Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.1 Kiss István: A halak testfelépítése és biológiája
1.1.9. Szaporodási sajátosságok A halak szaporodási sajátosságai, az ivarszervek megléte és felépítése különösen változatos. Néhány fajnak csak a nőstényei ismertek, mások életük során megváltoztatják ivarukat. Az utóbbi jelenség azt mutatja, hogy a halak szexuális működése más gerincesektől eltérően igen labilis lehet. A legtöbb hal váltivarú, és általában nem megy végbe ivarváltás, de még ebben az esetben sem visszavonhatatlanul rögzített a genetikai programja. Egyes fajoknál a fejlődés bizonyos stádiumaiban a környezeti tényezők változtatásával (hőmérséklet, fotóperiódus, vízkémiai paraméterek, szociális tényezők) és hormonális beavatkozással (androgének, ösztrogének) irányítani lehet az ivari differenciálódást, indukálni lehet az ivarváltást. A hermafroditizmusnak két formája van, attól függően, hogy az egyedben egy- időben mindkét ivarszerv működőképes-e. Szimultán hermafroditizmus áll fenn, ha egyidőben mindkét ivarszerv működik. Ebben az esetben a párzótárs viselkedésétől függően hol hímként, hol nőstényként reagál és rakja le ivarsejtjeit például több ko- rallszirti halfaj. Lehetővé teszi az önmegtermékenyítést is, például egyes mélytengeri halaknál. Változó hermafroditizmus alakul ki, ha az egyedi élet során az ivarszervek működése időben váltja egymást. Előfordulhat, hogy a hím alakul át nősténnyé (protandria) vagy a nőstényből lesz hím (protogynia). Protandria fordul elő néhány mélytengeri fajnál, ahol a kis testű hímek az első szaporodásukat követően alakulnak át nagyobb termékenységet, utódprodukciót biztosító nőstényekké. Protoginia figyelhető meg néhány korallszirti fajnál, ahol a nagyobb testű hímeknek előnyük van a szaporodás során. Ilyenkor az adott egyed először nőstényként fejlődik, majd a megfelelő testnagyság elérése után nagyobb szaporodási esélye van hímként, ezért ekkor ivarát megváltoztatja. Jellemző a territoriális, kis szaporodási közösséget, háremet alkotó fajoknál. Háremben élő fajoknál például akkor indul be a folyamat, amikor a domináns hím elpusztul és a nőstények közül — ivarváltását követően — a legnagyobb testű veszi át a szerepét. A protoginia eredményeként nőstényből kialakuló hímet másodlagos hímnek nevezik, szemben azokkal az elsődleges hímekkel, amelyek egyedfejlődésük során hímekké differenciálódtak. Azokat a halakat, ahol elsődleges és másodlagos hímek egyaránt előfordulnak diandrikus, míg ahol hímek csak nőstényekből jönnek létre, tehát másodlagosak, monandrikus fajoknak nevezik. A halak nagy része az előzőekben leírtakkal szemben váltivarú és ivarváltásra képtelen. Szaporodási mintázatuk azonban igen változatos képet mutat a csoportos ivástól a szoros párkapcsolatig. Az ivari dimorfizmus a színezetben, a nászkiütésekben, a testméretekben, testformákban, a has teltségében, az úszók alakjában és felépítésében, esetleg a párzószerv vagy peterakó cső (ovipositor) meglétében nyilvánul meg. A halak ivarérettségüket fajtól függően igen különböző életkorban érhetik el. Vannak fajok, amelyek életük során csak egyszer szaporodnak, mások többször, így rendszeres szaporodási ciklusuk alakult ki. A szaporodást (ívást) a legtöbb esetben a környezeti tényezők változásának sajátos kombinációja váltja ki. Ez lehet a víz hőmérsékletének, pH-jának, sókoncentrációjának, mélységének, mozgásának megváltozása vagy a fényviszonyok módosulása, esetleg a táplálék mennyiségének és minőségi összetételének változása. Az ívás be46
