Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)

2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok

előzzük meg az esetleges oxigénhiányból eredő eredménytelen szaporításokat, mert az ilyen okokból ikrát nem adó halak nagy része később menthetetlenül elpusztul. A biológiai okokra visszavezethető eredménytelenség megelőzésének feladatai közé tartozik az anyák fentebb leírt előkészítése, a pontos adagú hipofízis- vagy hormonkezelés stb.

Itt kell szólnunk a az anyahalak túlérésével kapcsolatos kérdésekről is. Mint a szaporodásbiológiával foglalkozó fejezetben részletesen megvitattuk, a petesejtek a befejezett szikbeépülést (vitellogenezist) követően hosszú időre (több hétre, esetleg 1-2 hónapra is) viszonylag stabil egyensúlyi állapotba kerülnek . Ez alatt az időszak alatt az anyahalak bármikor szaporodásra késztethetők, megfelelő hormonális stimulust alkalmazva. Később azonban a petesejtek lassanként elöregednek a petefészekben, fokozatosan leépülnek és termékenyülésre képtelenekké válnak. Ez az állapot a nyárvégi meleg, ezért oxigénben relatíve szegényebb időszakban gyorsul fel és a petesejtek fokozatos felszívódásához vezet. Ezt a jellegzetes folyamatot az anyahalak (ikrás halak) túlérésének nevezzük. Ettől a túléréstől meg kell különböztetnünk az ikrák túl- érését. Erről a jelenségről akkor beszélünk, amikor a már tálba lefejt vagy a petefészekben ovulált állapotban lévő ikra hosszabb állás közben veszíti el a termékenységét. Mindkét jelenség káros a haltenyésztő szempontjából, a különbség közöttük az, hogy az első esetben már az ovuláció képessége is elvész, míg a második esetben az ovulált ikra termékenysége szűnik meg.

Visszatérve a keltetőházi szaporítás folyamatához, sikeres és eredményes munka esetén az állomány a szaporítási folyamat alatt a testtömegének jelentős hányadát (5-20%) lefejt ikra formájában elveszíti. A halak szervezete ezt a tömegveszteséget ösztönösen igyekszik pótolni, ezért ebben az időben étvágyuk igen nagy.

Mivel a takarmányokból származó tápanyagok legnagyobb része igen hamar beépül az újonnan fejlődésnek induló petesejtekbe, nem kell tartanunk attól, hogy a hal a bőséges és energiagazdag takarmány hatására elzsírosodik. Ezért a fejés utáni időszakban energiagazdag takarmányokkal (gabonadara, csíráztatott árpa stb.) etethetünk. Ez azonban önmagában nem elég a peteképzéshez. Csak akkor érünk el jó eredményt, ha egyidejűleg a tóban sok a természetes táplálék, mert az anyahalak a fehérjét, vitaminokat stb. ezekből fedezik.

Az anyahalállomány mellett mindig célszerű bizonyos mennyiségű ragadozó állományt is tartani (kétnyaras harcsa, két-három nyaras süllő). Ezek a ragadozók az utó- ívásokból származó, az anyahalaknak a fehérjeforrás (zooplankton) kihasználása terén táplálékkonkurenciát jelentő ivadékot és a planktonevő szeméthalakat gyérítik.

Nagyon szépen fel tudnak készülni az anyahalak az egynyaras nevelőtavakban is az egynyaras ivadék károsításának kockázata nélkül, hiszen darabszámúk elenyésző, ugyanakkor túrásukkal elősegítik az ivadéknevelő tó árnyékolását, ami szükséges a káros makrovegetáció fékentartásához.

Kedvező táplálékviszonyok között az ivarérett pontyok őszre ismét szaporodóképes állapotba kerülnek; petefészkükben sok érett petesejt található. A lehűlő környezet azonban megakadályozza az ismételt ívást, ezért az anyák szaporodásbiológiailag kényszernyugalmi állapotba kerülnek.

Ősszel rendszerint az anyatartó tavat is lehalásszák. Ilyenkor a halak kézbe kerülnek, és szigorú tenyésztői válogatáson esnek át. Ennek során a szelektáló szakember minősíti a halak kondícióját, megállapítja, hogy egészségesek-e vagy bizonyos gyógy241