Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)
VII. A fővárosi csatornázás szervezete
Csapadékmegfigyelő állomások. Farkas Árpád főv. műszaki főtanácsos érdeme, hogy 1932-ben az első csapadékmegfigyelő állomást létesítette. A II. ügyosztály összesen 31 ilyen állomáson végzett méréseket, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak a fővárosi csatornázás korszerű méretezési módszerének kialakításához.1 Talajvízmegfigyelő kutak. Csatornázási munkálatoknál rendkívüli fontosságú az építőanyagok helyes megválasztása; az építési módszereknek pedig a talaj és a talajvíz összetételéhez kell igazodniuk. A főváros 1937—38-ban a pesti oldalon 28, a budai oldalon pedig 22 állandó talajvízmegfigyelő kutat létesített. A kutak vízellátását kéthetenként, a talajvíz összetételét évenként legalább kétszer ellenőrizték. E munkák azóta is rendszeresen folynak.2 Hidrogeológiai vizsgálatok. A polgármester 1934-ben Horusitzky Henrik ny. földtani intézeti igazgatót bízta meg a Budapest Duna-balparti részének talajvize és altalajának geológiai vázlata c. tanulmány elkészítésével. A munkálatot 1935-ben tették közzé. Később ugyancsak nevezett készítette el a Budapest Duna-jobbparti részének (Budának) hidrogeológiája c. munkát, mely 1939-ben került a nyilvánosság elé. Különleges feladatai is voltak az akkori ügyosztályoknak. a) A szökőkutak fenntartása. 1942-ben 2 világító, 23 szökő- és díszkutat üzemeltettek. Ebben az évben kezdték el a tabáni világító kút és a gellérthegyi világító vízesés építését.3 Ebből a korból külön érdemes megemlíteni a városligeti Sió szökökutat (fontaine lumineuse), Mátrai Lajos szobrászművész alkotását, melyet az ezredévi kiállítás alkalmával állítottak fel 1896-ban. A szobor- csoport azt a jelenetet ábrázolja — Fáy András „Sió” című tündérregéje alapján — amikor Kamor, a Bakony varázslója kibékül Sióval, a Balaton tündérével, akit felszabadított átka alól. A kutat 1942-ben elbontották és helyette állították fel a jelenlegi, a Nemzetközi Vásár területén álló szökökutat. b) A szivárgóhálózatok építése és fenntartása. Ez a ténykedés 1945 után is a főváros hatáskörében maradt.4 c) Hóeltakarítás. A hó eltakarítására a múltban a kijelölt hólerakó helyeken kívül, főleg a csatornahálózatot vették igénybe. Erre a célra kijelölték a főgyűjtőket és a bő vízhozamú mellékcsatornákat. A hóledobás a csatornák aknáin keresztül történt a Köztisztasági Hivatallal és a BSZKRT-tal való egyeztetés után. A hóledobásra igénybe vehető közcsatornaszakaszokat a főváros tanácsa 1926-ban jelölte ki; a hálózat fejlesztésének és az időközben megváltozott viszonyoknak megfelelően, a polgármester 1942-ben új rendelkezést adott ki. A felszabadulás után 1947-ben történt újabb szabályozás, amikor kiadták a hóeltakarítással kapcsolatos teendőkről szóló szolgálati utasítást. Ez tartalmazza egyúttal a Köztisztasági Elivatal „Hóeltakarítási rendjét” is, amelyet polgármesteri határozat szabályozott. A fő hólerakóhely eleinte a nagykörúti főgyűjtő volt. A vágányok középre helyezésénél nem számoltak a hóledobás szükségességével, így a forgalmi biztonság miatt a csatornahálózat igénybevétele egyre jobban háttérbe szorul. 2. Csatornázási rendeletek Pest város első csatornázási szabályrendelete, melyet 1847-ben adtak ki, és melynek 125 éves évfordulójáról 1972-ben emlékezünk meg, kereken 60 évig, 1907. február 1-ig volt hatályban. A második csatornázási szabályrendelet (1906) A székesfővárosi törvényhatósági bizottság 1450/ 1897. kgy. sz. határozata szerint a községi közintézmények és szolgáltatások költségeit elsősorban az adózóktól viszontszolgáltatásként szedett hozzájárulásokból kell fedezni. E rendelkezés alapján a tanácsi II. (középítési) ügyosztály felülvizsgálta az 1847. évi hely- hatósági szabályrendeletet. A tervezetet a főváros számvevőségének műszaki osztálya készítette el. A törvényhatósági bizottság 262
