Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
Ivadéknevelő tógazdaságokban vagy tavakban a süllő káros is lehet, mert falánksága miatt nagyon sok haszonhal-ivadékot pusztít el. Lárvája a ragadozó halaké között a legkisebb, az árasztóvízzel a legsűrűbb rácson is keresztüljut. A természetes vizek és tógazdaságok idősebb pontyállományait nevelő tavak betelepítésére szolgáló előnevelt és egynyaras süllőivadékot is rendszerint tógazdaságokban állítják elő. Természetszerű szaporítás A süllő olyan jellegű intenzív szaporításáról, mint a csukáé vagy a pontyé, nem beszélhetünk. A jelenleg alkalmazott módszer szerint az anyákat fészekre ívatják, mert a süllő fejése csaknem 100%-ban az anyaállomány pusztulásához vezet. Süllőikrát többféle módon nyerhetünk: a) Olyan természetes vizterületeken, ahol jelentős süllőállomány él, március végén, április elején, hálóléhésből vagy fűzgyökérből készült lapos, az aljzatra fekvő fészkeket helyeznek el, hosszú közös zsinórra kötve azokat. A süllők ezekre a fészkekre rakják ikráikat. Az ívás 10-12 °C vízben szokott elkezdődni. Ha a tavaszi időszak meleg és a felmelegedés gyors, a fészekre gyakran ráívnak a korábban ívó sügérek, illetve a süllő után ívó keszegfélék, a Balatonban pedig a ragadozó önök is. Ezek az idegen ikrák nemkivánatosak a süllőfészkeken, de nem is túlzottan károsak, mert később, az ivadéknevelés során, amikor a süllőivadék áttér a ragadozó életmódra, ezek a halak is áldozatul esnek a süllő ragadozó hajlamának. Az idegen halfaj ikráit viszonylag könnyű megkülönböztetni az apró és jellegzetes süllőikrától. Mikroszkóp alatt jól látható, hogy a süllőikra közepén, más sügérfélékhez hasonlóan, apró, fénylő olajcsepp van. Ez megfigyelhető a sügérikrán is, de elkülönitő bélyeg, hogy a sügérikrák rendszerint hálózatosán összekapcsolódnak, és a süllőikráknál lényegesen nagyobbak. A süllő az egyik legnagyobb termékenységű ragadozó halunk, egy-egy nagy fészken több százezer termékeny ikraszem is lehet. A természetes vizeken az ilyen nagy fészkek igen ritkák, a tógazdaságokban tartott és szaporított nagy, több kilogramm súlyú ikrások megfelelően nagy tejes partnerrel azonban, igen kedvező termékenyülés mellett, nagy felületű fészekre sok százezer ikrát is lerakhatnak. b) A másik forrás a tógazdasági süllőállománytól nyerhető ikra. E módszernél őszszel a halastavakból sérülésmentesen lehalászott, ivarérett süllőket telelőkbe helyezik. Gondoskodni kell elegendő táplálékhalról is. Március elején, telelőbontás után a süllőket ivar szerint szétválogatják. A süllőanyák mozgatásakor ajánlatos gumikesztyűt használni a sérülések elkerülésére. A háló okozta sérülések enyhítésére az áthelyezés közben 1-2%-os konyhasóoldatban megfürdethetjük a halakat. Ez erős nyál- kásodást okoz, ami gyorsítja a bőrsérülések gyógyulását. Válogatás után a telelőt enyhe malachitzölddel kezeljük. Az ívatás telelőkben történik, amikor a vizhőmérséklet kb. 12 °C-ra íolmelegedett. Ekkor 20-30 négyzetméterre számítva egy ívó süllőpárt, az ívatótavakba azonos számban, lehetőleg hasonló nagyságú ikrás és tejes süllőket helyezünk. Előzőleg, a teleltető feltöltése során, kihelyezzük a megfelelő számú, lesúlyozott süllőfészket. A süllőfészek a tógazdaságban rendszerint 0,2-0,3 négyzetméter nagyságú négyszögle320
