Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 3. A vízi munkálatok és gazdasági jelentőségük felismerése a reformkorban (1825–1850)

kát s a töltések helyét, méreteit stb. a folyó egész hosszára megállapítja. A második terv elvi szempontból is több lényeges, sőt döntő új mozzanatot tartal­maz. Széchenyi, közben kifejtett elgondolá­sainak megfelelően. Vásárhelyi itt hangsú­lyozza először, hogy a Tisza szabályozását nem lehet részletekben, egyes szakaszokra szorítkozva megoldani: a Tisza-völgy egysé­ges, „általános" rendezésére van szükség. Itt olvashatunk először, ugyancsak Széche­nyi elgondolásaival összhangban, arról is, hogy az ármentesítés és a folyószabályozás (az árvízi meder ill. hullámtér szabályo­zása) egységes, egymástól elválaszthatatlan feladat. De felbukkan itt számos más, ké­sőbb előtérbe került kérdés is, mint az ár­vízszint várható emelkedésének, a külön­álló öblözetek kialakításának, belvízelveze­tő zsilipek, partvédezetek stb. építésének kérdése. Csak e második terv elkallódása miatt alakulhatott ki az a többször idézett téves felfogás, mely szerint bár a szabályozás el­vei Vásárhelyitől erednek, „az egész Tiszát felölelő első javaslat Paleocapa Péter velen­cei műszaki igazgatótól származik . . ."* A valóság az, hogy Vásárhelyi a Tisza szabályozás tervét a folyó egész hosszára, részletesen s a gyakorlati kivitelezés szá­mára alkalmas formában kidolgozta. Ter­vét, halála után Paleocapa csupán csak fe­lülvizsgálta, miközben annak módosítására — sajnálatos módon: a helyi viszonyok megfelelő ismerete nélkül — bizonyos ja- javaslatokat tett. Vásárhelyi javaslatának kiinduló pontja (mindkét tervben) a Tisza-völgy vízrajzi le­írása: a folyó sajátosságai alapján állapítja meg a szabályozásnál követendő eljáráso­kat. Leírása lényegében magában foglalja mindazt, ami a Tisza hidrológiai jellemzői közül a szabályozás szempontjából lénye­ges, s ami a kor ismeretei, a tudomány ak­kori színvonala alapján egyáltalán megálla­pítható volt. A csekélyesésű, ún. középszakasz-jellegű folyóknak a XVIII/XIX. sz. fordulóján ki­alakult és azóta klasszikussá vált szabályo­zási elve értelmében legelőször a folyó le- folyási viszonyait kívánta megjavítani — mint az köztudomású a folyó túlfejlett, „érett" kanyarainak átvágásával. (Paleoca­pa viszont e kisebb átvágások helyett, ke­vesebb de nagyobb átmetszéseket javasolt, némileg a Beszédes-féle kerecsen—komorói átmetszéshez hasonlóan. Ezeket ő „valódi átvágásoknak" nevezte.) A folyó esésviszonyainak ilymódon való megjavítása, az árvizek levonulásának meg­gyorsítása előfeltétele az ármentesítés ered­* Maiina Gyula-. A Tisza szabályozásáról. Bp. 1890. 37. p. ményességének. A javasolt 101 átvágással a Tisza medrét kereken egyharmadával kí­vánta megrövidíteni. Figyelmeztet azonban arra, hogy az alsó szakasz nagyobb és kö- töttebb talajon létesítendő átvágásai nehe­zebben fognak kialakulni, tehát kotrógépek munkábaállítására is szükség lesz. Előre látja, hogy az átvágások hatására az ár­hullámok hevesebbé válnak: a kisvízszint süllyed és a nagyvízszint emelkedik, amit tekintetbe kell majd venni a töltések fej­lesztésénél is. Ezt a vízhozam és nem az eddigi árvízszint alapján kell majd meg­határozni. A terv legrészletesebb fejezete azonban a töltésekről szóló rész. Vásárhelyi, akit a későbbi sematizáló felfogás az „átvágások pártja" képviselőjének tekintett, legkörül­tekintőbben éppen a töltések kérdéseivel foglalkozott! Álláspontja ebben a kérdés­ben átgondoltabb és megingathatatlanabb, mint az átvágások kérdésében, ahol — tak­tikai okokból: főleg Zemplén és Borsod támogatásának megnyerése érdekében — olyan átvágásokat is kénytelen volt java­solni, melyek műszakilag talán nem voltak feltétlenül szükségesek. Vásárhelyi az átvágásokkal való folyó­szabályozás és a töltésezéssel való ármen- tesítés munkáját egységes és egymástól el­választhatatlan feladatnak tekintette, s a hazai szakirodalomban elsőként mutatott rá itt arra, hogy a töltésvonalozásnak a meg­felelő árvízi meder (hullámtér) kialakítását, a nagyvízszabályozást kell szolgálnia. Javaslata szerint: „a töltéseknek nem­csak az áradásokat kellene megóvni, ha­nem helyeztetésük által arra kell töreked­ni, hogy általok maga a folyó is jobb karba tétessék, úgy hogy ágya emelése meggá­toltatván éppen annak mélyítése eszközöl­tessék." „. . . E tekintetben — írja a továb­biakban — a töltés parttóli távolságának meghatározása nagy fontossággal bír." A fo­lyó (pontosabban: az árvízi meder) lefolyási viszonyainak javítása, a sebesség növelése érdekében, ami a mederfeltöltődés megaka­dályozásának is eszköze, a parthoz viszony­lag közelfekvő és párhuzamos töltéseket javasolt: „a vízárt lehetőleg összetartani kell a lehető legsebesb lefolyás végett" . . . „a fő feladat. . . amennyiben a helybeli vi­szonyok megengedik, hogy a szabályos töl­tés építése megközelíttessék ..(Ezzel kap­csolatban utal arra a hidrológiai adottságra is, hogy az ártereknek a mederhez köze­lebb fekvő részei általában magasabbak, mint a távoliak, tehát a közelebbfekvő töl­tések építése nemcsak célszerűbb, hanem olcsóbb is lesz.) A töltéseknek megfelelő szélességű előte­ret kíván biztosítani, s ezen erdősávot te­lepíteni, ami a gátakat a hullámveréstől 110

Next

/
Thumbnails
Contents