Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 4. A vizek szabályozása a XIX. század második felében és a XX. század elején (1850–1919)
repe a folyó életének átalakításában.107 A munka gazdasági és társadalmi jelentőségének felméréséhez azonban évtizedek kellettek, s még a mai kutatásra is sok és hálás feladat megoldása vár e téren, hogy részleteiben is világos képet nyerjünk a munka hatékonyságáról. (Ld. később: 4.4.) Egy azonban kétségtelen: a Tisza-szabá- lyozás munkája hazai és nemzetközi viszonylatban, hidrológiai és gazdasági-műszaki tekintetben egyaránt egyedülálló teljesítmény volt: végrehajtásával a magyar mérnökök valóban természetátalakító munkát végeztek. A szabályozás munkájának méreteit és hidrológiai jelentőségét legjobban a folyó hosszszelvényében beállott változások érzékeltetik: a folyó eredeti hossza 1419 km-ről kereken egyharmadával (pontosan 32 százalékával), 966 km-re csökkent (40. ábra). Az új mederből 136,2 km esik a létesített 112 átvágásra. A rövidülés a torkolat és a Tiszaújlak—Tiszabecs közti szabályozott szakasz között az átlagos esést a km-enként 3,8 cm-ről 6 cm-re, vagyis 58%-kal növelte meg. Ez meggyorsította a lefolyó víz sebességét, s a kisvízszintet 1,5—2,5 m-rel süíy- lyesztette le. Megrövidült az árvizek levonulási ideje is: régen az ártér elárasztás tartama az 5—6 hónapot is elérte, ma legfeljebb 2,5 hónap. A tározótér csökkenése következtében természetesen az időegység alatt lefolyó vízmennyiség is megnövekedett, vagyis a Tisza vízjátéka a szabályozás hatására hevesebbé vált. (A maximális árvízszint 1830 óta napjainkra Csong- rádnál 330, Szegednél 310 cm-rel emelkedett.) A munka eredményességére jellemző, hogy míg az 1850—1899 közti időszakban 50 jelentősebb árvíz pusztítását jegyezték fel, melyek közül az elöntött terület terjedelme két esetben meghaladta a félmillió, 12 esetben pedig a 100 000 kát. holdat, addig 1900 és 1947 között csak 22 kisebb árvíz fordult elő, melyek közül csak négy okozott 50 000 kát. holdnyi vízborítást. A munka gazdasági jelentőségének szemléltetésére pedig csak utalnunk kell azokra a közismert adatokra, melyek szerint a Ti- sza-szabályozás a Tisza völgyében 3555 km töltéssel összesen 4,5 millió kát. hold terület ármentesítését biztosította.* A Tisza-völgy rendezéséhez hasonló méretű és jelentőségű ármentesítő munkával egész Európában nem találkozunk. A sorrendben második legjelentősebb munka a Pó-völgy ármentesítése volt, melynek jellemző adatai: 2374 km töltés építése és 1,2 millió kh védett terület. A harmadik * Babos Z.—Mayer L. 9. sz. i. m. 32—91. p. jelentősebb munka a Loire-völgy ármentesítése pedig 483 km töltéssel 16 000 kh terület védelmét biztosította. 4.Í.4 A Tisza mellékfolyóinak szabályozása és árterületük mentesítése A mellékfolyók szabályozása és völgyeik ármentesítése ugyanazon elvek alapján, ugyanolyan módszerekkel történt, mint a Tiszáé. A munkálatok végrehajtását befolyásoló tényezők, gazdasági körülmények, jogi intézkedések is általában ugyanazok voltak, mint amelyeket a Tisza szabályozásával kapcsolatban ismertettünk. Az egyes folyók szabályozásának sajátosságai részben a kevéssé eltérő helyi vízrajzi adottságokból, részben a műszaki tervezés különbségeiből fakadtak.118 A fő cél mindenütt az ármentesítés volt: a csekélyesésű középszakasz-jellegű és szélsőséges vízjárású folyók lefolyási viszonyainak javítása a kanyarulatok átvágásával és az árvizek szétterülését megakadályozó töltések építésével. Emellett ügyelni kellett, hogy a mellékfolyók árhullámai lehetőség szerint hamarább érkezzenek le, mint a fő- folyó nagyvizei, s az egymásrahalmozódás veszélyének csökkentésével biztonságosabbá váljék az alsó szakaszok árvédelme. Ezért volt szükség a mellékfolyók hossz- szelvényének a főfolyóhoz viszonyítva lényegesen nagyobb arányú megrövidítésére. A helyes alapelvek alkalmazása azonban nem történt mindenütt egyforma sikerrel, s a feladat méreteinek és az érdekeltségek anyagi erejének eltérése a munka végrehajtásának ütemét is befolyásolta. A Szamos mentén különösen későn, és csak keserves tapasztalatok után fogtak hozzá a régi, korszerűtlen gátak megfelelő méretűre való kiépítéséhez. 1864—1896 között itt 204 esetben volt gátszakadás s az elöntött területek kiterjedése olykor a 90— 100 000 kh-at is elérte. A folyón az idők folyamán 36 átvágást létesítettek, ami a 186,9 kilométer hosszú alsó szakaszát 108 km-re (58%-ra) rövidítette le. Csak e munkálatok befejezése után kerülhetett sor a töltések korszerűsítésére. A bal parti töltések az Ecsedi-láp lecsapolásával egyidejűleg 1895- től kezdődően, a jobb partiak pedig 1892— 1914 között épültek ki. A legyezőszerűen leérkező Latorca, Ung, Laborc, Tapoly és az Ondóvá, legfőképpen pedig eredő folyójuk, a Bodrog szabályozása — a velük való évszázados foglalkozás ellenére is — nem tartozik a legsikerültebb szabályozásaink közé. Bogdánfy Ödön véleménye szerint a legnagyobb baklövést azzal követték el, hogy a Bodrog kanyarulatait (összesen 15-öt) a hegyek lábánál levő 124
