Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.1 Kiss István: A halak testfelépítése és biológiája
lettségi állapotban (iteropar) vannak a petesejtek. A több éven keresztül, de évente egyszer és rövid időszakban szaporodó fajokál a petefészekben mindig maradnak olyan korai fejlettségi állapotban lévő csírasejtek, amelyek csak a következő szaporodási ciklusban biztosítják az ivarsejtek kialakulását. Hasonló eset áll fenn azoknál, amelyek a viszonylag hosszú szaporodási időszakban többször ívnak. Ilyenkor a petefészekben számos oocytacsoport az érés különböző állapotában van. A termelt peték száma függ a fajtól (az ivadékgondozás fokától), az egyed életkorától, kondíciójától. Valamennyi petesejtet a fejlődés kezdeti szakaszában tüszőhámsejtek (folliku- luszsejtek) veszik körül. A fejlődés előrehaladtával a tüszőhámsejtek osztódása révén összefüggő szemcsés (granulosa) réteg alakul ki, amely felett még egy tiiszőburok (theca) is elkülönül. A két sejtréteg között alaphártya húzódik. A petesejt kialakulásának folyamata (oogenesis) a többi gerinces állatéhoz hasonlóan három fő szakaszra osztható. Ezek a szaporodási, növekedési és érési periódusok. A létrejött ikra alakja általában gömbded vagy ovális, mérete átlagosan 0,5-5,0 mm közötti. Az ovulációra kész petesejtek a legtöbb halfajnál nagy mennyiségben tartalmaznak szikanyagot (polylecithalis), de néhány csoportnál (iszaphal, tüdőshalak, tokfélék) a szikanyag mennyisége kevesebb, inkább közepes (mesolecithalis). A sziktartalom eloszlása egyenlőtlen (anisolecithalis), a szikanyag a petesejt egyik pólusán tömörül, véghelyzetű (telolecithalis). Elkülöníthető egy szikmentes vagy kevés szikanyagot tartalmazó animális és egy nagyon sok szikanyagot magában foglaló vegetatív pólus. A sejtmag az érett petesejtben az animális póluson helyezkedik el. A petefészekben fejlődő petesejtek körül védőburkok alakulnak ki, amelyek elsődleges szerepe a lerakást követően a mechanikai, hő- és vegyi hatások kivédése. Szerepük lehet még a petesejt táplálásában, helyzetének rögzítésében, illetve a vízbe lerakottaknál a lebegtetés kialakításában. Az elsődleges burkot a petefészekben való fejlődés során a petesejt hozza létre maga körül. A másodlagos burkokat a tüszőhámsejtek képezik vagy e sejtek átalakulásából jönnek létre. A külső megtermékenyítésű peték védőburkán a tokalakúaknál több (átlagosan 5-15, de lehet akár több mint 50), a valódi csontoshalaknál egy, a spermium behatolását lehetővé tevő, befelé tölcsér- szerűen szűkülő csírakapu (micropyle) van. A micropyle nyílása olyan szűk, hogy azon egy időben csak egy spermium tud átjutni. A hímek heréje (testis) páratlan szerv az ingoláknál és a nyálkahalaknál, míg a porcos- és csontoshalaknál páros. Az ivarérett csontoshalak hímjeinek páros heréi fehér színűek, megnyúltak, gyakran lebenyezettek. A here felépítésében alapvetően két típust lehet megkülönböztetni, a lebenyes és a csöves szerkezetűt. A legtöbb valódi csontos halnál a here lebenyes felépítésű. A here külső kötőszöveti tokjából a belseje felé sövények indulnak, amelyek számtalan lebenykére tagolják a herét. A lebenykék felszínén ülnek a Sertoli-féle dajkasejtek, ezek közé beágyazva fejlődnek a spermiumok. Egy-egy fejlődésnek induló ősi hímivarsejtből kialakuló utódsejtek az őket körülvevő Sertoli-sejtekkel együtt egységeket, cisztákat alkotnak. A lebenykékben számos, egyidőben más fejlődési állapotban lévő hímivarsejtet tartalmazó egység figyelhető meg. A fajok többségénél a ciszták akkor nyílnak fel, ha már érett spermiumot tartalmaznak, másoknál az érési folyamat a lebenyke üregében folytatódik. A lebenyke üregében felhalmozódó spermiumok lassan az ondóvezető felé haladnak, majd csatornájába kerülnek. A valódi csontoshalak heréjének másik típusa csöves felépítésű, de 49
