György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
II. Vízépítési szerkezetek
11-174 VÍZÉPÍTÉSI SZERKEZETEK GYENGÉN VASALT VASBETON SZERKEZETEK Olyan szerkezeteket nevezünk gyengén vasalt vasbeton szerkezetnek, amelyeknek betonminősége legalább B 140, de az előírt minimális acélszázaléknál kevesebb acélbetétet tartalmaznak, és az MSZ követelményeit egyébként kielégítik. Ilyen szerkezetek különösen a vízépítésben fordulnak gyakran elő, mert stabilitási okokból nagy betonméretek adódnak, és emiatt a szükséges acélbetét aránylag kevés. Ezek a szerkezetek átmenetet képeznek a vasbeton és betonszerkezetek között. A szabvány redukált határ-igénybevételeket enged ilyen szerkezetek számításához, mert azok a módszerek, amelyekkel a határ-igénybevételeket a törő-igónybevétel alapján meghatározták, csak az előírt minimális acélhányadnál érvényesek (ridegtörés veszélye). A teherbírási határ-igénybevétel r fcJLy (102) Mmin vb de legalább a MSZ vasalatlan betonból adódó határ-igénybevétel. A 102. kifejezésben: Eh a tényleges (csökkentett) vasalás figyelembevételével meghatározott határ-igénybevétel (külpontos húzás-nyomás esetén a mértékadó külpontossághoz tartozó határerő); fi a tervezett acélhányad; fj,min a vasbeton szerkezetre előírt minimális acélhányad. k = 0,8; 0,9; 1,0; 1,1 az I, II, III ős IV. osztályba tartozó létesítményeknél. Gyengén vasalt betonból súlytámfalak, partfalak, fenéklépcsők, surrantok, elő- és utófenekek, mederburkolatok stb. készülnek. VASBETON ÉS BETON MŰTÁRGYAK Alábbiakban egyes, a vízépítésben gyakrabban alkalmazott jellemző — vasbetonból vagy betonból készülő — építmények, szerkezeti és építési sajátosságait ismertetjük. Az építmények alapozásával általános vonatkozásban a II-5. fejezet foglalkozik. E pontban csak az építmény funkciójának megfelelő szerkezeti kialakításáról lesz szó. Támfalak Ha a térszínek közötti magasságkülönbségek részére szükséges szabadrézsűs kiképzésére nincs elég terület, úgy azt falszerkezettel — támfallal — lehet áthidalni. Ha a természetes térszín II-149a ábra szerinti levágásával kell az a szélességet biztosítani és a fal úgy épül meg, hogy a mögötte levő termett talaj az építés alatt is eredeti állapotában megmarad, tehát a fal háttöltés nélküli állékonysága még az építés alatt sem követelmény, úgy a szerkezetet „bélésfal”-nak nevezzük. Ha a „háttöltés” a 11-1496 ábra szerint a fal megépítése után készül el, úgy a Fm/e/rfe/t/xz//?/ fö/töFes 11-149. ábra. Támfalak esetei az eredeti terepszinthez viszonyítva tulajdonképpeni „támfal”-ról beszélünk. A köznyelvben mindkét esetre a „támfal” elnevezés a szokásos, és a következőkben ezt a gyűjtőelnevezést használjuk mi is. A támfalra — a mesterségesen kialakított tereplépcső folytán — a következő erők hatnak (11-150. ábra): 1. földnyomás, amelynek nagysága és iránya a „háttöltés” talajfizikai (<p, y, C) jellemzőitől, a támfal hátlapjának „alakjától” (hajlásától és felületi kiképzésétől) függ. 2. a térszín megoszló esetleges terheléséből származó többlet-földnyomás, amely természetesen a p te- herintenzitás nagyságától és irányától, valamint az előbb említett talajfizikai jellemzőktől függ. 3. a térszínen működő esetleges koncentrált vagy élteherből származó többlet-földnyomás, különben mint (2). 4. a víznyomás, amely általában a szivárgás következtében a hidrosztatikus nyomásnál kisebb. A hátlaphoz csatlakozó vízszint nehezen számítható. A max. talajvízszint adta hidrosztatikus nyomás (II-150c ábra I.), túlzott biztonságra vezet, ezért a kritikus magassággal és a szivárgás figyelembevételével számítunk (II-150c ábra II.). Utóbbi esetben azonban a számításba vett vízszint (drénnel, szivattyúzással, vízkivezetéssel) biztosítandó. Megjegyezzük, hogy a II. esetben fokozott biztonsággal való számítás indokolt, mert a nyomás a hátlaptól távolodva nagyobb. 5. a támfal és az alapozás önsúlya, beleértve a velük összeépített építmények súlyát is. 334
