Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)
XI. A vízgazdálkodás és a Fővárosi Csatornázási Művek
b) A vízminőségvcdclcm jogszabályai A vizek tisztaságának megóvására irányuló első kormányrendelet 1961-ben jelent meg. Bevezette a szennyvízbírságot. Az alacsony mértékű szennyvíz- bírság célja volt felhívni a figyelmet a vízgazdálkodás és ennek keretében a vízminőségvédelem kérdésének jelentőségére és társadalmi kihatásaira. A gyökeres szemléletváltozás igényével lépett fel. A vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény a vizek minőségének fokozott védelmét iktatta törvénybe. Főbb rendelkezései: — a vizek fertőzése és káros szennyezése tilos; — káros szennyvizet termelő üzemet csak szennyvíztisztító berendezéssel szabad építeni és üzemeltetni ; — amely üzem szennyvíztisztító berendezéssel nem rendelkezik vagy meglevő berendezése nem felel meg a követelményeknek, tartozik ilyen berendezést építeni, illetőleg meglevő berendezését korszerűsíteni; — a vizeket fertőző, károsan szennyező üzemeknek szennyvízbírságot kell fizetniük. A 40/1969. (XI. 25.) Korín. sz. rendelet tartalmazza a szennyező és fertőző (mérgező) anyagok nemeit és az egyes anyagokra megállapított határértékek alapján fizetendő szennyvízbírság mértékét. A kormányrendelet végrehajtását az Országos Vízügyi Hivatal elnökének — az egészségügyi miniszterrel egyetértésben — kiadott 1/1969. (XI. 25.) OVH sz. rendelkezése szabályozza. A KGST tagállamok vízügyi vezetőinek értekezlete az 1963. évben kidolgozta „A vizek tisztaságának védelmére irányuló intézkedések egységes tervezési módszereinek irányelvei” és az „Egységes vízminőségi kritériumok és normák, valamint osztályozásuk elve” című munkaterveket. c) Duna-vizsgálatok a fővárosban A főváros összes szenny- és csapadékvizének befogadója közvetlenül vagy közvetve a Duna. A folyamba naponként bevezetett szennyvíz mennyisége mintegy egymillió köbméter. Érthető, hogy már a múlt század hatvanas éveitől kezdve foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a folyóba kerülő szerves anyagok milyen változásokat idéznek elő az élővízben. Fodor József és Balló Mihály egyetemi tanárok végezték az első ilyen irányú vizsgálatokat. Fodor szerint a Duna a város felett 63 mg/1, Balló szerint 48 mg/1 szerves anyagot tartalmazott. Klimm műegyetemi tanár a Dunában a másodpercenként lefolyó vízmennyiségeket mérte meg (alacsony vízállásnál 700 m3, közepesnél 2300 m3, legmagasabb vízállásnál 11 000 m3). Ezeknek a mérési adatoknak a felhasználásával Fodor kiszámította, hogy a főváros általános csatornázásának kiépítése után „a mai elemzési módszereink nem is tudnának különbséget tenni azon Dunavíz között, melyben még nincsen csatorna-folyadék és aközött, amelyben már benn van az egész fővárosi csatornavíz”. Az 1940-es években Maucha Rezső hidrobio- lógus vizsgálta, hogy milyen mértékben terhelhető szennyvízzel a Duna. A Wilhelmy-féle törvény alapján meghatározta a szennyvíz és a Duna vizének reakciósebességi állandóit. Számításában — biztonságból — csak a folyó planktonállománya által termelt oxigénmennyiség dinamikus egyensúlyi szintjéig terhelte a folyót. Megállapítása szerint 1000 rn3/s vízhozamnál a Dunába másodpercenként 15 köbméter szennyvíz vezethető be. Jelenleg a Dunába bevezetett szennyvíz mennyisége másodpercenként 10—11 m3. 1957-től az Országos Vízügyi Hivatal (akkor Országos Vízügyi Főigazgatóság) utasítására rendszeresen vizsgáljuk — a főváros északi és déli határa között — a Duna vizének szennyezettségét. A vizsgálati eredmények a folyóvíz szervesanyag-tartalmának növekedését mutatják. A Dunába korábban bevezetett, főleg házi szennyvizek által okozott szennyeződéssel a nagy vízhozamú folyó természetes öntisztító képessége viszonylag gyorsan megbirkózott. 1899-ben a főváros felett még csak 3,9 mg/1 volt a folyó oxigénfogyasztása, 1934-ben — Réman Béla 374
