Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 1. A magyarországi Duna-szakasz és Duna-völgy vízszabályozásának általános kérdései
11.5. ábra. Az 1838. évi árvízszín alatti területek Budapest alatt (Reitter Ferenc, 1865.) szott, ezért így a bizottság a kérdés napirendről levételét javasolta, amit az országgyűlés tudomásul is vett. Akkor már négy év eltelt a nagy árvíz óta, a borzalmak emlékei lassan elhalványodtak és más, sokkal sürgősebb és égetőbb problémák jelentkeztek. A jégtorlaszok keletkezésének a feltételei azonban megmaradtak, és így rendkívül szerencsés véletlennek mondható, hogy 38 évig nem jelentkezett hasonló árvíz. 2. Az 1838. évi jeges árvíz azonban teljesen mégsem merült feledésbe. Ha nagyobb munkálatokra nem is jutott pénz, ott, ahol aránylag kis költséggel jelentékeny eredmény volt remélhető, végeztek bizonyos munkálatokat. Ilyen volt a bogyiszlói 8 km hosszú átvágás (1843—1852), mely levágta a tolnai nagy kanyarulatot az ominózus borrévi éles kanyarulattal együtt, ahol a legveszedelmesebb jégtorlódások keletkeztek (1. 38. ábra). Az egyenes vonalú átvágás jól sikerült és a kiásott vezérárok 1856-ig anyamederré fejlődött. A munka 124 000 akkori forintba került. Érdekes, hogy bár az 1850. évi császári nyílt parancs állami feladattá tette a nagy folyók szabályozását — és a tiszai átmetszések ettől fogva valóban állami költségen is készültek — itt a fent említett összegnek csak a negyed részét viselte az állam, 3/4-ed részét a megyék vállalták magukra. (Kérdéses persze, hogy az abszolutizmus első éveiben a megyéknek ez az áldozatvállalása önkéntes volt-e, vagy kényszer alatt történt, mindenesetre indokolható volt azzal, hogy az átmetszés főképpen a jeges árvízveszély elhárítása érdekében készült.) Az abszolutizmus idején csak a magyar Felső-Dunán hajtottak végre nagyobb arányú szabályozási munkákat, melyekkel a 2.1 fejezet foglalkozik részletesen. 3. A kiegyezés után megélénkült a szabályozási tevékenység is. Az első feladat a fővárosi Duna-szakasz szabályozása volt, hiszen itt fenyegetett a legnagyobb veszély az 1838. évi árvíz megismétlődésével. Már az 1870. évi X. te. elrendelte a szabályozás végrehajtását és a szükséges pénzösszeget is biztosította. A tervek elkészítésére szervezték meg a Fővárosi Közmunkák Tanácsát. A 3.1 fejezetben részletesen ismertetendő szabályozási munkák 1875-ben befejeződtek; a legjobbkor, mert egy év múlva, 1876 tavaszán az 1838. évit erősen megközelítő hatalmas árvíz vonult le. Ez a fővárost újból elöntötte volna, ha addig a szabályozási munkák és árvédelmi művek el nem készülnek164 (6. ábra). Ebben az évben a kemény tél erős jégtakarót fejlesztett. A bogyiszlói átvágás ekkor már készen volt, így Borrévnél már nem akadhatott el a jég, de torlódások keletkeztek Várszeg és Gerjen között a Hármas szigetnél. Ercsi alatt a Bezdán szigeti elágazásnál és Ercsi felett a Kácsás szigetnél, ezenkívül a Felső-Dunán is Csuny, Csutor, Szap és Dunaalmás közelében. Bár az ercsii torlaszok hatására Budapestnél is igen magasra emelkedett a víz (1838 kivételével soha ilyen magas nem volt), de a rendezett szakaszon Budapestnél már nem keletkezett jégtorlasz. Egyéb helyek azonban az 1838. évit megközelítő károkat szenvedték. Különösen Komáromban, Esztergomban, Vácott, Óbudán, Újpesten és Csepel szigeten volt nagy az árvíz pusztítása. Töltésszakadások voltak Kolozsnéma és Komárom között több helyen. Guta határában, Budapest alatt pedig a szekszárd—bátai, a Pest megyei és a 162
