Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957)

A Tisza rendszeres felmérését megelőző vízi tervek, rendelkezések és munkálatok országos áttekintése

Mindmostanig sem történészeink, sem műszaki szakembereink nem tudtak arról, hogy II. József 1785-ben elrendelte a magyar vi­zek térképezését, csupán az általa lefolytattatott katonai és kataszteri felmérések voltak ismeretesek. Most került napvilágra az erre vo­natkozó rendelkezése az Országos Levéltár, Htt. Commerz. Fons 12. Pos. 8. ad. No. 12. 120/1785. szám alatt. Ennek a feladatnak végrehajtására egészen külön szervezetet állított fel, amely sem a katonai felvételek szervezetével, sem a ka­taszteri felmérésekkel, sem a fent vázolt Hajózási Igazgatósággal nem volt azonos. Ez a szervezet el is készítette a Tisza és a Maros térképét, amelyekről később fogunk szólani. 1788-ban az Építési Igazgatóságot a Hajózási Igazgatóságból ál­lították fel és azon belül a Hajózási Osztályt. Ennek budai központi igazgatósága állott egy igazgató, egy igazgató-segéd, három segéd, öt rajzoló és egy segédszemélyzetből. Vidéken szervei voltak: 1. Temesi és nagyváradi kamarai igazgatóság. 2. Bácsi és pécsi kamarai igaz­gatóság. 3. Kassai—besztercebányai-—munkácsi kamarai igazga­tóság. 4. Nyitrai kamarai igazgatóság. 5. Horvátországi kamarai igazgatóság. 6. A fiumei kormányzóságnál levő kamarai igazgató. A megyékben akkor 45 kamarai mérnök működött, köztük 10 kamarai igazgató. Végül a sz. kir. városokban 6 mérnök dolgozott kamarai mérnökként. Az egész szervezet 92 tagból állott, akik közül 70 mér­nök volt. Ezek azonban a hajózási, vagyis vízrajzi ügyeken kívül az építési ügyeket is ellátták. 1807-ben került a hajózási ügyek vezeté­sére egy külön igazgató-segéd a központba. A »departamentum na- vigationis«, a külön hajózási osztály 1811-ben alakult meg, de ma­gában az Építési Igazgatóság szervezetén belül. A szabadságharcot megelőzően az Építési Igazgatóságnak volt egy hajózási igazgató-se­géde,' egy felügyelője — ezt a tisztséget Vásárhelyi is viselte — 3 mérnöke, s a vidéki szervezetei: 1. Pozsonyi kér. ig. 2. Nagyváradi kér. ig. Ezt a tisztséget Huszár, Lányi és Varga János is viselte. 3. Máramarosi kér. ig. A tiszai nagy felmérések idejében Jaszeniczky József volt a vezetője. 4. Zágrábi kér. ig. 4. Kulpa-hajózási intézet. 6. Fiumei kormányzóság mérnöke. 7. Bega-csatorna igazgatósága. 8. Marosi hajózási intézet. 9. Temesi kerület, Lugos székhellyel. 10. Aradi és mutinai kér. 11. Bácsi kér. 12. Kassai kér., amelynek Ung- várott és Eperjesen voltak mérnökei. Ebben az időben a megyékben már 66, a sz. kir. városokban meg 17 mérnök volt hivatali alkal­mazásban. 1846-ból fennmaradt az Építési Igazgatóság egy kimutatása, amely bepillantást enged ennek egész szervezetébe, mérnökeinek személyi beosztására és fizetési viszonyaira. A szervezet a következő 138

Next

/
Thumbnails
Contents