Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)
I. A csatornamű (A csatornahálózat)
század eleje óta alkalmazott összes szelvénytípus és anyag megtalálható. Az kétségtelen, hogy a három főgyűjtő a belső városrészek mértékadó víztömegeinek levezetésére képes, a központi (ferencvárosi) szivattyútelep pedig a leérkező vízmennyiség átemelését biztosítani tudja. A Duna-parti vészkiömlők száma megfelelő, de szükséges egy fővészkiömlő építése a szivattyútelep és a soroksári Duna-ág között. ,,E1 kell ismernünk — írja a tervezet —, hogy a rendszer mind vonalozásában, mind alapelveiben a csatornázási technika akkori állásához képest a lehető legjobbat nyújtotta, s hogy a mű általánosságban a modern csatornázási tudomány szigorú kritikáját is kiállja.”10 A tervezet két feladatot kívánt megoldani: — a Róbert Károly és a Hungária körúton belüli meglevő csatornaműnél mutatkozó hiányosságok orvoslását (javaslatai közül kiemelkedik az új gyűjtők létesítésére vonatkozó terv; a régi gyűjtők helyett a Duna-parti és a közös főgyűjtőhöz 16, a nagykörútihoz 12, a magasan fekvőhöz pedig 7 új gyűjtő építését javasolja); — az említett külső körutakon kívül eső területek általános csatornázási tervének elkészítését. A tervezet alapelvei a következők: a csatornaműnek a balpart egész területére ki kell terjednie; a Rákospatakot szabályozni kell; a csatornaműnek fel kell vennie a szomszédos községek szennyvizeit is; meg kell óvni a Duna folyam tisztaságát; a szennyvizek bizonyos hígítási fokon alul a város alatt, a csapadékvizek pedig — a helyi körülményekhez igazodva — a lehető legrövidebb úton jussanak a Dunába. Végeredményben a balpart összes szennyvize a központi (ferencvárosi) szivattyútelepen keresztül kerül a Dunába, mint befogadóba, ezért a telepet teljesen át kell alakítani. Az északi városrészek vizeinek átemelésére Angyalföldön — a Szabolcs, Mohácsi, Hun utcák és a MÁV által határolt területen — egy szivattyútelep építését javasolja. A tervezet költségelőirányzata 41 870 000 korona, ebből a Rákos-patak szabályozása I 490 000 korona. Érdeme a tervezetnek, hogy Farkas alkalmazta először hazánkban az egyesített rendszerű csatornák levezetőképességének meghatározására a racionális méretezési módszert ~n Farkas Árpád tervezete az évek során több ízben módosult, míg végre a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1925-ben jóváhagyta a Rákos-patak szabályozásának, 1927-ben pedig a balparti északi városrész általános csatornázásának tervét. A főváros csatornázási viszonyai az első világháborút követő években Budapest népessége az 1800—1930 évek között rendkívül nagy mértékben fejlődött. Lakosszám ezer fő Százalékos szaporulat 1800 1870 1900 1930 1800 1870 1800 1900 1800 1930 54 280 733 1005 418 1254 1755 Harminc európai nagyváros lélekszám-szaporulatát vizsgálva Budapest 1900-ban az első, 1930-ban pedig a második helyet foglalta el.21 Az első világháború után építkezési konjunktúra kezdődött. Lágymányoson, a Pasaréti út környékén, a Rózsadombon, a Lipótvárosban és az Alsó-rákosi rétek területén újabb városrészek alakulása indult meg a csatornázás igényével. Az újabb igények kielégítése különösen Pesten okozott gondot. A pesti főgyűjtőket ugyanis nem méretezték a külső városrészek szenny- és csapadékvizeinek befogadására, de a terepadottságok sem voltak megfelelők a hálózat bővítésére. Ennek ellenére, a kényszerítő szükséglet nyomására, számos helyen épült olyan csatorna, mely minden szakkövetelmény- nyel ellenkezett. Ahol pedig semmi lehetőség sem volt csatornaépítésre, ott a hatóságok — családi házak telkein — pöcegödrök létesítését is megengedték. A főváros külső terjeszkedésének okát éppen a kislakásos családi házak egyre fokozódó szaporodásában kell keresni. Az is természetes, hogy az építők zöme a külső területeket választotta, ahol a telkek ára alacsonyabb volt és az építkezést aránylag kisebb anyagi eszközökkel lehetett megoldani. Maga a főváros is elősegítette e külterjes fejlődést, mivel a fő4* 51
