Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)

2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok

Zuger-üvegbe helyezett ikratételt összeragasztja. Ez a ragadósság azonban csak időleges, az embriógenezis során magától is megszűnik. Néhány órával a megtermékenyítés után az ikratételt finoman megkeverve az ikraszemek szabadon forognak, és a meleg környezetben igen gyorsan fejlődnek. A kikelés a megtermékenyítést követő második napon esedékes. Az átlátszó, sárgászöld színű harcsalárvák kezdetben érzékenyek az oxigénhiányra és a bakteriális-gombás fertőzésekre egyaránt.

A lárvák táplálkozásának megindulása a 3^1. napra tehető, első táplálékként frissen kelt artémia, héjától megfosztott artémiapete, nagyon finomra vágott, mosott tubifex, gyűjtött és megfelelő méretű, apró plankton jöhet szóba. Az ivadék kiegészítő légzőszerve a 3-4. héten alakul ki, ettől kezdve egyre igénytelenebbé válik, s így alkalmas lesz az intenzív tenyésztésre.

Teljes értékű tápokon (fehérjetartalom 35%), átfolyóvizes tartás mellett, köbméterenként 100 kg harcsát nevelhetünk, ami ismereteink szerint a legintenzívebb halnevelési rendszerek közé sorolható.

A gyakorlatban olcsó, hulladékfehérje-forrásokat is felhasználó tápreceptúrák ismeretesek, amelyek segítségével ezt az értékes ragadozó halat nagy mennyiségben és gazdaságosan lehet egészen egyszerű termelési feltételek mellett is tenyészteni.

2.4.8. Folyóvízi halak szaporítása

2.4.8.I. A balin, a jászkeszeg, a paduc és a márna szaporítása

A folyóvízi fajok szaporításának szükségessége

A XIX. századtól kiteljesedett, átfogó folyószabályozási munkálatok következtében Európa vízrendszerének nagy része átalakult. A XX. században a folyókon gátakat és hidroelektromos műveket építettek. Az egyoldalú beavatkozások ökológiai szempontból negatív következményeket vontak maguk után. A jellemző folyóvízi élőhelytípusok elvesztették korábbi karakterüket, a folyami halak szaporodásához alapvető fontosságú ívóhelyek pedig elszigetelődtek. A mesterséges beavatkozások végső soron az áramló vizek halközösségének (rheofil fajok) elszegényedését eredményezték. Ehhez az ipari tevékenység hatására jelentkező és a XX. század második felében egyre súlyosbodó vízminőségi problémák is hozzájárultak. A hagyományos halászati tevékenység visszaesett, ugyanakkor a horgászat az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenységgé fejlődött. A haltelepítés a természetes vízi halgazdálkodás fontos részévé vált, különösen az intenzív horgászvizeken, amelyek területe az elmúlt időszakban megnőtt.

Magyarország jellegzetes rheofil halfajai közé tartozik többek között a balin (Aspius aspius), a jászkeszeg (Leuciscus idus), a paduc (Chondrostoma nasus) és a máma (Barbus barbus) (a fajok rheofil jellege a felsorolás sorrendjében növekszik). Halászati és horgászati jelentőségük következtében a hazai folyóvizek gazdasági szempontból értékes halfajai közé tartoznak. Vizeink állapota ökológiai szempontból, a nyugat-európai felvevőpiac és a hazai horgásztársadalom igénye pedig gazdasági szempontból indokolja a fajok szaporítását és a természetes vizek rendszeres halasítását.

334