György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)

VI. Mezőgazdasági vízgazdálkodás

VI-164 MEZŐGAZDASÁGI VÍZGAZDÁLKODÁS A belvízrendezés ráfordításainak megállapítása. A belvízrendezés ráfordításai állandó és változó költségek. Az állandó belvízrendezési költségek a belvíz előfordulásoktól függetlenül, évenként folya­matosan jelentkező, lényegében a beruházási költ­ségek által meghatározott költségek. A változó bel­vízrendezési költségek az esetenkénti belvíz-elő­fordulásokkal kapcsolatban jelentkeznek. Az éves állandó költségek tételei: leírási költség, felújítási és fenntartási költség, az állandó személyzet költsége, egyéb költségek. A változó költségek tételei: az évi üzemben tartás költségei (belvízvédekezési költségek, szivattyúzási költségek, az üzemi be­rendezésekben okozott károk helyreállításának költségei anyag- és munkabérköltségekkel, szál­lítási költségekkel együtt, más esetenként előfor­duló költségek sokévi átlaga). A belvízrendezési munkálatok ráfordításai az állami vízügyi szolgálatot, a vízrendező társulato­kat és a mezőgazdasági üzemeket terhelik. A belvíz levezetésének a táblán belüli munkálatai a mező- gazdasági termelési költséghez számíthatók. A belvízrendezés évi költségeit a beruházásban lekötött eszközök százalékában szokás számításba venni (részletezése az 1-198., 1-199. táblázatokon). A belvízrendezés évi költségeinek leírási hányada összetételüktől függően átlagosan a beruházási költ­ség 1,8—2,0%-a. A felújítási és fenntartási költségeket együtte­sen a beruházási költség 2%-ában lehet figyelembe venni. Az üzemviteli (belvízvédekezési) költségek évi átlaga a beruházási költség 1%-a. Az évi átlagos szivattyúzási költségeket — mivel ezek nagyrészt függetlenek a beruházási költségtől — külön tétel­ben célszerű meghatározni. A belvíz-szivattyútelepek átlagos kihasználása 150—300 óra/év. Az alacsonyabb kihasználási óra­szám magas kiépítési teljesítőképesség esetén fordul elő. A belvízrendezés létesítményei mentesek az eszközlekötési járulék fizetése alól. A belvízrendezés elsősorban a mezőgazdasági ter­melés céljait szolgálja. Ezért beruházásai után üze­mi szinten a mezőgazdaság jelenlegi termelési szín­vonalának megfelelő évi 3% kamat és ge = 0,03 ha­tékonysági tényező figyelembevétele indokolt. A belvízrendezés eredményeinek megállapítása. A belvízrendezés eredménye: a belvizek elleni rend­szeres védelem következtében elmaradó belvízkár. Az elhárított belvízkárok összege közvetlenül ne­hezen állapítható meg, az el nem hárított károk közvetlenül észlelhetők, így az eredmények megha­tározásakor célszerű az el nem hárított károk érté­kéből kiindulni. A belvizek elsősorban a mezőgazdasági termelés­ben okozhatnak károkat, de az utak, vasutak léte­sítményeiben, ipari létesítményekben, a vízgazdál­kodás létesítményeiben, lakóházakban stb. is. Az előbbi, ún. belvízkárokon kívül a különböző funk­ciók megzavarásából eredő, ún. közvetett károk el­hárítását is számításba kell venni (pl. a közlekedés akadályozásából eredő károk, a mezőgazdasági munkák késleltetéséből származó károk stb.). A köz­vetett kár az összes belvízkárnak annál nagyobb százaléka, minél fejlettebb gazdaságilag a védett terület. A jelenlegi gazdasági fejlettség mellett a közvetett belvízkár a közvetlen károk 10—15%-a. A belvízrendezés eredményei és ráfordításainak változó része (védekezési jellegű költségek) a bel­víz-előfordulások gyakoriságának függvényei, ezért az eredmények és ráfordítások hosszabb időszak (legalább 50 év) adataiból képzett sokévi átlag alap­ján vizsgálhatók. A belvízrendezés összes eredményét a főművek, üzemközi és üzemi művek védelmi működése ered­ményének tekintjük. A feladat annak meghatározása, hogy a belvíz- rendezés egy adott szintjén mekkora belvízkárt nem lehet elhárítani. Ez a feladat elvileg az alábbi módszerekkel volna megoldható: a) bőséges kárstatisztikai adatsor alapján, b) részletes hidrológiai és agronómiái vizsgála­tokkal, c) közelítő becslési eljárásokkal. Becslési eljárás. A belvízrendezés szintjét két mű­szaki mutató jellemzi. Az egyik a rendszer teljesí­tőképessége (q, 1/s km2), a másik a vizek összegyűj­tésében részt vevő csatornák (táblák árkai), mellék­csatornák, valamint főcsatornák összhosszának a felületnagyságra eső értéke, vagyis a fajlagos csa­tornasűrűség (s, km/km2). A q mutató a vízrendezési tevékenység, az s mutató az előbbi mellett a mező- gazdasági üzemi belvízkár-elhárítás szintjére jel­lemző. Feltételezzük, hogy a magas fajlagos csatornasű­rűséggel összhangban, táblán belüli vízeresztési te­vékenység párosul. Ha ez hiányzik, az s mutatót csak alacsonyabb értékekkel lehet figyelembe venni. A q és s mutatók adott esetben együttesen külön­féle értékekkel fordulhatnak elő. Minden területen feltételezhető azonban egy olyan ideális q és vele 1176

Next

/
Thumbnails
Contents