Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 5. Vízi munkálatok a két világháború között (1919–1945)
1.48. ábra. Sajó Elemér (1875—1934) ferdítése miatt kialakult, téves elképzelésekkel — nem korlátozódott a vízhasznosítás (az aktív vízgazdálkodás) előtérbe került, következő lépésnek tekintett feladataira. Ellenkezőleg, a vízgazdálkodás központi helyét és jelentőségét hangsúlyozva egész gazdasági életünk fejlesztésében kiterjeszkedett a vízgazdálkodás minden ágára: a közlekedés fejlesztésének kérdéseire, a víz- erőhasznosításra, a mezőgazdasági vízgazdálkodásra és a vízellátásra is. A mező- gazdasági vízgazdálkodás feladatain belül pedig hangsúlyozottan utalt a passzív víz- gazdálkodás még megoldatlan feladataira: az ármentesítések és belvízmentesítések biztonságának szükséges fokozására is. A program közreadása után megkezdték a benne felvázolt keretek kitöltését: az egyes vízgazdálkodási ágak részletes és szakszerű, műszakilag és gazdaságilag egyaránt megalapozott programjának kidolgozását is.147 Sajó Elemér nemcsak a vezetése alatt álló vízügyi műszaki főosztály munkáját állította e feladat megoldásának szolgálatába, hanem felhasználta elgondolásainak propagálására a Földművelésügyi Minisztérium könyvkiadását is.148 148/a E vízügyi program fő erőssége, hogy nemcsak az adott gazdasági helyzet és feladatok elemzése, hanem egész gazdasági fejlődésünk s ezen belül vízépítésünk történetének tanulmányozása alapján készült. Mindazok az adatok, felismerések, melyeket a korszerű történelemszemlélet segítségével az előzőekben megkíséreltem rendszerezni és összefoglalni — nem voltak ismeretlenek Sajó Elemér előtt sem, ha azok indítékait, összefüggéseit nem is láthatta abból a perspektívából, amit számunkra a mai történelmi helyzet, s az azóta eltelt időszak történetkutatása nyújt. Tanulmányom lényegében felhasználja a Sajó Elemér által megkezdett gazdaságtörténeti, vízgazdálkodási és vízépítéstörténeti kutatások eredményeit is. Az Emlékirat részletesebb elemzése helyett ezért programját — a Tanácsköztársaság vízügyi terveivel együtt — inkább mint mércét kívánom felhasználni a vízépítés egyes ágainak további ismertetésénél. FolyószabálYozások, kikötőépítések, mesterséges vízi utak (Vízi útjaink és hajózásunk fejlesztése.) A korszak első évtizede a vízszabályozás terén kevés eredményt mutathat fel. Az évről évre megállapított hitelkeretek nemcsak a hosszabb távú tervezést és fejlesztést nem tették lehetővé, hanem még a meglevő létesítmények karbantartására sem voltak elegendők. A kor egyetlen nagy vízi létesítménye a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kikötő 1912-ben megkezdett és 1919-ben újra felvett építésének befejezése volt. Azonban ez sem a kormányzat gazdaságpolitikai előrelátásának, hanem Sajó Elemér ügyes politikájának és egy francia tőkés csoport vállalkozó kedvének volt köszönhető.149 A kikötő — a Soroksári Duna-ág rendezésével együtt — a maga nemében a magyar vízépítés egyik legjelentősebb alkotása. „Keretterve” a Duna—Tisza-csatorna megépülése után várható belforgalom és a nemzetközi forgalom növekedésének tekintetbevételével készült. A tervezett kikötőből megépült egy 1000 m hosszú és 100, illetve 150 m széles medence (a vámmentes kikötő) 650 m partfallal és két 40 X 80 m alapterületű fedett rakodószinnel és 6 villamos forgódaruval. Megépült a 35 000 tonna befogadóképességű gabonatárház, a szívóelevátor, a kb. 5000 m2 alapterületű szén- és ércrakodó, 50 m nyílású híddaruval. Elkészült a 360 X 160 m-es petróleummedence, valamint a kikötő kiszolgálására 20 km vasúti és 9 km közúti vonal, a ferencvárosi kikötő teherpályaudvara és végül a Soroksári Duna-ágon két közúti és vasúti híd. A Soroksári Duna-ág rendezése során megépült a 30 m3/s vízhozamú Kvassay vízbeeresztő zsilip. Az itt létesített 3 km-es belső kikötőmedence kotrásánál 800 000 m3 144
