Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
A gabona- és malomipari melléktermékek (magtisztítási hulladék, ocsú, korpa stb.) szintén felhasználhatók haltakarmányként. A korpák minősége a gabonától és a kiőrlés minőségétől függ, nagy rosttartalmúak, viszonylag sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, etetésük a napi adag 5-10%-ában ajánlott. A hüvelyes magvak (takarmányborsó, édes csillagfürt) fehérjében gazdag alkalmi ponty takarmányok, amelyek sok foszfort és magnéziumot is tartalmaznak. Természetes táplálékban szegény időszakokban etetésük különösen ajánlott. Az édes csillagfürt kiválóan értékesülő pontytakarmány, termesztése azonban nem terjedt el. A szóját elsősorban haltápok alapanyagaként alkalmazzák, csakúgy, mint az állati eredetű fehérjetakarmányokat (halliszt, húsliszt, vérliszt). A hőkezelt szójadara az előnevelés során és az anyák takarmányozásában kaphat szerepet. Általános szabály, hogy hüvelyes magvakat hőkezelés vagy főzés nélkül ne etessünk. (Kivételt csak a nyárvégi fehérjekiegészítés céljára 10-15%-ban etetett darált és áztatott borsóval, csillagfürttel tehetünk. Áztatás nélkül a teljes magvak könnyen a halak felfúvódásához vezetnek.) Az olajos magvak közvetlenül nem használatosak a halak takarmányozásában, de extrahált daráik a haltápok fontos alkotórésze. Az élelmiszer-ipari melléktermékek (pl. zöldborsó, paradicsomtörköly) is jól értékesülnek halastóban. A húsipari és halfeldolgozói melléktermékek nagyobb tételben, nyersen történő etetése higiéniai és állat-egészségügyi okok miatt nem valósitható meg, tartósításuk viszont a folyamat nehézkessége és nagy költsége miatt hazánkban nem terjedt el. A csökkent értékű takarmányok felhasználása általános tógazdasági gyakorlat, ezek hasznosulása azonban nyilván rosszabb, mint a jó minőségű abraké, ezért az irodalomban megadott takarmány-együtthatókat ebben az esetben nem alkalmazhatjuk a takarmányhozam számításakor. A penészes, rothadt gabonát a halak nem fogyasztják vagy megbetegednek tőle, a tóban legfeljebb szerves trágyaként fejtheti ki hatását, ezzel szemben az ocsú és a penészmentes, tört szemű abrak olcsó és jó takarmány. A különböző tápok etetése a pontytenyésztés gyakorlatában nem általános, elsősorban az ivadéknevelésben és esetleg az anyák szaporítás előtti felkészítésekor lehet gazdaságos megoldás a nem komplett, de nagy (20-25% nyersfehérje-tartalmú) tápok alkalmazása. Rosszul telelt, beteg állományokkal antibiotikum, illetve vitamintartalmú tápok etetése indokolt, az állatorvos utasításának megfelelő adagban és ideig. Bélférgek kártétele ellen is védekezhetünk speciális (pl. Devermines) gyógytápokkal. Az abraktakarmányok legáltalánosabban használt előkészítő eljárása az áztatás. Az áztatott darát vagy szemet a halak szívesebben fogyasztják és jobban értékesítik. Az áztatást célszerű az etetőcsónakban végezni, ahol a következő napra szánt adagot tóvízzel keverjük, 100 kg takarmányra kb. 40 liter vizet számítva. 10-12 órás ázás során még darák esetében sem kell jelentős kioldódási veszteséggel számolnunk. Egyéb takarmánykezelési eljárásoknak (hőkezelés, főzés, ízesítés) manapság a nagyüzemi termelésben nincs gyakorlati jelentőségük. A halaknak szánt takarmány maximum néhány hétre elegendő adagját általában a tóparton tárolják. Célszerű a minőségromlás megelőzése érdekében az abraktakarmány gondos lefedése műanyag fóliával. Az etetést végezhetjük fából készült csónakból, kézi erővel vagy önürítő, motoros etetőcsónakokkal. Ha lehetőségünk van arra, hogy a takarmányt silókban tároljuk a tóparton, jelentős mennyiségű emberi munkát takaríthatunk meg, ha a takarmányt közvetlenül az etetőcsónakba eresztjük. Munka289
