Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.3 Váradi László: Halgenetika
az óhatatlanul együttjár a beltenyésztettségi leromlás tüneteinek megjelenésével. A beltenyésztés elsőrendű feladata a káros tulajdonságok kiszűrése és a kedvező génkombinációk rögzítése a populációban. Emellett a beltenyésztett vonalak jól hasznosíthatók a heterózishatás kiváltásához is. Gjerde kifejezetten e célból hozott létre beltenyésztett szivárványos pisztráng vonalakat. A tenyészpopulációk létszámának meghatározása a tenyésztők elsőrendű feladata. Nemcsak azért, hogy a beltenyésztettségi leromlás ne jelentkezzen, hanem azért is, mert a beltenyésztettséggel sok, általunk még ismeretlen, kedvező alléi elvesztését is indukáljuk. A tapasztalatok és a matematikai számítások alapján úgy tartják, hogy a beltenyésztettségnek, vagyis a homozigózitásnak a termelést befolyásoló kedvezőtlen hatása 50 (genetikailag nem rokon) tenyészpár használatával kivédhető. Ekkor a tenyészállomány homozigozitásszintjét generációnként csak 0,05%-kal növeljük. Ha a tenyészállományunk 500 egyedből áll, amelyek között 20 egyed rokonszármazású, már 4% az esélye annak, hogy rokonokat párositunk. Tehát elsősorban nem az a cél, hogy minél több tenyészállatot használjunk, hanem hogy a kiindulási állományban - ha lehet - ne legyenek rokonok. Kétféle beltenyésztési típust különböztethetünk meg. 1. A gyakorlati haltenyésztésben elterjedt alacsony szintű beltenyésztés esetében - főleg gazdasági okok miatt - csak kis tenyészpopulációval termelnek, amely előbb vagy utóbb óhatatlanul kiváltja a rokon egyedek párosítását. Ez alatt a lassú folyamat alatt van időnk és lehetőségünk a káros allélok kiszűrésére és a kedvező tulajdonságok megerősítésére. A homozigozitás szintjének ellenőrzött emelkedésével az állomány termelése is lassan növekedni kezd. Előnye a módszernek, hogy a beltenyésztési leromlás tünetei lassan, sokszor csak néhány állaton jelennek meg. Ha észrevesz- szük, van időnk a védekezésre. Ilyen alkalommal használják a vérfrissítés módszerét, amely egy más gazdaságban termelő, de azonos fajta tenyészegyedeinek behozatalával jár. Ennek a beltenyésztési módszernek komoly hátránya, hogy lassú, így a piac igényeivel nehezen tud lépést tartani. E mellett a genetikai variabilitás csökkentésével az állomány egyre inkább adaptálódik az adott termelési helyhez, így más környezetben nem tudja nyújtani a tőle elvárt teljesítményt. 2. Az intenzív beltenyésztés esetén a homozigozitás szintjét a közeli rokonok párosításával vagy a ginogenezis segítségével néhány nemzedék alatt jelentősen megnövelhetjük. Ezen eljárás előnye, hogy rövid idő alatt tudunk beltenyésztett vonalakat előállítani, amelyek például a heterózishatás kiváltásának alapjai. Szintén előnyös abban a tekintetben is, hogy a letális, szemiletális tulajdonságokat egy/két nemzedéken belül homozigóta állapotba hozzuk és kiszűrhetjük a tenyészál- lományból. A módszer komoly hátránya, hogy a beltenyésztettségi leromlás hirtelen jelentkezik, ami a populáció hirtelen termeléscsökkenésével, esetleg pusztulásával járhat. Az előzőekben felsorolt okok miatt előnyösnek látszik a két módszer kombinált használata, melynek során fenntartunk egy áruhaltermelő, alacsony beltenyésztettsé- gű állományt, és ezzel párhuzamosan az állomány kisebb hányadából intenzív beltenyésztéssel eltávolítjuk a nemkívánatos géneket, majd ezeket a szelektált egyedeket újra visszaállítjuk a termelésbe. A 20. ábrán az előbb ismertetett módszerek grafikus ábrázolása látható. 121
