György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
VIII. Csatornázás és szennyvíztisztítás
VÍZÜGYI LÉTESÍTMÉNYEK KÉZIKÖNYVE Vili —145 VIII-113. ábra. Nagyüzemi, átfolyásos ciántalanító berendezés vázlata N2 -re és C02-re bomlanak. Erre azonban csak akkor van szükség, ha ezt a hatóságok külön előírják. A berendezés technikai nátronlúggal, ill. kénsavval, valamint 90-es és 150-es hipokloritoldattal működik. A kétlépcsős, folyamatos üzemű klórozást nagyüzemi, átfolyásos, automatizált berendezésekben alkalmazzuk. Egy ilyen berendezés sémája a VIII- 113. ábrán látható. A kezelést az első medencében pH 10,5 értéken kezdjük el, a szükséges klórmennyiség első részének beadagolása mellett. A második medence az utóbehatás célját szolgálja. Az első medencében a tartózkodási idő 30 perc, a másodikban 1—2 óra legyen, i A rendszer vezérlését, a reagensek adagolását pH és redox érzékelők útján végzik. Az elfolyó vízbe külön érzékelőt helyeznek a cián érzékelésére (aranyelektróda), amely cianid esetén az elfolyást lezárja; a berendezés csak teljes méregtelenítés (hipoklorit-adagolás) után üríthető. Az elfolyó vizet a semlegesítőbe vezetik (erre az egységre ott, ahol krómozás és savas pácolás is folyik, amúgy is feltétlenül szükség van), vagy ahol ez megengedhető, közvetlenül a csatornába, ill. befogadóba. Ciántalanító berendezést csak erre kiképzett szakember (vegyésztechnikus) üzemeltethet. Javasolható egy jól felszerelt laboratórium létesítése a szennyvíztelep mellett, ahol a víz mérgező komponensei mérhetők. Kis berendezéseknél a klórfelesleg KJ-papírral ellenőrizhető, azonban itt is ajánlatosabb indikáló műszerként egy redox- mérő alkalmazása. Feltétlenül kerülni kell a még nem klórozott szennyvíz túlsavanyítását, mivel ez igen mérgező gázok képződéséhez vezet. A nagyüzemi berendezéseknél az automatika karbantartása a legfontosabb feladat, mivel a lúgos szennyvizekből kiváló karbonát az érzékelőket elszennyezi b) Krómtalanítás. Krómtalanítás céljára a cián- talanításnál alkalmazott műtárgyak használhatók. Ügyeljünk azonban, hogy ciános és krómos (savas) vizek soha össze ne keveredjenek! Krómtalanítás esetében technikai nátrium-biszul- fittal vagy S02-gázzal történik a méregtelenítés. A végső pH-beállítás után azonban a szennyvizet még egy ülepítőrendszeren kell átvezetni, ahol a (gyakran rosszul ülepedő) fém-hidroxidok leválhatnak. Ipari szennyvizek semlegesítése. Alapelvek. Semlegesítésen értjük a különböző ipari eredetű szennyvizek pH-értékének 7-re való beállítását. A kibocsátható szennyvizek pH-értékére vonatkozó előírások a pH 7 értéktől lefelé és felfelé bizonyos eltéréseket engednek meg. Csatornahálózatba történő bevezetéskor pH 6,5—10,0, felszíni víz mint befogadó esetén pH 6,5—8,5 a megengedett szélső érték. A szennyvizek pH-értéke — a szennyvíz hidrogénion- (H+) koncentrációjának negatív logaritmusa — szoros összefüggésben van a szennyvíz sav-, ill. lúgtartalmával, a sav, ill. lúg kémiai tulajdonságával, a hőmérséklettel és a szennyvizek egyéb oldott- anyag-összetevőivel. A semlegesítési folyamat tehát kétirányú lehet: a) a savas szennyvizek pH-értékének növelése, b) a lúgos szennyvizek pH-értékének csökkentése. A pH ilyen irányú eltolását lúgok [Ca(OH)2, NaOH stb.], ill. savak (H2S04, HC1 stb.) adagolásával érhetjük el. A semlegesítésre lúgokon és savakon kívül bizonyos sók, ill. gázok is felhasználhatók. Gyakorlati jelentősége ezek közül a mészkőnek (CaC03), a szódának (Na2C03) és a szén-dioxidnak (C02) van. A semlegesítés alapreakciója a következő: h+ + oh- = h2o, amely reakcióhoz a H+-t a savak, az OH--t a lú1565
