Fóris Gyula (szerk.): Mezőgazdasági vízhasznosítás. II. Halászat (VIZDOK - Mezőgazdasági KkV, Budapest, 1975)
6. Járulékos haltenyésztés
Ilyen mélységbe már a nap fénye alig hatol le, ott a ponty nem találja meg a kedvező életfeltételeit, tehát a tározók mélyebb részei kiesnek a belterjes termelésből. A völgyzárógátas tározók belterjes halgazdálkodásra tehát nem alkalmasak, mert rendszeresen nem csapolhatok le, a vízzel borított területük nagysága erősen ingadozik és a vízmélységük túl nagy. Külterjes vagy félintenzív halászati hasznosításukra azonban, a tározó üzemétől függően, a lehetőség megvan. Külterjes lesz a hasznosítás, ha a tározó teljes lecsapolásával egyáltalán nem lehet számolni, félintenzív pedig, ha a teljes lecsapo- lásra rendszeresen, de esetenként sor kerül. Akár külterjes, akár félintenzív halgazdálkodás jöhet szóba, a telepítendő halfajokat a vízmélységének és hőmérsékletének megfelelően kell kiválasztani. A várható halhúshozamra még csak átlagos értéket sem lehet mondani, azt minden tározónál külön-külön kell megbecsülni a tározó területe, a víz várható hőmérséklete, a tározó üzeme és vízmélysége alapján. A völgyzárógátas tározókkal szemben a síkvidéki tározóknál a vízmélység legfeljebb 3,0—3,5 m, a vízszín süllyedésével nem csökken a vízzel borított terület és ezeket a tározókat általában minden évben teljesen le lehet csapolni. A síkvidéki tározók vagy belvíz vagy öntözővíz tározására épülnek vagy pedig ugyanaz a tározó mind a két igény kielégítését szolgálja. A kizárólag belvíz visszatartására szolgáló tározóknál az a kívánatos, hogy minél nagyobb tározótér álljon üresen az esetleges belvíz befogadására, a tározó teljes lecsapolása tehát kívánatos és előnyös is. A tározott öntözővizet elvileg a tározóban kellene tartani mindaddig, amíg a vizet öntözésre fel nem használják. Vízkészleteink ma még és néhány évtizeden belül is lehetővé teszik, hogy az öntözés céljára tározott, de öntözésre fel nem használt vízmennyiséget elengedjük, és a tél, valamint kora tavasz folyamán újra pótoljuk, tehát nem zárják ki a teljes lecsapolás lehetőségét; a belterjes halgazdálkodásnak ez az első alapfeltétele, ha minden évben a teljes lecsapolás biztosítható. A síkvidéki tározók területén nincsenek nagy magasságkülönbségek, így a felsőbb vízrétegek elvezetésével nem csökken a vízzel borított terület. Amikor a legalsó vízrétegeket engedik le, ilyenkor a tározó területeinek egyes részei már szárazra kerülnek — a vízelvezetéssel együtt a lehalászásnak is meg kell történni, mert az alacsony vízben a halak nem tarthatók tovább. Haltermelési szempontból a síkvidéki tározóknál területcsökkenéssel nem kell számolni. 13* 195
