György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
VIII. Csatornázás és szennyvíztisztítás
VÍZÜGYI LÉTESÍTMÉNYEK KÉZIKÖNYVE VIII-155 VIII-125. ábra. Anyag-fluxus sűrítőkben a) egyszer feltöltött sűrítő: b) folyamatosan táplált sűrítő ahol vi az koncentrációhoz tartozó szakaszos üzembeli ülepedési sebesség. A sűrítőbői az iszapot egyébként Sn koncentrációval távolítjuk el, mely nem haladhatja meg a fluxusgörbe depressziójához (ÖL) tartozó Sn koncentrációértéket, illetve ekkor a túlfolyón átbukó vízben is lesz iszap, ami veszteség! Ez szemléletesen kitűnik a Vili-1256 ábrából. Gl értéke tehát a qn iszapelvezetési intenzitással változik. A gyakorlati méretezésnél arra vagyunk kíváncsiak, hogy a kiinduló iszapkoncentráció megkívánt értékre történő növeléséhez milyen sűrítőfelület (F keresztmetszet) szükséges. A választott r/n-hez tartozó Gl fluxushoz a kívánt F érték az utóülepítők méretezésénél is használt összefüggésből számítható : _ g#0 Gl' (54) Kérdés tehát, hogy SL = 8n koncentrációhoz (utóbbi az előírt érték kell legyen!) hogyan lehet Gh értékét a laboratóriumi (szakaszos) kísérletből meghatározni? A VIII-1256 ábrán feltüntetett kapcsolatok azonban a VIII-125« ábrára is áttehetők, ahogy azt utóbbin feltüntettük, csak a fluxus depressziójához kell érintőt szerkeszteni. Ez az abszcisszán az S„, az ordinátán a GL értéket metszi ki; F meghatározásának tehát már nincs akadálya. Az iszapsűrítők szerkezeti kialakítása lényegében megyezik az „Ülepítők” c. fejozetbeli megoldásokkal. A problémát az M mélység felvétele jelenti. Mivel az önálló sáritok üzeme általában nem folyamatos, hanem pl. a rothasztóból kiengedett „egyszeri sarzs” sűrítését hivatott elvégezni, ez esetben a fentebb kiszámított felülethez rendelünk mélységet a térfogatigény szerint. Folyamatos üzem esetén (pl. eleveniszapos berendezések utóülepítői) a laboratóriumi kísérleteket már a választott M magasságú hengerrel kell végezni. Gyakorlati szempontok miatt ez a 3 métert nem haladja meg, bár van példa ennél sokkal mélyebb (pontosabban magasabb, mert ezek már kiemelt műtárgyak) sűrítő (utóülepítő) megoldásra is. Egy időben enyhe keverést tartottak célszerűnek, melyet lapos fenekű és nagy átmérőjű sűrítőkben, a fenékre ülepedő anyag lekotrására szolgáló iszapkotróval (arra szerelt rudazattal) lehetett elvégezni. A gyakorlat semmi előnyt nem tudott ezekkel kapcsolatban felmutatni, így gravitációs sűrítők keverés nélkül tervezhetők. Ii'l.ni/irjj'ix sűrítés. Az eleveniszap flotációs úton való sűrítcse vegys?.erek (pl. felületaktív anyagok) hozzáadásával és anélkül is történhet. Utóbbi megoldás gyakran előnyösebb, mivel az adagolt felületaktív anyagok eltávolítása újabb problémákat vethet fel. Zárt tartályban 3—3,5 at nyomáson juttatják a levegőt a vízbe, amely a reaktortérben rendkívül apró buborékok alakjában, egyenletes eloszlásban válik ki. Félüzemű kísérletek eredményei szerint az eleveniszapnak a vízfázistól való elkülönítése 90%-os hatásfokot is elérhet 15 perces tartózkodási idő után. A keletkező úszó iszap 7% -os szárazanyag-tartalommal rendelkezett. Az iszap felszíni kotróval vagy — különösen nyúlós hab, ill. iszap esetén — elszívással távolítható el a víz felszínéről (VIII-126. ábra). A flotációs medence volumenjére vonatkoztatott levegőszükséglet 0,1 m3/m3-ó, az összes energiaigény 0,15—0,25 kW/in3 volt. 1 szgykondicionálás. Iszapkondicionáláson általában IiTiszapok olyan kezelését értjük, amelynek következtében azok víztelenítése az eredeti állapothoz viszonyítva könnyebben végrehajtható. Az erre szolgáló eljárások lehetnek fizikai, kémiai és biológiai, valamint ezek közül legalább kettőnek az egyidejű alkalmazása esetén „kombinált” eljárások. 1575
