Galli László: Az árvízvédelem földműveinek állékonysági vizsgálata (OVH, Budapest, 1976)
II. Az árvízvédelem földműveinek vizsgálata - 1. A magyarországi védvonalak építésföldtani adottságai
tag változó finomságú, de általában közepesen, vagy erősen kötött fedőréteg, esetleg közbetelepült sötétszínű réti agyag fekszik. (Közép-tiszai típus). III. Csoport Vastag finomhomok vizet vezető réteg (d = 15—25 m, к = 5—10 m/nap), alatta egyes szakaszokon vékony kavicsos homok vízvezető réteg (d = 2—6 m, к = 25—50 m/nap). Rendszerint gyengén, legfeljebb közepesen kötött, 0,4—3 m vastag fedőréteg, ami helyenként hiányozhat is úgy, hogy a finom homokréteg a felszínen is megtalálható. (Alsó-dunai típus.) IV. Csoport Vékony, 6—18 m vastag kavicsos homok vízvezető réteg (к = 40—90 m/nap), felette általában 0,5—2,5 m vastag közepesen kötött fedőréteg, a két réteg között pedig esetleg helyenként vékony 0,2—2 m vastag finom homok átmeneti réteg. (Középdunai típus). V. Csoport Vastag, 100 m-nél vastagabb, rendszerint erősen járatos vagy rétegzett településű kavics és kavicsos homok vízvezető réteg (k = 100—300 m/nap), szakaszonként változó vastagságú, átlag 2—2,5, de legfeljebb 5—6 m vastag gyengén vagy közepesen kötött fedőréteg, a kettő között majdnem mindenütt 0—5 m vastag finom homok átmeneti réteg. A vízvezető réteg hatékony vastagsága azonban — a rétegzettség periodikusan változó rendszere miatt — általában 35—40 m-re tehető. (Felső-dunai típus). VI. Csoport Vízzáró altalaj. Nem önálló altalaj típus. Ilyen típusú a védvonalaknak az a szakasza, ahol a kötött fedőréteg olyan vastag, hogy az árvízi folyamatok szempontjából már az egész altalaj vízzárónak tekinthető. Töltéstípusok Árvédelmi töltéseket Magyarországon —■ okleveleink tanúsága szerint — kisebb-nagyobb hosszban, elsősorban a mélyebben fekvő települések védelmére, már а XIII. században is építettek. A tervszerű árvízvédelmi munkálatok azonban csak а XIX. század elején indultak meg és a védvonalak többszöri, sok esetben 4—5-szöri átépítése: magasítása és szélesítése után kb. a század elejére fejeződtek be. A töltéseket az egész országban majdnem kivétel nélkül a töltés vízoldali lába előtt nyitott anyagárokból építették, minden válogatás nélkül felhasználva a kötött fedőréteg anyagát, talicskázás, vagy kordés szállítással, kézi tömörítéssel. Az első töltések az akkori, a mainál 1,5—2 méterrel alacsonyabb árvízszintek felett, kb. 0,5 m magassági biztonsággal, általában 4 m koronaszélességgel, 2/1 vízoldali és 1/1 mentett oldali rézsüvei, a magasabb töltések a mentett oldalon egy- vagy két padkával épültek meg. Később egy-egy nagyobb árvízi katasztrófa után — ugyancsak anyagárokból — megemelték a töltések magasságát és lehetőleg a vízoldal felé történő szélesítéssel csökkentették a rézsűk hajlását is úgy, hogy az árvédelmi töltéseink ma átlago43
