György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
VI. Mezőgazdasági vízgazdálkodás
VI-168 MEZŐGAZDASÁGI VÍZGAZDÁLKODÁS függő ívekkel csatlakoznak, az éles töréseket kerülni kell. Minél nagyobb a vízhozam, annál nagyobb gondot kell fordítani az ívek kialakítására. Példaképpen ismertetjük a Mirhógyolcsi belvízrendszer átnézetes helyszínrajzát (VI-151. ábra). A csatornázott folyószakaszok mentén épülő „szivárgó” csatornák az egyes rendszerek kommunikációjára is lehetőséget adnak. Esésviszonyok. Hazai körülményeink között a síkvidéken telepített nyílt hálózat vízszinesése, és így a fenékesés is 0,1—0,4%o között változik. Néhány speciális helyen (pl. a Nyírségi rendszerben) az esés az i%0-et is meghaladja. Az / = 0, l%0 feltételt alsó határként, a vízhozam és fenék tervezésekor be kell tartani. A felső határt a meder talajára megengedett sebesség szabja meg. A síkvidéken kialakítható esések következtében előálló sebességek ezt a határt általában nem közelítik meg. Túllépés esetén az esés csökkentéséről lépcsőkkel kell gondoskodni. A keresztszelvények kialakítása a vízhozamtól és a talajtól függ. A nagy csatornákat (Q ~ 10,0 m3/s) csészeszelvénnyel, a kisebbeket általában trapézszelvénnyel alakítják ki. A trapézszelvények rézsűhajlása burkolatlan földmedrek esetén általában 5=1:1 és 5=1:3 között változik. A leggyakoribb a 5= 1:1,5 hajlású rézsű. Közepes és kis csatornáknál a 5 = 1:1,5 hajlású rézsű még szemcsés talajokban is megfelel, ha a rézsű anyaga folyósodásra nem hajlamos. Nagyobb csatornák, kötött talajok esetében is célszerű a laposabb rézsűk kialakítása. Kényesebb esetekben rézsűállókonysági vizsgálatot kell végezni (1. II. főfejezet). Újabban néhány helyen — a talajmechanikai szempontoktól függetlenül — az alkalmazott gaz- talanító gépek számára előnyösebb munkafeltételek biztosítására laposabb rézsűket alakítanak ki. A laposabb rézsűk kialakítása viszont többletterület- igénnyel jár. Bizonyos esetekben a helyhiány a talaj mechanikailag szükséges rézsűhajlás megépítését sem teszi lehetővé, ekkor a rézsű megfelelő megtámasztásáról, zárt szakaszok közbeiktatásáról kell gondoskodni. A földmedrű csatornák tervezett partéleitől számított 2—4 m széles terepsávot fenntartási munkákra szabadon kell hagyni. A kiemelt földmennyiség vagy teljesen elterítendő vagy művelhető depó- niát kell kialakítani. A művelhető depónia belső rézsűhajlása 5 = 1:1,5, mentett oldali rézsűhajlása pedig 5=1: 8—1:10. A depónia magassága a kiemelt földmennyiségtől függ. A depóniákat a terepmélyedéseknél, de legalább 200 m-ként meg kell szakítani. Csatlakoztatás. A betorkolló csatornák vízszintje általában a befogadó csatorna vízszintjéből indul ki vagy afölött torkollik be. A befogadó vízszintje alatti betorkolltatásnál meg kell vizsgáim, hogy az így kialakuló visszaduzzasztott vízszint a mellékcsatornákon megengedhető-e. Ha a mellékcsatorna fenékszintje a torkolatnál a főcsatorna fenékszintjénél sokkal magasabban van, az átmenetet torkolati műtárggyal kell megoldani. A telepített műtárgy a vízhozamok és talaj függvényében lehet torkolati bukó, surrantó vagy egyszerű burkolt mederszakasz, 50 cm-nél kisebb magasságkülönbségnél a szintkülönbséget a befogadó fenékszintjétől indítva 50—500 m hosszon kell áthidalni. Szivattyútelepek A belvízi szivattyútelep a levezetett vizek gépi átemelését biztosító létesítmény (VI-152. ábra). A belvízi szivattyútelepekkel szemben a következő követelményi sorrend állítható fel: — üzembiztonság, — üzemkészség, — célszerűség, — gazdaságosság. Az üzembiztonság követelménye a megbízható 7 gépek, szerkezetek beépítésével és fenntartásával, a megfelelő üzemanyag biztosításával és képzett kezelőszemélyzet alkalmazásával teljesíthető. Az üzemkészség a megfelelő technológiai berendezés választásán és a teljes üzembiztonság feltételeinek biztosításán túlmenően szervezési kérdés. A célszerűségen azt értik, hogy a gyártott, épített szerkezetek az adott helyi, karbantartási stb. körülményekhez jól alkalmazkodjanak, előnyös tervezési és gyártási tulajdonságaik érvényesüljenek. A szivattyútelepek gazdaságos működése önmagában is vizsgálható, de a tényleges hatékonyság csak az egész belvízlevezető rendszer működésének együttes folyamatát követve értékelhető. Általában a belvízi szivattyútelepek évi átlagos kihasználási óraszáma 150—300 óra; a gazdaságosság követelményét az üzembiztonság és célszerűség szempontjai többek között ezért is megelőzik. Elhelyezés a rendszerben (öblözetben). A torkolati szivattyútelepet általában a rendszer (öblözet) legmélyebb részének körzetében helyezik el, mert a domborzat adta esési lehetőség ekkor használható ki maximálisan. A kijelölt helyet talajmechanikai és árvízvédelmi szempontból kell felülvizsgálni, mert éppen a legmélyebb helyeken gyakran kedvezőtle1180
