Fekete András: Esőztető öntözési egységek tervezése (Tankönyvkiadó, Budapest, 1970)
3. Az esőztető öntözési egységek vizsgálata - 3.4 A szárnyvezetéken egyidőben üzemelő szórófejek számának hatása az esőztető egység felszínalatti csőhálózatának fektetési költségére
ve azonos a csőhálózat fajlagos költsége. Ez azt jelenti tehát, hogy az emelési magasság növelése nem vonja maga után a csőhálózat költségének csökkenését. Ha visszagondolunk a csőhálózat költségminimum-poligonjára (B-h) a kérdést úgy is fogalmazhatjuk, hogy a szivattyú emelési magasságának növelésével - azonos hidránsnyomást feltételezve - a csőhálózatban megengedhető nyomásveszteség értéke állandó kell hogy maradjon, mert csak igy képzelhető el a fajlagos költség állandó illetve azonos értéke is. A jelenség tehát azzal magyarázható, hogy a csőhálózat méretezésekor felvett sebességtartományt (v = 0,5-2,5 m/s) figyelembevéve a lehető legkisebb átmérővariációk fordulnak elő a csőhálózatban. A sebességtartomány miatt tehát nem lehetséges a kisebb csövek alkalmazása és ezzel együtt a nyomásveszteség növelése illetve a fektetési költség csökkentése. így a szivattyútelep emelési magasságának növelése miatt a csőhálózatban megengedhető nyomásveszteség növelését csak úgy tudjuk elérni, ha helyi ellenállást iktatunk közbe (pl. tolózárral történő folytás). Az elmondottak egyben azt is jelentik, hogy olyan esetekben amikor a szivattyú emelési magasságának növelésével a csőhálózat fektetési költsége nem csökkenthető a sebességtartomány által meghatározott csőátmérőknél kisebb átmérőjű csövek kombinációjával, azt az emelési magasságot kell alkalmaznunk, amelynél a csővezetékben előirt nyom ásveszteség helyi ellenállás nélkül állítható elő. Az ettől eltérő (nagyobb) emelési magasság alkalmazása nagyobb üzemkölt- s éget és ugyanakkor a megnövelt potenciális energiatartalom egy részének kihasználatlanságát eredményezi. A 13. ábrán hasonlóan az előzőekhez, a felszínalatti csőhálózat fajlagos fektetési költségét ábrázoltuk a szórófejek számának függvényében, az intenzitás értéke azonban az előzőektől eltérően 7,5 mm/ ó helyett 10,0 mm/ó. A fajlagos fektetési költség értékének csökkenése az F = 298-353 ha (520-615 kh) kiterjedésű esőztető egységek esetében, függetlenül a nyomó- magasság változásától (H = 60-80 m) 7-9 szórófejszám között jelentékeny mértékű. 9-12 db szórófej alkalmazásakor viszont a változás általában változóan emelkedő jellegű a szivattyú nyomómagasságától függően. A felszínalatti csőhálózat fajlagos fektetési költségének emelkedése kisebb nyomómagasságok esetén (60, 65, 70 m) kisebb szőrófejszámnál következik be (n = 9 db), mint a nagyobb nyomómagasságok alkalmazásakor (n = 10 db). A 13. ábrán, melyeken az F = 298- 1393 ha területi kiterjedésű esőztető egységek fajlagos fektetési költségének alakulása látható, az előzőkhöz hasonlók állapíthatók meg azzal a különbséggel, hogy a terület nagyságától és a szivattyú nyomómagasságától függően n = 10-11 db szórófej alkalmazása a felszínalatti csőhálózat fajlagos fektetési költségében már emelkedést eredményez. Összegezve a szórófejek számának a felszínalatti csőhálózat fajlagos fektetési költségéra gyakorolt hatását megállapíthatjuk, hogy - i = 75 mm/ó intenzitás és az ábrákon vázolt elrendezés, valamint területnagyság esetén - a szórófejek számának növelése általában a felszínalatti csőhálózat fajlagos fektetési költségének csökkenését eredményezi. A csökkenés- 54 -
