Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.5 Ördög Vince: Halastavak hidrobiológiája – a tókezelés hidrobiológiai alapjai
hogy a vizek leggyakoribb szaganyagait, a geozmint és a metil-izobomeolt cianobak- tériumok termelik. A védekezés egyetlen módja mégis csupán a halak tiszta vízbe való áthelyezése mintegy 10 napra, ami viszont növeli a termelési költségeket. A cianobaktériumok előfordulása és tömeges elszaporodása eutróf és hipertróf vizekben egyre gyakoribb, amit különböző elméletekkel próbálnak magyarázni a kutatók. Az elméletek egyik csoportja a vízminőség változását tekinti mérvadónak: az emelkedő vízhőmérsékletet, a vizek tápanyagdúsulását, a víz alacsony N/P arányát, a magas pH-t és az alacsony C02-koneentrációt. Mások a cianobaktériumok különleges képességeit emelik ki: túlélés magas pH-értéken, a zooplankton általi kifalás hatástalansága, gátló anyagok kibocsátása más algák ellen és a kiülepedés szabályozása gázvakuólumokkal. Ma még közel sem ismert, hogy a felsorolt tényezők közül melyik vagy melyek kombinációja a felelős a cianobaktériumok tömeges megjelenéséért. Mindenesetre a halgazdák is gyakran kárvallottjai annak, hogy a tápanyagban gazdag vizekben, így a halastavakban is gyakoriak gondot okozó fajaik. A cianobaktériumok elleni védekezés lehet megelőzés és tüneti kezelés. A megelőzés rendszeres vízvizsgálatot és okszerű trágyázást (N-műtrágyázás!), valamint az üledék kezelését jelenti. A tóban egykor elszaporodott cianobaktériumok kitartó alakjai az üledékben hosszú évekig képesek átvészelni a szaporodásukhoz kedvezőtlen feltételeket. Az üledék tehát oltóanyaga minden olyan cianobaktériumnak (és mikroalgának), amelynek a tömeges elszaporodását a vízben annak idején nem tudtuk megakadályozni. Az adott évben jelentős cianobaktérium-biomasszát termelő tó üledékének a „fertőtlenítése” a lehalászás után égetett mésszel vagy klórmésszel még akkor is célszerű, ha tudjuk, hogy eközben az üledék hasznos szervezeteit is pusztítjuk. A tüneti kezelésre a vízvirágzást okozó fajoknál van elsősorban lehetőség. A víz felszínén összegyűlt, pl. Microcystis helyi kezelésére égetett mész, klórmész vagy 2 kg • ha '-riak megfelelő ADOL 80 WP használata (délután!) javasolható. A rézszulfát használata ellen szól, hogy hatása a pH növekedésével csökken, nagy biomassza mellett pedig a délutáni pH rendszerint magas. A cianobaktériumokban az ellenük gyakran használt rézszulfáttal szemben - kísérletekkel igazoltan - ellenálló képesség alakul ki. Érdemes kerülni a rézszulfát használatát azért is, mert a réz az üledékben felhalmozódik, ami hosszabb távon beláthatatlan következményekkel járhat. 2.5.2.2. Mikroalgák - a zooplankton többnyire jól hasznosítható tápláléka A növényvilág 400 ezer fajának mintegy 10%-a alga. Az algák eukariota, egy- vagy többsejtű, különböző méretű, alakú, szerveződésű és színű, elsődlegesen fototróf növények, amelyek valódi gyökérre, szárra és levélre nem tagolódnak. Rendszertani felosztásuk folyamatosan változik, de egyik legfontosabb kritériuma színanyagaik kémiai természete, ami gyakran elnevezésükben (pl. zöldmoszatok, bamamoszatok, vö- rösmoszatok) is kifejeződik, bár ez csupán azt jelzi, hogy a számos pigment közül melyik a meghatározó. Vizeinkben az eddig ismert fajok száma 3-4 ezerre tehető, amelyek többsége a kovamoszatokhoz, a zöldmoszatokhoz és az ostoros moszatok- hoz tartozik. 370
