Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957)
Magyar vízimérnökök
jelent. Ebben kifejtette, hogy a Berettyót a Bega mintájára lehetne- hajózhatóvá tenni. 1841-ben ismét ellentétbe jutott Beszédessel. Szinte tragikus módon kerültek szembe minden alkalommal, amikor egymással érintkeztek. Beszédes inkább a gyakorlati megoldások és gyakorlati tapasztalatok alapján állott, Vásárhelyi meg kiváló elméleti készültséggel rendelkezett, s talán valami személyi ellentét is lehetett köztük, hogy nem tudtak semmi kérdésben sem egyetérteni. Ezúttal Gáthy Istvánnak egy műszaki értekezését Beszédes kiadásra ajánlotta az Akadémiának. Vásárhelyi viszont kimutatta,) hogy lényegében nem eredeti mű, csak fordítás. Irodalmi munkássága során szembekerült nemcsak Beszédessel, akinek 1839-ben a »Kolozsvártól Grätzig hajózható nagy csatorna« tervét kritizálta meg a »Figyelmező«-ben, hanem Győry Sándorral, a másik nagy mérnöktudósunkkal is, aki Vásárhelyinek a híd tárgyában adott véleményét nem tette magáévá. Dunai munkálatai már befejezéshez közeledtek, most egész energiájával és érdeklődésével a Tisza felé fordult. 1838-ban már kereszt- és hosz-szelvényeket mért a Tiszán. 1841-ben kinevezték végre hajózási felügyelővé, és így szabadabb mozgás volt további munkatere megválasztásához. Az 1840-ben a folyószabályozások ügyében összeállított bizottságban, melyet az országgyűlés rendelt el, Vásárhelyi képviselte az Országos Építési Főigazgatóságot. Az ő közreműködésével javasolta azután ez a bizottság az 1844-i országgyűlésnek, hogy mindenekelőtt a Duna, Tisza, Száva, Kulpa, Dráva, Mura, Maros, Poprád és Vág folyókat kell szabályozni. Jelentését 1842. december 19-i keltezéssel tette meg. Mindezekhez és a közben felmerült csatorna-tervekhez azonban hiányzott a tenger szintjére vonatkoztatott pontos szintezés lehetősége. Egyik legnagyobb jelentőségű tette volt Vásárhelyinek, hogy 1843-ban az Adria szintjéről kiindulva a Karszton átvezette a szintezést a Kulpára, onnan a Szávára, Dunára, Tiszára és- ezek alföldi mellékfolyóira, és az eredményeket a Lipszky-féle térképre rávezette, a folyók alacsony vízszintje és a partoknak az Adria szintje felett való magasságát ölekben és lábakban, »a föld- szin függőjét vörössel, a vízszin függőjét kék színnel« jelölve meg. Ebből a térképből 3 példányt készített, amelyekből egyik ma is- megvan (Országos Levéltár. Htt. Div. XII. no. 1.). E térképének szinti adatait 1890-ig használták a magyar vízimérnökök, amikor precíziós műszerekkel azután megmérték a Tisza 296, majd 1893 __ 9 5-ben a Duna 315 pontját. 1844-ben ismét a Tiszán utazott és folytatott tanulmányokat. 124
