Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
mán a madarak sem tudják kiszedni azokat, így az esőből, hóolvadékból származó felgyülemlett vízben a nemkívánatos vadhalak áttelelhetnek. Különösen azok a fajok képesek erre, amelyek leássák magukat az iszapba és ott igen alacsony oxigéntatalom mellett is hosszú ideig életben maradnak, mint például az ezüstkárász. A nagyobb, visszamaradó vizes területek tavaszi előkészítése során az őszi kezeléseknél drasztikusabb hatású kezelésekre van szükség, miután a kezelésnek most már biztosan eredményesnek kell lennie. Épp ezért - a 2.5. fejezetben részletezett - lúgos, ammóniumtartalmú műtrágyával, nagy adag klórmésszel, oltottmész-tejjel stb. kell a „fertőtlenítést” elvégezni. Ezek a vegyszerek, közvetlen hatásukat néhány nap alatt elveszítve, a későbbiekben hasznos kémiai tényezővé szelídülnek. A mészvegyü- letek nemcsak fertőtlenítő hatásúak, hanem a víz pufferkapacitását, következésképpen termőképességét is fokozzák, a már szintén megvitatott módon, az ammóniumtartalmú vegyületek pedig, felhígulva, tápanyagpótlásként (N-trágya) szerepelnek. A különböző mészformákkal még különlegesen nagy adagban sem lehet kárt okozni a tóelőkészítés fázisában: akár 10 q mészport is kiszórhatunk hektáronként a fenti célok elérésére, a legkisebb kockázat nélkül. Ne feledjük, hogy ebben az időben tudatosan kihelyezett halállomány még nincsen a tóban, tehát bőségesen van idő arra, hogy a kedvező biológiai termelés feltételei kialakuljanak. 2.4.6.3. A tavak árasztása A tótalaj előkészítését, megművelését követi a tavak tavaszi árasztása. A tavasszal egy időben jelentkező nagy vízigény elsősorban a körtöltéses halastavakat üzemeltető halgazdaságoknál jelentkezik. A völgyzáró gátas tavak fokozatosan, a téli-kora tavaszi csapadékvíz visszatartásával, megfogásával érik el az üzemi vízszintjüket, tehát jobban ki vannak téve az időjárás ingadozásának, szeszélyeinek. A túlságosan kevés csapadék nem biztosít elég vízmennyiséget, míg a túlzottan sok esetleges gátszakadással, a tápanyagok és a már kihelyezett halállományok kimosódásá- val fenyeget. Az árasztás során a vadhalak távoltartása az egyik legfontosabb feladat. Minden korosztály termelését erősen zavarja a nemkívánatos vadhalállományok jelenléte, az általuk okozott kár azonban korosztályonként erősen különbözhet. Míg a nagyobb méretű, másod- és harmadnyaras állományok nevelésénél takarmányt és természetes táplálékot, tehát fehérjét fogyasztó konkurensként okoznak terméskiesést, addig az ivadék korosztályban akár magát az ivadékot is elpusztíthatják, és a tó ilyen esetekben üresen maradhat. A kihasználatlan tavi környezetben azután a bekerülő vadhalak zavartalanul szaporodnak (pl. ezüstkárász, razbóra), és őszre nagy költséggel előállított értéktelen szeméthalivadék hatalmas tömegeit fogjuk lehalászni. A vadhalak távoltartására megfelelő méretű rácson keresztül kell az árasztó vizet a tóba eresztenünk. Még a piaci halat termelő tavakat is rácson keresztül kell árasztani. A rácsok rendszeres takarítása elengedhetetlen, ellenkező esetben a rásodródó uszadék elzárja a víz útját és az árasztás ideje elhúzódik. A rácsokat úgy kell elhelyezni a műtárgyakban, hogy szűrőfelületük minél nagyobb részén tudjon a víz keresztüljutni, így az eltömődés veszélye kisebb. Legjobb, ha az árasztó műtárgy tó felőli szélső hornyába végig megfelelő méretű pálcás rácsot készíttetünk. Ilyenkor a teljes 262
