György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
V. Folyami vízgazdálkodás művei
V —54 A FOLYAMI VÍZGAZDÁLKODÁS MŰVEI és a folyásviszonyoktól függően lehet terméskő, rőzsehenger kőborítással vagy csendesebb vízfolyókon rakott rőzsemű 0,4—0,5 m vastag kőborítással, sőt egész csendes vízen magában álló rőzsefonás is. A sarkantyúk a mederbe épített keresztirányú művek, a kismzszabályozás^eszközei. Céljuk a kisvíz- hozamokat — rendszerint a jó hajóút kialakítása érdekében — a középvízi medren belül egységes, ún, kisvízi mederbe szorítani és a középzátonyok kialakulását megakadályozni, s domború oldali zátonyokat pedig a parthoz kötni. A sarkantyúk kisvíz- szabályozási művek a szabályozási vonalakon belül a domború oldalon alkalmazzuk őket. Irányuk (V-32/1. ábra) a sodorvonalra emelt merőlegessel 15—20°-os szöget zár be a folyásiránnyal szemben. Magassági viszonyaikat úgy kell megállapítani, hogy majdan gerincét képezzék a domború oldalon kialakuló zátonynak, ezért tövük a szőkítési vonalban az inflexióban a legalacsonyabb, onnan a tetőpont felé haladva emelkedik, majd a következő inflexió felé haladva ismét csökken (V-32/2. ábra). A szőkítési vonal magassági viszonyait a folyó természetéhez — a domború oldali zátonyok alakjához — igazodva kell megtervezni. A sarkantyúk koronája a szőkítési vonaltól a sodorvonal felé esik, s a mintaszelvényhez a hajóút szélénél érintőlegesen csatlakozik (V-29. ábra). A korona a szőkítési és a szabályozási vonalak között vízszintes, majd a szabályozási vonal és a part között — a keresztgátakhoz hasonlóan — 1—3%-kai emelkedik. Csak a hajóút széléig szabad kiépíteni őket, ott a mederfenékhez 1:5 hajlású rézsűvel kell csatlakoztatni. A sarkantyúk mintakeresztszelvényeit az V-37/2. és V-37/3. ábrán tüntettük fel. Finomabb szem- szerkezetű mederfenék esetén ajánlatos a sarkantyút előzetesen lesüllyesztett rőzsepokrócra építeni. Anyaga lehet kő (kőhenger, kőzsák stb.), rőzsehenger, rakott rőzsemű, sőt folyásárnyékban egyszerű rőzsefonás is. Az olyan vízfolyásokon, amelyeken súlyos jégzajlással kell számolni, csak kőműveket ajánlatos építeni. A sarkantyúknak a partokba való bekötésénél partbiztosítást kell tervezni. Fenékgátakat ott építenek, ahol a meder túl- mélyülését kívánják megszüntetni, illetve megakadályozni. Irányuk a sodorvonalra merőleges, keresztszelvényük trapéz alakú. Koronájuk vízszintes, s legfeljebb a szabályozási és hajózási kisvízszint alatti 3,0 m-es szintig érhetnek fel. Oldalrézsűik hajlása a felvízi oldalon 1:1,5, az alvízin 1:3. Az alvízi rézsűhöz csatlakozóan a gát kétszeres magasságának megfelelő hosszon fenék- biztosításról ajánlatos gondoskodni. A mellékágakban lényegileg a felsorolt művek megépítésére lehet szükség. A hosszabb mellékágakat, feliszapolódásuk meggyorsítása céljából egy-egy vagy több helyen el kell zárni akkor is, ha kiágazásuknál mederelzárás van (V-30. ábra). A mellékágelzárások magassági viszonyait úgy kell megállapítani, hogy az alsó gát beduzzasszon a felette levő alvizébe (átfedéses csatlakozás). Koronájuk hossz-szelvénye legyen csésze alakú, s középső része legalább 1,0 m-rel legyen alacsonyabb a partok magasságánál; vízszintes értelemben előnyös őket a folyásiránnyal szemben domborúan kiképezni. A mellékágelzárásokat rendkívül gondosan kell a partokba bekötni, és megfelelő partbiztosítást kell tervezni. Az alvízi partbiztosítás ne legyen rövidebb mint az elzárás hosszának negyede. Felmerülhet a szüksége annak, hogy a mellékágak partjait meg kell védeni az elhabolás ellen. Ilyen esetekben általában rőzsehenger lábazatra támaszkodó rőzseterítéses partbiztosítás is megfelel. A mellékágelzárásokkal kapcsolatban a környező terepet be kell járni, s azokat a terepmélyedéseket, amelyekben vízfolyás alakulhat ki, rőzsesövények közötti földgátakkal (jászolgát) a mellékágelzárás létesítésével egyidőben le kell zárni. Kotrások három fajtája különböztethető meg: a szabályozási, a gázló- és az anyagnyerő kotrások. Szabályozási kotrások közé soroljuk azokat, amelyek szervesen beleilleszkednek egy-egy folyószakasz rendezési tervébe. Céljuk rendszerint elősegíteni, meggyorsítani a kívánt mederalakulat kifejlődését. A kotrás viszonyaink között nem önálló szabályozási beavatkozás. Nagy vízhozamú folyókon, amelyeken a szabályozási művek építése nagy méretük miatt rendkívül költséges, mint szabályozási beavatkozást önállóan is sikerrel alkalmazták. A kotrási vezérárok nyomvonalának megállapítása során messzemenően alkalmazkodni kell a tervezett sodorvonalhoz. Feltétlenül el kell kerülni azt, hogy az áramlás iránya a vezérárok irányát nagy szögben messe. A vezérárok szélességének megállapítása során hajózható folyókon a hajózás kívánalmai a mértékadók, ez pl. a Dunán ne legyen keskenyebb 80, a Tiszán 50 m-nél, mélysége mozgó medrű folyóban feleljen meg a hajóút, szilárd medrűben pedig a sodorvonal tervezett mélységének. A vezérárok fennmaradásának, illetve továbbfejlődésének érdekében a kotrással a megfelelő szabályozási művek egyidejű vagy megelőző megépítését is elő kell irányozni. A gázlókotrások célja a hajóút mélységviszonyainak gyors javítása. Ez a munka, bár nem minősíthető szabályozási beavatkozásnak, a nyomvonala kitűzése során az áramlási viszonyokhoz mégis alkal924
