György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)

VI. Mezőgazdasági vízgazdálkodás

VÍZÜGYI LÉTESÍTMÉNYEK KÉZIKÖNYVE

VI-193

r

Lejtők vízrendezése

Ha a domboldalon lefolyó víz elragadó ereje meghaladja a talaj ellenálló képességét, talajszemcséket ragad magával és megindul a felszíni erózió. A víz a magával vitt talajszemcsék egy részét a völgyben, más részét a víz elvezetésére kialakított vízelvezető hálózatban rakja le. Ezáltal a víz egész útján kárt okoz.

A víz területi eróziós pusztítása ellen sokféleképpen védekezhetünk. Ilyen lehetőségek:

— művelési irány megváltoztatása, pl. a szintvonal irányában,

— megfelelő talaj védő hatású növényzet telepítése,

— a növények helyes vetésforgó-sorrendjének megállapítása,

— a talaj szerkezet megjavítása biológiai úton (trágyázás, műtrágyázás),

— művelési ág megváltoztatása,

— lejtő rézsűrendezése stb.

E beavatkozások összességét erózióvédelemnek nevezzük. A lejtők vízrendezése pedig az erózióvédelemnek az a fejezete, ahol az eróziós károk ellen műszaki beavatkozásokkal védekezünk. A műszaki beavatkozások:

— a víz felfogása és elvezetése,

— a víz tározása a talajban.

A két lehetőség kiválasztható a következő szempontok szerint:

A víz felfogása és elvezetése (VI-166. ábra) a lejtő vízrendezésének legegyszerűbb és legVI-166. ábra. Lejtő vízrendezési vázlata 1 erdő; 2 övárok; 3 lejtő; 4 gyepes vízelvezető; 5 sánctávolság; 6 sánc; 7 vízelvezető árok

általánosabb módja. Lényege, hogy a lejtőre jutó vizet övcsatorna fogja fel, és a lejtőn bizonyos távolságonként esésirányra közel merőlegesen vízvezető elemeket képezünk ki (sánc, terasz). A vízvezető elemek távolságát úgy kell megválasztani, hogy mértékadó csapadék esetén a felszínen elfolyó víz még éppen ne okozzon talajelsodrást.

Az eróziómentes lejtőhossz a következő tapasztalati képlettel közelíthető meg (Horton nyomán):

364/Ä.V»

ahol Xc az eróziómentes lejtőhossz, m; qs a felszíni elfolyás intenzitása, mm/h; k a Strickler—Manning- féle érdességi tényező értéke (VI-57. táblázat); J?i a talaj erózióval szembeni ellenállása, kg/m2;

f(s) = ~(jT~> a a lejtő hajlásszöge.

tg'

A’, értékének közelítő adatai: hegy- és dombvidéki barna erdőtalajok (fedettség nélkül) mezőségi talaj (fedettség nélkül) gyeppel fedett talajok szántóföldi növényekkel fedett talajok

0,15-0,20 kg/m2

0,08-0,15 kg/m2 1,0—2,5 kg/m2

0,1—2,5 kg/m2

(Alsó határérték felé a kapásnövények, a felső határérték felé az évelő pillangósok tolódnak el.)

A lejtő hajlásszögétől függően az eróziómentes hosszakat szakaszonként meg kell állapítani, és a vízvezető elemeket ilyen távolságonként kell telepíteni.

Vízelvezető elemként övárok akkor alkalmazható, ha az eróziómentes szakasz által kijelölt területre kívülről lényeges mennyiségű víz érkezik, ami az egyszerű sáncon átbukna.

Az esésvonalra közel merőlegesen leggyakrabban alkalmazott vízvezető elem a sánc (VI-167. ábra), amely a következőképpen osztályozható:

— vonalvezetés szempontjából:

a) vízszintes sánc (a sáncgerino hosszirányban vízszintes, végei zártak, az összegyülekező vizek elfolyni nem tudnak);

b) lejtős sánc (a sáncgerinc esésben van, a sánc a víz elvezetését szolgálja);

c) duzzasztott vízszintű sáncok [mint b), de a végei zártak a víz visszatartására];

— művelhetőség szempontjából:

a) átművelhető sáncok;

b) nem átművelhető sáncok.

1205