Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)
VIII. A fővárosi csatornázás üzemeltetése
1. A csatornahálózat fenntartása A főváros több mint 2000 km hosszú csatornahálózata az építési anyagok természetes elöregedése, a szennyvízzel mozgatott szilárd anyagok mechanikai hatása, a talaj, a talajvíz, valamint a csatornába bebocsátott agresszív hatású vizek következtében állagában folyamatosan romlik. A keletkezett hibák megállapítása érdekében a hálózat rendszeres vizsgálata szükséges. Az észlelt csatornahibákat keletkezésük után azonnal célszerű kijavítani, mert így kevesebb munkával, gazdaságosabban lehet a csatornák épségét megőrizni. A csatornákba a víznél nehezebb fajsúlyú anyagok is kerülnek, amelyeket a csatornavíz csak akkor tud továbbszállítani, ha elégséges vízmagasság mellett a víz sebessége is megfelelő. Gyakorlatilag öntisztítók azok a csatornák, amelyekben a víz sebessége mp- enként meghaladja az 50—80 cm-t. Ahol a csatornáknak nincs megfelelő esése, ott az iszap leülepedik, és rothadásnak indul, bűzt gerjeszt és olyan mértékű lerakódás keletkezhet, amely teljesen megbénítja a csatornák működését. Az ilyen csatornákat rendszeresen tisztítani kell, annál is inkább, mert a rothadáskor keletkezett bomlási termékek a csatornák anyagára károsak. A múlt században a csatornák tisztítása kizárólag kézi erővel történt. A lehajtós oldalú lovaskocsikra szerelt, szalmával borított ládákba gyűjtötték a kitermelt iszapot, amelyet a kijelölt lerakóhelyre szállítottak. Ilyen „csatornaürülék” lerakóhely volt kijelölve a IX. kerületben levő régi sertésszállások mellett, a jelenlegi József Attila-lakótelep környékén. Évente átlag 1000 öl (1900 m) csatornát tisztítottak ki. A XX. század elejéig a főváros központi műszaki hivatalai csak fejlesztési kérdésekkel foglalkoztak. A csatornák tisztítását vállalkozókkal végeztették el az egyes kerületi elöljáróságok. Ez a rendszer nem bizonyult megfelelőnek, és ezért 1916-ban a főváros központi csatornafenntartási ki- rendeltséget állított fel, első telephellyel az V. kér., Szalay u. 9. alatt. Később innen elköltözve a város külsőbb területén 1928-ban a X. kér., Kerepesi út 21. alatt — ahol a Hálózatfenntartási osztály jelenleg is működik — korszerű új telepet létesítettek. A polgármesteri II. ügyosztályban ettől kezdve három — egymástól független — szerv végezte a csatornák üzemeltetésével kapcsolatos teendőket. A Hálózat- fenntartási kirendeltség a csatornák javításával foglalkozott. Az ugyanezen a telephelyen működő Közcsatornatisztítási részleg a hálózatfelméréseket, vizsgálatokat és a csatornák tisztításával összefüggő teendőket végezte. A harmadik csoport a központi szivattyútelepen (IX., Soroksári út 31.) működött, és kizárólag a főgyűjtők tisztításával, a vészkiömlők és zsilipek kezelésével és fenntartásával foglalkozott. A részlegek önállósága a gyakorlatban azt jelentette, hogy egymástól függetlenül dolgoztak, más és más osztályba voltak besorolva, és így minden részlegnél külön műhelyeket (cipész, lakatos, asztalos stb.) tartottak fenn. Ez az állapot csak a Művek megalakulása után szűnt meg, és ekkor egységes hálózatfenntartási szerv, valamint központi műhelyosztály jött létre. A mostani Hálózatfenntartási osztály munkaköre rendkívül szerteágazó. Feladatai közé tartoznak: a) a hálózat javítási és tisztítási munkáihoz sziiksé279
