Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)

I. A csatornamű (A csatornahálózat)

Reiller Ferenc (1813 1874) mérnök. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa műszaki osztályának igazgatójaként 1873-ban elkészítette Pest és Buda átfogó csatornázási tervét. A dunai partfalak építésével és városrendezési munkáival írta be nevét a főváros történetébe

érkezik a szivattyútelepre. Egyébként a főgyűjtők vonalvezetése, a szivattyútelep elhelyezése nagyjából megegyezik a Reitter-féle elgondolással.

A csatornák méretezésénél először használták a csapadékintenzitás fogalmát, amely alatt valamely területegységre az időegység alatt hulló csapadékvíz mennyiségét értjük. Számításaiknál ez hektáronként 111 1/s. Figyelembe vették a beépítettséget (lefolyási tényezőt) és a csapadékvíz késleltetett lefolyását. A belterületekről így 14, a külterületekről pedig 7 liter vizet kell másodpercenként és hektáronként a csatornáknak elvezetniük.

<Ä<

Martin Ottó (1839—19?) 1883-ban a főváros mérnöki

hivatalában külön osztályt állítottak fel az általános és részletes csatornázási tervek kidolgozására. Az osztály vezetőjéül Martin Ottót nevezték ki. Az első nagy csatornaépítkezések minden tervezési munkája személyéhez fűződik

A lefolyási tényező a belterületen 0,5, a külterületen 0,25. A késleltetést Londonban a Savoy utcai gyűjtőben végzett kísérleti mérések és Bürkli—Ziegler közleményei alapján számították. Ezek szerint az eső tartama úgy viszonyúk a víz lefolyási idejéhez, mint 1:4. A csatornák levezetőképességét tehát a felvett csapadékintenzitás értékének negyedével kell méretezni.

38