György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
IX. Engedélyezési eljárások a vízépítésben
VÍZÜGYI LÉTESÍTMÉNYEK KÉZIKÖNYVE IX-11 b) A közlekedési és távközlési jellegű építmények (pl. utak, vasutak, repülőterek, postai létesítmények) ügyében ba) az útügyi hatóság szakhatóságát hozzájárulását (véleményét) kell beszerezni, ha a létesítmény az utat érinti, az út területén, alatta vagy felette, illetőleg az út tengelyétől mért 50, illetőleg 100 méter távolságon belül kerül elhelyezésre. Az eljárásra illetékes hatóság — a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, a kiemelt országos közutak (útszakaszok) esetében (az irányadó távolság 100 méter), — a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium területileg illetékes útügyi igazgatósága az egyéb országos közutaknál, — az illetékes kerületi tanács végrehajtó bizottságának szakigazgatási szerve, a főváros területén haladó utak tekintetében, — a községi (városi, városi kerületi) tanács végrehajtó bizottságának útügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szerve, a tanácsi közutak és tanácsi igazgatás alatt álló saját használatú utak esetében, — a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a felügyelete alatt álló erdőgazdaságok kezelésében levő erdészeti saját használatú utak tekintetében, — a fegyveres erőre, illetőleg a fegyveres testületre illetékes miniszter, a fegyveres erők, fegyveres testületek által kizárólagosan használt (saját használatú) út esetében; bb) a vasútügyi hatóság, ha a létesítmény vasutat, annak területét vagy berendezését érinti. Az eljárásra illetékes hatóság — a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Vasúti Főosztálya, országos közforgalmú vasút, valamint minden sikló- és függőpálya tekintetében, — a megyei (fővárosi, megyei városi) tanács végrehajtó bizottságának közlekedésügyi szakigazgatási szerve, a helyi közforgalmi vasút és saját használatú vasút esetében; be) a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Légügyi Főigazgatósága illetékes, ha a létesítmény repülőteret, annak biztonsági övezetét érinti; bd) a területileg illetékes Posta Igazgatóság jár el ha a megvalósítás postai létesítményeket, hírközlő berendezéseket, vezetékeket érint. c) A villamos művek és tartozékaik, továbbá egyes nyomástartó berendezések, a gázelosztó és -szolgáltató, valamint a távhőellátási vezeték- hálózat tekintetében az eljárásra illetékes hatóság ca) az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet, ha a létesítmény — villamos vezetéket és tartozékait, villamos művet és annak biztonsági övezetét, — távhőellátási vezetéket vagy annak biztonsági övezetét, — gázgyártó berendezést vagy annak biztonsági övezetét érinti; eb) a területileg illetékes Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség gázszállító, gázelosztó és szolgáltató vezetékek vagy ezek biztonsági övezetének érintése esetén. d) A bányaműveléshez szükséges föld alatti létesítmények és az azonos elbírálást igénylő kő-, olaj-, kőolajtermék és gázvezetékek, valamint a bányászati védőpillérek érintése esetében a szakhatóság a területileg illetékes Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség. e) A szőlő-, gyümölcs-, komló- és erdőtelepítések ügyében az eljárásra illetékes hatóság, ha a létesítmény ca) egyéni kezelésben levő szőlőt vagy gyümölcsöst érint, a községi (városi) tanács végrehajtó bizottságának élelmiszer- és fagazdasági feladatokat ellátó szakigazgatási szerve, eb) egyszerűbb mezőgazdasági termelőszövetkezet, állami vagy társadalmi szervezet által kezelt szőlőt vagy gyümölcsöst érint, a területileg illetékes járási földhivatal, ec) mezőgazdasági termelőszövetkezet vagy állami gazdaság kezelésében levő szőlőt vagy gyümölcsöst érint, a területileg illetékes megyei földhivatal, ed) erdőt érint, a területileg illetékes járási tanács végrehajtó bizottságának élelmiszer- és fagazdasági osztálya. A hatósági előírások betartásáért a tervező felelős és arról nyilatkozni köteles. A vízjogi engedélyezési eljárásban a szakhatóságok közreműködésének igénybevételét mellőzni kell, ha — az ügy általános érvényű hatósági előírások (szabályzatok); — egyes területek (pl. természetvédelmi, talaj- védelmi, műemléki, régészeti, vasúti tűztávlatba eső, bányatelek) vonatkozásában az érdekeltséget elrendelő vagy különleges feltételeket megállapító általános érvényű határozatok alapján elbírálható; — a szakhatóságok követelményei előzetesen (pl. a tervezői egyeztetés során) tisztázódtak. 1621