Hamvas Ferenc: Vízépítési szerkezetek - Dombvidéki tározók. Tervezési segédlet (Tankönyvkiadó, Budapest, 1981)
3. A TÁROZÓ TERVEZÉSE
3-16. ábra Vizvezető réteg kiékelődése szelvénynél a völgyoldalak irányából geológiai vizgyiijtő is van, s a természetes vizszivárgást valamilyen létesítménnyel akadályozzuk. Ilyenkor ui. a felhajtóerő számottevően növekedhet, s ez rétegfelszakadást okozhat. Rétegzett altalajok esetére vonatkozó szivárgáshidraulikai számítások általában nem oldhatók meg numerikus módszerekkel. A gyakorlat éppen ezért vagy közelítő számításokkal, vagy modellkísérletek utján oldja meg a feladatot. Közelitő számításokra számos eljárás terjedt el, ezek közül Galli módszerét közöljük. Feltételezése szerint a fedőrétegben csak függőleges, a vizvezető rétegben viszont csak vízszintes irányú szivárgás van. A függőleges értelmű szivárgási ellenállást helyettesitő mérőhosszal fejezi ki. A számítás lényege az, hogy a fedőréteg ellenállásával arányosan mind a felviz- felőli, mind az alvizfelöli oldalon a gát tényleges (B) hosszúságát az említett oldalak szivárgási ellenállásának megfelelően Bi, illetve B2 helyettesítő mérőhosszal megnöveljük, majd a B0 kezdőpontján H viznyomást tételezve fel kiszámítjuk a megfelelő paramétereket. Amennyiben a felvizi és az alvizi fedőrétegvastagságot egyenlőnek, az anizotrópia tényezőt 1-nek vehetjük, akkor A hidrodinamikai felhajtóerő (3-17. ábra) közelitő értéke a fedőréteg felvizoldali alsó síkján (F^), illetve a mentett oldali rézsülábnál (F2) egységnyi felületen: (3-15) az egyenértékű gátszélesség pedig B0 — + B -f B2 (3-16) 36
