Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 5. Vízi munkálatok a két világháború között (1919–1945)
1.47. ábra. Bogdánfy Ödön (1863—1944) ményeként alakult ki. Utóbb a proletár- diktatúra központi gazdasági szerve, a Nép- gazdasági Tanács mellé felállított Műszaki Tudományos Tanács lett volna hivatva arra, hogy a különböző részletterveket, javaslatokat egységes egésszé fogja össze. E programnak itt a legfontosabb célkitűzéseire is csak utalhatunk. Szerepelt benne a mezőgazdaságra háruló fokozott feladatok felismerése: az ország természeti adottságainak és népsűrűségének megfelelő belterjes gazdálkodás megteremtése, a közlekedés — különösen a vízi közlekedés — tervszerű és arányos fejlesztése, kedvezőtlen ipartelepülési viszonyaink átalakítása, az iparosítás, sőt egész gazdasági fejlődésünk alapját képező korszerű energiagazdálkodás megteremtése s. i. t. Amit tehát a népi demokrácia gazdaság- politikája — a szovjet tapasztalatok nyomán — a II. világháború után célul tűzött ki, azt a Tanácsköztársaság gazdasági és műszaki szakemberei — a marxizmus alapelvei és a hazai gazdasági adottságok és az általános gazdasági-műszaki fejlődési tendenciák felismerése alapján — jórészt már 1919-ben megoldandó feladatnak tekintették. A vízügyi szolgálat fennmaradt iratanyaga alapján a Tanácskormány gazdasági-műszaki programjából a legrészletesebben éppen a proletárdiktatúra vízügyi programját és intézkedéseit ismerjük.141 E vízügyi program olyan részletesen kidolgozva, mint ahogy azt Bogdánfy Ödön (47. ábra) már 1918 őszén tervezte, vagy ahogy később Sajó Elemér emlékirata megjelent — az idő rövidsége miatt természetesen nem készülhetett el. Alapelvei, főbb célkitűzései és egyes részei azonban ismeretesek: világosan körvonalazhatók a vízügyi szolgálat iratanyaga, tervezetei, intézkedései és hivatalos sajtóközleményei alapján. E program a népgazdaság fejlesztésében rendkívül nagy szerepet szánt a komplex vízhasznosítást szolgáló vízépítési nagylétesítmények építésének. Ezek ugyanis nemcsak a népgazdaság különböző ágainak együttes fejlesztését segítették volna, hanem az adott helyzetben a nyersanyaghiány és munkanélküliség idején az egyetlen lehetőséget jelentették a nagyobb tömegek produktív foglalkoztatására is. Az energiagazdálkodás központi jelentőségének felismerése alapján előtérbe került az elmaradott vízierő-hasznosításunk fejlesztése. Mégpedig az adott lehetőségek között síkvidéki tározással: a Mosoni, Szentendrei és a Soroksári Duna-ág csatornázásával, ill. vízerejének hasznosításával.142 A legrészletesebben a vízi utak fejlesztését szolgáló folyamszabályozás programját ismerjük Bogdánfy írásaiból. Ezek célja egy egységes és összefüggő, s a vasutakkal kooperáló, víziút-hálózat kialakítása, közlekedésünk elmaradottságának és a kapitalista fejlődés során kialakult aránytalanságainak megszüntetése volt, főleg a mezőgazdasági területek fejlesztése érdekében.143 E víziút-fejlesztési programnak döntő, s a kereskedelmi és ipari kikötő építésével, valamint a Soroksári Duna-ág csatornázásával szoros kapcsolatban álló része volt a Duna —Tisza-csatorna évszázados tervének megvalósítása. Kivitelezésre a Bogdánfy-féle mélybevágású csatorna tervét fogadták el, mely a Pest megyei Duna-völgy mocsarainak lecsapolására, a Tisza-völgy öntözési lehetőségeinek, valamint a szintkülönbségből adódó vízerőhasznosítási lehetőségek értékesítésére is tekintettel volt. A terv részletes kidolgozásával és az építkezések vezetésével Gerster Bélát, a Korinthoszi-csator- na építőjét bízták meg. A mezőgazdasági vízgazdálkodás és a kultúrmérnöki munkák programjában az öntözés, a halászat és tógazdálkodás fejlesztése, valamint a szennyvíztisztítás és a balatoni üdülőhelyek közművesítése állt előtérben. Az öntözéses gazdálkodás elterjesztésének korábbi nehézségein okulva elsősorban a lakott területek, a fogyasztópiac és a munkaerőpiac közelében levő kertészeti öntözéseket kívánták fejleszteni, másodsorban 142
