Fodor Ferenc: Az Institutum Geometricum (Tankönyvkiadó, Budapest, 1955)

XI. Az Institutum Geometricum térképi alkotásai

Ilyen bizonyítékokat, sajnos, nagyon nehéz volna felmu­tatni. Mikoviny már olyan szilárd matematikai alapokra he­lyezte kartográfiánkat, hogy azon az Institutum ugrásszerű fej­lődési nem tudott létrehozni. Mikoviny óta használják jobb íöld- íróink a fokhálózatot, a helyes betájékozást, a mértékaránynak mérő vesszőn ölekben megadott értékét, s többé-kevésbé helye­sen adták már vissza a terepet a sík két koordinátájában. Leg­feljebb azt állapíthatjuk meg az institutumbeli térképeken a megelőzőekhez képest, hogy a használt jelzés egységesebb lett. Ebben a tekintetben elsősorban feltűnik az, hogy Rausch jelkul­csának hatása alatt eltűnik a településeknek tornyos vagy templomrajzos köröcskével való . jelzése, amit különben már Mikoviny sem igen használt. Az Institutumból kikerült mérnökök térképein már köröcskék, nagyobb léptékű lapokon pedig össze­vont alaprajzok jelzik a településeket. Talán Kainrath Lajos 1788-ban kelt Sopron megyei úttérképén használták utoljára a községek régi jelzését. (Oklevelet csak 1791-ben nyert.) A ré­gebbi földmérők térképein többnyire olyan mérővesszőt alkal­maztak még, amelyen csak egyszerű vagy kettős vonalak voltak beosztással. Az 1790-es évek után kelt térképeken azonban már majd mindig nóniusz-beosztású mérőléceket találunk. Az az­előtti térképeken még többnyire csak éppen jelezve van a hegy­rajz is; előfordul a Mikoviny stílusa szerinti hernyószerü vonu­latokkal való jelzés is, bár már Mikoviny is használta a csíko­zást, ahogy ő nevezte: a „pilla-csikókat”. A tér harmadik koor­dinátában való helyesebb ábrázolását még Rausch, sőt Schmidt tanítványai sem oldották meg, csak a Petzelt iskolájából kike­rült térképen találkozunk először a szintvonalakkal, amelyeket azután csíkozással is kombináltak. Az erdőségek ábrázolása is bizonytalan volt a régi térképeken, többnyire sűrű függőleges vonalkázással jelezték az erdőterületeket, de pl. Hracky József 1793-bar. kelt „Exhibens Delineationem Viae a Localitate N. per montem Carpaticum Tomanova ductum . . . usque Gallicianam” c. térképén már egy újabb jelzéssel találkozunk, megtört füg­gőleges vonalkákkal, amelynek alá jobbra vezetett árnyékvonalka van rajzolva. Ezzel szemben pl. Győry József, aki 1812-ben nyert oklevelet, már erdei fák kontúrrajzával adja vissza az er­dőket egyik Mura-térképén Egyébként Rausch jelkulcsában még egyáltalán nem adott utasítást a domborzat rajzára, s az erdőségeket is még szürke színezéssel kívánta jeleztetni. Végeredményben azt kell megállapítanunk, hogy az Insti­tutum munkásságát követően térképező mérnökök és az azt

Next

/
Thumbnails
Contents