fertő-kiszárítás tervét 1870. nov. 22-én ismertették a Sopronba összehívott érdekeltekkel. A Rábca árterének megállapítása során azonban kitűnt, hogy a Rába árvizei a Rábca-völgyet is uralják, sőt a Fertőbe is visszahatnak. így tehát a Rába szabályozása nélkül sem a Rábca-völgy, sem a Hanság és Fertő-vidék vízmentesítése nem oldható meg. Ilyen körülmények között a Rába—Fertő—Hanság—Tóköz árterének érdekeltsége 1870. április 20-án Győrött tartott ülésén kimondta, hogy az általános Rába-szabályozást tartja szükségesnek és hajlandónak nyilatkozott a költségeket a haszon arányában vállalni. Felkérte a minisztert, hogy a szabályozás terveit állami mérnökkel készíttesse el, aki Üjházy János kir. főmérnököt bízta meg a munkával. Ugyancsak 1870-ben a kormánybiztos egy központi bizottságot alakított az ártér megállapítására, amelyet 119 000 ha-ban körvonalaztak. (Ebbe a Vas megyei területeket nem számították be.) Később árterek megállapításánál elvül mondták ki, hogy ártérnek tekintendő a Győr és Nezsider közötti vonalban fekvő minden olyan terület, amely az 1853. évi árvíz alkalmával rövidebb vagy hosszabb ideig vízzel volt borítva. Ezen az alapon az árteret 198 000 ha-ban állapították meg.* 1872-ben az érdekeltség Magyaróvárott tartott ülésén elfogadta Üjházy János terveit, és 1873-ban szabályszerűen megalakult a Rábaszabályozó Társulat, melynek alapszabályait a miniszter 1874-ben hagyta jóvá. Üjházy a bajok okát a 18 szakszerűtlenül épült malomgátban látta és a „Rábának ezen mostoha, művelt országokban sehol sem található, vad kezelésében''.182 A társulat tervbe vette a Rábapatytól lefelé található összes fenékgátak eltávolítását, 27 kanyarulat átvágását és mindkét parton töltések építését, illetve a régiek kiegészítését. 1875-ben Meiszner Ernő miniszteri mérnököt a társulat főmérnökévé választották. Ugyanebben az évben megállapodást kötött a Marcalvölgyi Társulattal, hogy Győr megye területén a Marcalt is a Rábaszabályozó Társulat fogja szabályozni. A legelső feladat a malomgátak liquidálása volt. 1876-ban 23 malom tulajdonosával megállapodtak a malmok megváltásában; 1877-ben bontottak le 16 malomgátat. (A kecskédi malom gátját később bontották le, és a 18. gátat meghagyták, mert ez biztositotta Nicknél a Kis-Rába táplálását.) A malmok kisajátítása olyan nagy összegbe (340 000 Ft-ba) került, hogy az a társulat egész tőkéjét felemésztette: nemcsak a tisztviselőit nem tudta kifizetni, hanem 1878 júniusára több mint 100 000 Ft lejárt tartozása is volt, néhány malommal pedig perben állt. A legszükségesebb költségek fedezésére az 1879-i közgyűlés 25 000 Ft ta- karékkölcsön felvételét szavazta meg. A malomgátak elbontása a Rába 15,26 méteres esésnövekedését eredményezte. Ennek következtében a felső szakasz megszabadult az árvíz pusztításától, s érdekeltjei, akik többségben voltak, így már nem akarták a további költségeket vállalni, sőt még ártérjárulékot is vonakodtak fizetni. Az árvizek az alsóbb, kisebb esésű szakaszra zúdultak, ahol a meder nem tudta azokat levezetni, így a károk itt növekedtek. A szabályozás részletes terveit az Üj- házy-féle terv felhasználásával Meiszner Ernő készítette el, ezek felett az 1879. évi közgyűlés 3 napos vitát rendezett, de a terveket költséges voltuk miatt nem fogadták el, s az ügyek rendezésére kormánybiztos kiküldését kérték. 1879 tavaszán árhullám vonult le, amely a töltéseket több helyen átszakította, jobb * Ebből az ország mai területén 154 000 ha maradt. 188
