Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története
katonai felmérés térképlapjai viszonylag száraz időszakban készültek, s így lényegében csak az állandó vízborítások, vizenyős területek kiterjedéséről adnak képet, de nem tüntetik fel a vízszabályozás szempontjából éppen olyan fontos időszakos vízborításokat. Másik, eddig fel nem ismert fogyatékossága e térképeknek az, hogy a vizenyős területeknek is inkább csak a határait adják meg: a vízrajzi viszonyok ezen belüli tagolódása, a vízfolyások, holtmedrek, állóvizek és a terepszint alakulása tekintetében nem tekinthetők teljesen megbízhatónak. Ezért van a könyv mindkét részében több olyan, kizárólag vízrajzi célból készült térkép — Mikoviny, Balia, Beck, Bedekooich stb. munkái közül —, melyek alkalmasak arra, hogy a nagyhírű II. József-féle katonai felmérés e fogyatékosságait korrigálják. Másrészt pedig ezért egészíti ki e térképlapok adatait az ismert nagyobb árvizek vízborításainak — vagyis az ideiglenes vízborítások határainak — feltüntetése. A magyar vízszabályozásnak ugyanis nemcsak ezekkel az egyetlen időpontban rögzített állandó vízborításokkal kellett számolnia, hanem az idő függvényében változó „ideiglenes”, de legszélső határaiban éppen olyan pontosan megállapítható, mértékadó „maximális” vízborítással is! E kettős korrekcióval azután a II. József- féle első oszágos katonai felmérés térképlapjai, jóllehet mai szemmel nézve már nem tekinthetők tökéletesnek, mint a maguk idejében nemzetközi viszonylatban egyedülálló felvételek, alkalmasak arra, hogy egységes és teljes képet adjanak az ország korabeli vízrajzi viszonyairól is. E térképek túlzott tartalmi gazdagsága következtében, ha az eredeti 1:28 800 méretarányú lapokat kicsinyítenénk, akkor azok a rengeteg földút és patakvonal, a domborzati vonalkák miatt áttekinthetetlenek lennének. Hazánk jelenlegi területe közel 500 db eredeti lapra terjed ki. Fokozza az eredeti térképek olvasásának nehézségét az is, hogy a térképrajzolásnál még nem használtak egységes jelkulcsot, s az erdők, hegyek, mocsarak stb. jelölése az egyes lapokon némileg különböző. A felsorolt hátrányok kiküszöbölésére az eredeti térképlapokról 1:100 000 méretarányú fotókicsinyí- tések, és ezek felhasználásával az itt közölt térképek készültek, amelyek a vizek szabályozás előtti állapotát tüntetik fel. A térképeken a sok földút helyett csak a községet összekötő egy-egy utat és természetesen a főbb, ún. postautakat (amelyek ugyancsak földutak voltak) ábrázolja kettős párhuzamos vonal. Hiányzanak a térképekről a domborzatot feltüntető vonalkázások, amivel az olvashatóság javult. Viszont egységes jelkulccsal vannak feltüntetve az erdők, mocsarak és vizenyős rétek, ami ugyancsak az olvashatóság javára szolgál. (A II. József császár-féle térképekből a rajzolók a neveket és feliratokat eredeti alakjukban vették át, ami jól jellemzi a kort, és mutatja azt is, hogy a térképező katonai mérnökök legnagyobbrészt osztrákok voltak. A fentiek szerint készültek tehát a könyvben szereplő 20 térképpár első tagjai. A könnyebb összehasonlítás kedvéért a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben elkészítették a régi állapotot feltüntető térképekkel egyező nagyságú és a mai állapotot mutató térképeket is, amelyek tehát a vizek szabályozása utáni vízrajzi viszonyokat és az erdőborítottságot tüntetik fel. így alakultak ki a könyvben közreadott térképpárok, amelyekről egyszerű rátekin- téssel is leolvasható az az óriási változás, amit a magyar nép a vizek rendezése terén az utolsó másfél évszázad alatt elért. Arra nézve, hogy a 20 térképpár az ország mely részeit ábrázolja, az 2. ábrán közölt mutatólap ad tájékoztatót. Amint az a mutatólapból látható, a 20 térképpárból 11 esik a Duna völgyére és 9 a Tisza völgyére. Vízrajzi szempontból az ország területe két fő részre bontható: a Duna-völgyre és a Tisza-völgyre, más szavakkal a Duna és a Tisza vízgyűjtő területére. Minden vízfolyás vize végső soron vagy a Dunába, vagy a Tiszába jut. A két nagy vízgyűjtő terület tovább bontható: a Duna-völgy 4, és a Tisza- völgy is 4 kisebb vízgyűjtőre (2. ábra). Az alább következő részletes tárgyalásnál előbb a Duna-völgyet és azután a Tisza- völgyet vesszük szemügyre. A Duna-völgy vizei szabályozásának víz- vidékenkénti részletes fejlődéstörténeti ismertetésénél a vízfolyás szerint felülről lefelé haladunk, éspedig úgy, hogy előbb 1. a Duna kis-alföldi szakaszának magyarországi vízvidékét (a nyugati országhatártól Budapestig) a Rába—Rábca és Marcal vízrendszerével együtt, 2. a Duna nagy-alföldi szakaszának vízvidékét (Budapesttől a déli országhatárig), 3. a Balatont és vízrendszerét, és végül 4. a Dráva magyarországi vízvidékét vizsgáljuk. A Tisza-völgy vizei szabályozásának ugyancsak vízvidékenkénti részletes fejlődéstörténeti ismertetésénél pedig 1. a Felső-Tisza vidékét (Tiszabecstől Tokajig), 2. a Közép-Tisza vidékét (Tokajtól Csong- rádig). 152
