Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
A fejés után, a termékenyítés előtt a kétféle ivarterméket összekeverjük, majd tiszta, oxigéndús tóvízzel termékenyítünk. A megtermékenyítés után az ikra duzzadni kezd. Az ikra a duzzadás során eredeti térfogatának 50-100-szorosára nő. Az ikra nem ragadós, szabadon lebeg az áramló vízben. A megtermékenyített ikra 1—1,5 órán belül osztódni kezd. Az osztódás kezdetétől a mechanikai hatásokra fokozottan érzékennyé válik, ezért a veszteségek elkerülésére a duzzadás első fázisában berakjuk a Zuger-üvegekbe (egy 7-9 literes Zuger- edénybe 50 ml száraz ikrának megfelelő, részben duzzadt ikra kerül, amely 1-2 óra múlva 2,5—4 liter végső térfogatra duzzad). A növényevő halak embriógenezise igen gyors, 20 °C fölött a lárva 24-36 óra alatt már kikel. A növényevő halak ikrájának a héja igen vékony és szakadékony. Ezt az ikrahártyát könnyen kárositják a mechanikai hatások, de az alsóbbrendű rákok, a vízi gombák és a baktériumok is. Ezek kártétele ellen az ikrát híg formalinoldattal kell kezelni (1:10 000, illetve 1:20 000 arányú hígításban). A kezelést 3-4 óránként célszerű megismételni. A kelés utáni első napon a lárva folyamatosan a víz felszíne felé úszik, majd elengedi magát és a fenék felé süllyed (gyertyázik). A második naptól a „gyertyázás” fokozatosan megszűnik. Ebben az időben könnyen következhet be lárvapusztulás, ha a viznek alacsony az oxigéntartalma. A táplálkozás a negyedik napon kezdődik. Az ivadék nevelése a pontyhoz hasonlóan tóban történik. A kínai szaporítási módszer a fentiektől teljesen eltérő. Az ovuláció kiváltását kevésbé hatékony hormonindukcióval is el tudják érni (egyszeri HCG-kezelés, GnRH- kezelés stb.). A kezelt halakat nem medencékben, hanem átfolyóvizes kis tavakban hagyják leívni. Az ikrát egy, az elfolyóvízbe épített ikracsapdával fogják meg. A duzzadt, nagy térfogatú ikrát földbe süllyesztett, több köbméteres betongyűrűkben, vízáramban keltetik. Innen szállítják ki azokat az előnevelő tavakba. A kínai típusú keltetők műszakilag igen egyszerűek, azokban nincsenek olyan berendezések, amelyek meghibásodhatnak, ezért rendkívül biztonságosak. A compó (Tinea tinea) tógazdasági tenyésztése és szaporítása Közép-Európában a pontycentrikus halastavakban már a század eleje óta tenyésztik a compót mint mellékhalat. A pontytermelés növekedésével azonban a compó, a tógazdaságok „mostoha gyermekévé” vált, és egyre inkább kiszorult a termelésből. Ennek az az oka, hogy a magasabb népesítésű pontyállományok mellett az aktívabb ponty olyan erős táplálékkonkurenciát jelent a compóállományok számára, hogy azok rendkívül lassan növekszenek, és megmaradásuk is igen kedvezőtlenül alakul. Vannak vidékek, ahol a compó igen keresett mint „adaghal”, 300 g felett már értékesíthető. Az ikrás compó növekedése gyorsabb, a növekedési többlet 50%-os is lehet. A compó húsa kevésbé szálkás, mint a keszegeké vagy a kárászé, a szálkák nem erősek. Pikkelyei aprók, testfelszíne erősen nyálkás. Húsa néha iszapizű, mert átveheti környezete, a mocsaras, iszapos vizterületek jellegzetes szag- és illatanyagát, elsősorban a kékalga eredetű kellemetlen mocsárszagot és -ízt. A compó nagyon igénytelen, a betegségekkel szemben ellenálló, ámbár egyes parazitákkal (pl. Ergasilus) szemben fogékony. Életfeltételeit még azokban az elörege307
