Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.3 Váradi László: Halgenetika
Úgy tűnik, hogy a poliploidia az evolúció során hozzájárult a genetikai változékonyság kialakulásához, hosszú távon - a genetikai terheltség miatt - azonban a természet törekedett az eredeti állapot visszaállítására, a változékonyság megőrzése mellett. Ezt jól érzékeltetik a lazacalkatúaknál (Salmoniformes) beállott változások. Az „őslazac” tetraploiddá válása kb. 100 millió évvel ezelőttre tehető, amely érintette a belőle kialakult családokat is. Napjaink marénái (Coregonusok), lazacai (Salmo- nidák), és pérei (Thymallidák) a DNS-tartalom és a fehérjeexpresszivitás alapján egyértelműen tetraploidnak minősíthetők. Az eltelt, emberi mértékkel hosszú idő alatt (100 millió év) a családok egyes tagjai különböző mértékben, de elvesztették felesleges génjeiket (visszadiploidizálódtak), így az e renden belüli fajok kromoszómaszáma 52-ről 102-re módosult. Míg a lazacfélék tetraploidizációja fajon belüli genomduplikációnak (autopoli- ploidia) tekinthető, addig az Észak-Amerikában rendkívül sikeres halcsalád, a Catostomidák az interspecifikus hibridizáció következtében (allopoliploidok) lettek poliploidok kb. 50 millió évvel ezelőtt. Míg a fejletlen halfajoknál a poliploidizáció gyakran az egész családra kiterjed, addig a fejlettebb halaknál nemzetségen, sőt akár egy fajon belül is léteznek diploid és poliploidok állományok. Ilyenek például a páncélos harcsa (Corydoras), a csík (Mis- gumus), a máma (Barbus), a ponty (Cyprinus) és a kárász (Carassius) nemzetségek egyes tagjai. Míg a hazai Cyprinus (Cyprinus caqno) és a Barbus (B. barbus és B. meridionalis fajok) nemzetség tagjait csak a tetraploid genetikai szerkezet, addig egyik kárászfajunkat (C. auratus gibelio) a diploid és poliploid vegyes állományok jellemzik. Ezek az állományok földrajzilag elkülönülve élnek, vegyes populációk csak az élőhelyek találkozási pontjainál találhatók (pl. Magyarországon). Összefoglalva: a poliploidizáció kedvező hatással volt egyes halak kialakulására, evolúciós fejlődésére. Ezen állatok, bár szélesebb genetikai alkalmazkodóképességgel rendelkeznek (pl. magasabb anoxiatolerancia), mégis hasonló ökológia niche-t töltenek be, mint a diploid állományok. Fennmaradási előnyük abban jelentkezik, hogy a genetikai fejlődés során a megnövekedett genetikai állományból az adott élőhelyen a legkedvezőbb gének, allélok maradtak meg, míg a feleslegesek szelektálódtak. A poliploid genetikai túlterhelés azzal küszöbölődött ki, hogy az eredetileg duplikálódott szabályozó gének az evolúció során alkalmazkodtak a diploid státuszhoz, és úgy irányítanak, mintha egy diploid génkészletet kellene, de adott esetben minden egyes génen 2 alléi helyett 4 közül választhatnak. Kettő dolgozik, kettő pedig szabadon mutálhat, akár a letális irányban is. 1.3.2.1. Domesztikáció A domesztikáció klasszikus értelemben azt a folyamatot jelenti, melynek során, emberi tevékenység hatására, vadállatokból háziállatok alakulnak ki. Természetesen az ember irányította folyamatról van szó, amely a termelési céloknak megfelelően alakítja ki a szükséges formákat és az állatban sokszor visszafordíthatatlan változásokat okoz. A haszonhalak esetén egyetlen faj nevezhető domesztikáltnak, a hazánkban is rendkívüli fontossággal bíró ponty (Cyprinus carpio). Ez az egyetlen olyan halfaj, amely hosszú tenyésztési múltra tekint vissza, kialakultak tájfajtái, sőt ezek kedvező ötvözésével 101
